Mindenki a lőszerhiánytól fél, pedig van még szabad gyártókapacitás Európában

Hónapok óta tudható, hogy az ukrán hadsereg harctéri eredményességét leginkább a tüzérségi lőszerhiány korlátozza, még akkor is, ha ez a probléma az oroszok számára sem ismeretlen. A legfrissebb becslések szerint az ukránok átlagosan naponta mintegy háromezer tüzérségi lőszert használnak fel, az oroszok pedig nagyjából tízezret. Mindegyik érték körülbelül csak feleannyi, mint amennyi 2022 vége felé jellemző volt.

Igaz, a dolog természetéből fakadóan ezekkel a számokkal kapcsolatban elég sok a bizonytalanság. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter például a hónap elején arról beszélt, hogy csapatai havi 110 ezer darab 155 milliméteres lőszert használnak fel. Ez ugyan durván lefedi a napi háromezret, de ez csak az egyik az ukrán tüzérség által használt kaliberek közül (igaz, most már valószínűleg ez a leginkább elterjedt).

Mindenesetre a lényeg, hogy mivel az ukránok a folyamatos orosz támadások elhárítása mellett elvileg egy nagy ellentámadásra is készülnek idén tavasszal vagy nyáron – és érdemi saját gyártókapacitással nem rendelkeznek -, az eddiginél jóval több lőszert szeretnének kapni a szövetségeseiktől. Reznyikov március elején azt kérte hazája uniós partnereitől, hogy havi 250 ezer tüzérségi lőszert küldjenek Ukrajnának. Ezt azzal indokolta, hogy optimális esetben, ha egyáltalán nem lenne hiány, az ukrán tüzérség havi 594 ezer lőszert is felhasználhatna, de számításaik szerint a tervezett harctéri feladatok sikeres végrehajtásához szükségük van ennek legalább a 60 százalékára, ami havi 356,4 ezer tüzérségi gránát.

Ez óriási szám, az Egyesült Államok gyártókapacitása például az ukrajnai háború előtt havi 13-14 ezer darab 155 milliméteres gránát volt, amit mostanra mintegy 20 ezerre növeltek, a jövő évi terv 50 ezer, 2025-re pedig 90 ezer a cél. Az ukránok lőszerigényének kielégítése érdekében nemcsak az Egyesült Államokban lévő raktárkészletekből szállítanak, hanem az amerikai hadsereg külföldi bázisairól is Németországtól Kuvaiton át Dél-Koreáig – derült ki a Wall Street Journal minapi cikkéből. Eszerint amerikai vezetők megkerestek egy sor szövetségesnek vagy többé-kevésbé barátinak számító országot tüzérségi lőszerek beszerzése érdekében, mérsékelt sikerrel. Dél-Koreától mintegy 200 ezer darab 155 milliméteres gránátot sikerült venni, de azzal a kikötéssel, hogy az csak az amerikai készletek feltöltésére használható, nem kerülhet Ukrajnába. India elzárkózott a megkereséstől, akárcsak Egyiptom, amelytől szovjet-orosz eredetű fegyvereket is vett volna Ukrajna számára Amerika.

Az európai uniós gyártókapacitásokat nehezebb összesíteni, de ki lehet indulni az egyik legnagyobb európai hadiipari konszernt, a Rheinmetallt vezető Armin Pappenberger szavaiból, aki a Bloombergnek azt mondta: az említett havi 250 ezres ukrán lőszerigény kielégítéséhez

meg kellene duplázni az európai gyártókapacitást.

A kapacitás azonban csak egy dolog, ugyanis bármennyire is meglepő a fentiek fényében, Pappenberger azt mondta: ha nem nőnek az állami megrendelések, akkor az Európa legnagyobb lőszergyártójának számító Rheinmetall idén csak a nagy kaliberű tüzérségi lőszergyártó kapacitásának kétharmadát fogja kihasználni. Hasonló a helyzet a 120 milliméteres harckocsi lőszereknél is, amelyet az Ukrajnának ígért típusok közül a Leopard 2-es és az Abrams használ. Ebből a Rheinmetall évi 240 ezret is tudna gyártani, de extra megrendelés híján idén csak 150 ezret fog előállítani.

