Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. június 15. 12:07 Világ

Titokban arra biztat cégeket az amerikai kormány, hogy üzleteljenek nyugodtan az oroszokkal

Az Egyesült Államok és az Európai Unió igyekezett úgy kialakítani az Oroszország elleni szankciókat, hogy azok ne okozzanak további élelmiszer-áremelkedést a már az év elején is magasan álló szintekhez képest. Ennek érdekében – bár időnként ezzel ellentétes információk is megjelennek – az orosz élelmiszerek és műtrágyák exportjára nincs importkorlátozás, a piaci szereplők óvatossága miatt ugyanakkor így is visszaesett ezek kivitele Oroszországból.

Sok logisztikai vállalat, bank és biztosító ugyanis attól tart, hogy ha részt vesz ezeknek a termékeknek a kereskedelmében, akkor akaratlanul is megsérti a nyugati büntetőintézkedéseket, amit mindenképpen el akar kerülni. Az orosz műtrágyaexport – vélhetően részben ennek következtében, bár orosz oldalról is előfordult korlátozás – idén 24 százalékkal csökkent, ami azzal fenyeget, hogy a következő év termése sok helyütt kisebb lesz a növények elégtelen tápanyagellátása miatt.

Ez a helyzet az amerikai vezetésnek sincs az ínyére, ezért a Bloomberg minapi cikke szerint a háttérben arra bátorítja az ágazatban dolgozó és a logisztikai vállalatokat, hogy vásároljanak és szállítsanak bátran Oroszországból élelmiszereket és különösen műtrágyákat, illetve azok alapanyagait. Az erre vonatkozó garanciák megadását egyébként az oroszok is sürgetik.

Az orosz gabonaexport a mostani mezőgazdasági évben 14 százalékkal csökkent, az elmaradás ugyanakkor valószínűleg mérséklődik, mert az orosz gabonaszövetség arról számolt be, hogy májusban megduplázódott ezeknek a terményeknek a kivitele. Ha csak rajtuk múlik, a tendencia töretlen maradhat, hiszen a közelgő aratás előtt a raktárakból érdemes kisöpörni a tavalyi termést.

Ha az orosz export ismét probléma nélkül zajlik, az élelmezési gondok valószínűleg akkor sem tűnnek el teljesen, hiszen Ukrajnában összesen több mint 25 millió tonna gabona és egyéb termény vár kiszállításra, ám ez az orosz agresszió miatt továbbra sem lehetséges nagy tételben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFájni fognak a szankciók Putyinnak, de ebből még baj is lehetMoszkva évekig készült a szankciók kivédésére, de Amerika és az EU meglepően súlyos pénzügyi korlátozásokat jelentett be Ukrajna lerohanása után. Ez azonban nem feltétlenül hoz békét, sőt akár súlyosbíthatja is az orosz agressziót.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Mindenki spekulál, visszatért a banditizmus" - az autósok már érzik a szankciók hatását OroszországbanA raktárak szinte teljesen kiürültek, az árak elszálltak, sok beszámoló szerint a piacot elárasztották a lopott és hamisított alkatrészek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGúnyt űz az orosz olaj mellőzéséből néhány tankerMájusban közel kétszer annyi orosz olajat vittek ciprusi, görög és máltai hajók, mint februárban, és egy részénél tengeri áttöltéssel rejtették el a származást.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ élelmiszer kereskedelem élelmiszerárak gazdasági szankció műtrágya orosz-ukrán háború Oroszország szankciók Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 16:12 Világ

Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt

Ausztriában éles ellentét bontakozott ki a kiskereskedelmi dolgozók és munkaadók béremeléssel kapcsolatos elképzeléseit illetően.

Mészáros R. Tamás
2023. december 8. 04:34 Közélet, Világ

Tíz év késéssel beindult a keleti nyitás, csak közben elvesztette értelmét

Kína és Dél-Korea az akkumulátorgyártás felfutásával az utóbbi években a legnagyobb magyarországi befektetők közé került – ám ezekre a befektetésekre ma már jóval kisebb szükség van, mint 2010-ben.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. december 8. 17:03 Élet

Most épp hihetetlennek tűnik, de 2023 már biztosan az eddigi legmelegebb év lesz

Visszatért idén az El Niño, és rekordmagasba röpítette a klímaváltozással a 2023-ra vonatkozó globális átlaghőmérsékleti adatot.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Bucsky Péter
2023. december 8. 10:04 Támogatói tartalom

Budapesti tudásközpont segíti a multikat a karbonlábnyom csökkentésében

A bizonyíthatóan fenntartható beszállítók az új európai uniós szabályozás miatt előnybe kerülhetnek az ökológiai lábnyommal kevésbé törődő versenytásaikhoz képest.