Megrendelésekre van szükségem, anélkül semmit sem fogok gyártani

– fogalmazott a vezérigazgató keresetlen őszinteséggel. Tüzérségi lőszerből jelenleg havi 37,5 ezer a Rheinmetall gyártókapacitása, amit harmadával tervez növelni a következő két évben a már épülő várpalotai üzem, valamint egy olyan németországi lőporgyár segítségével, amely egyelőre csak papíron létezik.

Márpedig az utóbbira is szükség van, mert ahogy a napokban a Financial Times írta, jelenleg a robbanóanyagok, illetve ezek komponenseinek – lőpor, cellulóz-nitrát, TNT – szűkös elérhetősége gátolja leginkább a lőszergyártás felfuttatását Európában. A jelentős hadiiparral rendelkező Csehország védelmi ágazatot tömörítő szövetségének elnöke a lapnak azt mondta, hogy nagyjából három évre van szükség ezek gyártásának növeléséhez. Ezt megerősítette a cseh állami tulajdonú Explosia nevű vállalat is, amely jelenleg teljes kapacitáson működteti a 155 milliméteres gránátok kilövéséhez szükséges hajtótöltetek gyártósorát, és bár már belevágott a bővítést szolgáló fejlesztésbe, de ennek csak 2026-ban lesz eredménye.

A 155 milliméteres gránátokat előállító két spanyol vállalat egyike, a Fábrica Municiones de Granada ügyvezetője arról számolt be, hogy ők október óta termelnek teljes kapacitáson, mert négy-öt hónapra volt szükségük, hogy beszerezzék a nagyobb kibocsátáshoz szükséges alapanyagokat és részegységeket.

Az Financial Timesnak több nyilatkozó is arról beszélt, hogy emiatt pusztán pénzzel nem lehet megoldani a helyzetet, mert azzal csak fellicitálnák a lőszerek árát, miközben a mennyiségük nem nőne. Ehelyett olyan országokból – például Indiából vagy Dél-Koreából – kell beszerezni a robbanóanyagokat vagy azok alkotóelemeit, ahol még vannak szabad kapacitások. Románia egyébként tárgyalásokat kezdett amerikai és dél-koreai vállalatokkal egy lőporgyár építéséről az országban, de nyilván ez is egy időigényes beruházás lesz. Az utolsó romániai lőporgyárat egyébként 2004-ben zárták be.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy meg lehetne úszni a több pénz elköltését. A tervek szerint uniós országok képviselői pont ma írnak alá Brüsszelben egy megállapodást arról, hogy közösen finanszírozzák tüzérségi lőszerek vásárlását Ukrajna számára. Korábban Észtország azt javasolta, hogy négymilliárd euró értékben egymillió gránátot vegyen az EU ebből a célból, a kompromisszumos terv szerint pedig egyelőre kétszer egymilliárd euró szolgálná ezt a célt. Ebből a pénzből a Reuters forrása szerint ugyan leghamarabb csak májusban adhatók le az első megrendelések, de addig is az egyes országok bátrabban küldhetnek saját készleteikből Ukrajnába, ha már biztosra vehetik, hogy vissza tudják tölteni azokat záros határidőn belül. (A legfrissebb hírek szerint a megállapodás körvonalazódik, de aláírni nem feltétlenül fogják; Magyarország nem meglepő módon nem vesz részt a kezdeményezésben.)

A pluszrendelések ráadásul a Rheinmetall-vezér panaszait is elhallgattathatják, mivel a német cégen kívül aligha van még túl sok másik az EU-ban, amely képes növelni a kibocsátását, csak a megrendelésre vár. Armin Pappenberger a már említett interjúban nem véletlenül volt bizakodó, amikor azt mondta, biztos benne, hogy megfelelő politikai akarat esetén az amerikai és európai hadiipar képes elegendő hadianyaggal ellátni az ukránokat. „Ha a Nyugat azt akarja, hogy Oroszország elveszítse ezt a háborút, akkor az oroszok nem fognak nyerni.

Európa és az Egyesült Államok is többet tud termelni, mint amire Oroszország valaha képes lesz.”

Ennek az időzítése azonban nagyon nem mindegy, és jelenleg semmit sem tudni arról, hogy az ukrán hadsereg félre tudja-e tenni a tervezett ellentámadásához szükséges lőszermennyiséget. „Ha nem tudjuk őket megfelelően segíteni a tüzérség terén, akkor az egész csak elméleti fejtegetés” – mondta az ukrán offenzíváról a Wall Street Journalnak a háború egyik legtöbbet idézett elemzője, az ukrajnai frontot nemrég felkereső Michael Kofman.