Mozgósítási gondjaik ellenére az oroszok a kelet-ukrajnai anyagháború nagy esélyesei

„Egy légy sem repülhet át a blokádon” – élt egy Sztálin által is kedvelt hasonlattal Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután csütörtökön arra utasította az orosz haderő-parancsnokságot, hogy ne ostromolják meg a mariupoli Azovsztal művek területén még magukat tartó, reménytelen helyzetben lévő ukrán védőket. A kiéheztetés hadászatilag racionális taktika lehet: Európa legnagyobb acélművének katonai bevétele idő- és áldozatigényes lenne, egy esetleges vegyi támadás pedig még tovább ronthatna az oroszok nemzetközi megítélésén. A később elfogott ukrán védők – főleg az Azov ezred tagjai – ellen viszont propagandaszempontból is jól jöhet egy esetleges koncepciós per a hivatalosan Ukrajna „nácitlanításáért” harcoló Moszkvának.

Mariupol csütörtökön – idő előtt – bejelentett „felszabadítása” azzal együtt is a háború eddigi legnagyobb, odahaza eladható kommunikációs sikere orosz szempontból, hogy a város elfoglalása majdnem két hónapig tartott, és az azovi góc miatt az valójában még nem is teljes. A háború előtt félmilliós, mára rommá lőtt tengerparti város több okból szimbolikusan is fontos volt az oroszoknak: Sojgu hadügyminiszter győzelmi kommünikéjében most azt hangsúlyozza, hogy az ukránok onnan Tocska-U rakétákkal támadhatták volna a szakadár népköztársaságokat. Ez a retorika jól passzol az orosz álláspontba, hiszen névlegesen az ő védelmükre hivatkozva indította el Oroszország február 24-én az általános támadást Ukrajna ellen.

Mariupol azonban nemcsak jelkép: elfoglalásával az oroszok megszilárdítják a donyecki területet a Krímmel összekötő széles „szárazföldi hidat”, amit a háború első szakaszában foglaltak el. E sáv birtoklásával az oroszok Dél-Ukrajna jelentős részét tartják ellenőrzés alatt, és innen további támadásokat és erőátcsoportosításokat hajthatnak végre.

Az orosz-ukrán háború e héten megkezdett új szakasza alapvetően új helyzetet, célokat és stratégiát jelent mindkét fél számára. Bár sporadikus rakétatámadások még a nyugat-ukrajnai Lviv, illetve Kijev környékén történnek továbbra is (elsősorban a katonai támaszpontok és infrastruktúra ellen, de előfordulnak civil célpontok elleni támadások is), és Mikolajiv-Herszon térségében is folytatódik az ukrán ellentámadás, a háború döntően most már Kelet-Ukrajnára korlátozódik. Elsősorban Donyeck és Luhanszk megyék idáig ukránok által ellenőrzött részeire, ahol a világ napok óta figyeli, hogy mikor kezdődik az átfogó, három irányból induló orosz támadás. Ez a hét elején nagyon intenzív tüzérségi előkészítéssel meg is kezdődött, ez azonban még csak az előjáték, amikor inkább még csak tesztelik és felderítik az ukrán állások gyengeségeit. Az átfogó támadás még előttünk van: a várakozások szerint ez egy olyan, nagyon súlyos áldozatokkal járó gigantikus anyag- és tankcsata lesz, amihez hasonló méretű évtizedek óta nem volt – a világban az 1973-as arab-izraeli háború, Európában pedig a II. világháború óta.

Az, hogy a 400 kilométer hosszú kelet-ukrajnai frontvonalon egy klasszikus szárazföldi összecsapásra készülnek az erők, az orosz háborús célok menet közbeni átalakulásából következik. A Kreml valójában már másodszor kénytelen néhány héten belül alapjaiban módosítani a stratégiáján – mondja Csiki Varga Tamás, azt NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének biztonságpolitikai elemzője. Mint a kutató a G7-nek kiemelte, ezt először akkor kellett megtenniük, amikor az orosz villámháborús tervek kudarcot vallottak. Ezután egyszerre több területen próbálták megtörni az ukrán ellenállást, azonban a gyors dél-ukrajnai előrenyomuláson kívül máshol nem értek el jelentős eredményeket, Kijev körülzárási kísérlete látványos kudarcot vallott. Az oroszok ugyan hivatalosan továbbra is azt kommunikálják, hogy minden a tervek szerint halad, nem úgy tűnik, hogy az észak-ukrajnai hadműveletek csak elterelő jellegűek lettek volna: annál sokkal nagyobb erőket fektettek bele, és nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek, ráadásul közben a keleti régiókban a front viszonylag csendes volt – ez nem éppen a sikeres elterelő hadműveletek forgatókönyve.

Az oroszok elvesztették a háború első szakaszát

– mondta Rácz András biztonságpolitikai elemző is az SVKI keddi műhelybeszélgetésén, ahol az intézet szakértői a háború új szakaszának lehetséges kimeneteit vizsgálták meg. Oroszország március 25-én jelentette be, hogy lezárják az ukrajnai háború első szakaszát, és kivonják egységeiket az ország északi részéből. Bár úgy tesznek, mintha mindig ez lett volna a cél, el lehet mondani, hogy északon vereséget szenvedtek, és több településen rettenetes mészárlást hagyva maguk után vonultak ki – emelte ki Rácz, hogy hol tartunk most.

Innentől azonban a háború új szakasza kezdődik, amiben az eddigi orosz kudarcokból csak nagyon mérsékelten lehet következtetni az esélyekre. A régi-új hivatalos orosz cél Donyeck és Luhanszk megyék teljes közigazgatási területének a megszerzése, túl a szakadár népköztársaságok által de facto ellenőrzött részeken. Ezt már a háború indításakor is az egyik nyilvános célként határozták meg Moszkvában, mostanra azonban már csak ez maradt, miután Ukrajna „nácitlanítása” és semlegessé tétele, vagyis az ukrán állami vezetés eltávolítása és egy Oroszország politikai céljainak alárendelt bábkormány felállítása idáig teljes kudarcot vallott.

Nyugati várakozások szerint a két kelet-ukrajnai megye elfoglalását az oroszok május 9-ig, a győzelem napi ünnepségekig szeretnék véghez vinni, így a szimbolikus dátumra megvalósulna a hazai nyilvánosságban már valamiféle győzelemként kommunikálható minimális eredmény, egyben eljönne az első lehetséges, ha nem is kilépési, de tárgyalási és potenciális deeszkalációs pont. Hogy ezen túl mi következne, egyelőre legfeljebb találgatások tárgya lehet. Elképzelhető, hogy a két megyében „népszavazásokat” szerveznek az Oroszországhoz való csatlakozásról (egyelőre ezt egy Duma-képviselő vetette még csak fel nyilvánosan), és az is, hogy Oroszország Dél-Ukrajnában, Herszonban és/vagy Zaporizzsjában újabb szakadár népköztársaságokat kiáltatna ki. Az tényleg a jövő zenéje, hogy ezt követően a harcok ideiglenes mérséklésével rendeznék a sorokat, esetleg megpróbálnának némi rápihenés után tovább menni és bevenni mondjuk Harkivot is, vagy éppen eljönne a valódi tárgyalások ideje.

Ehhez azonban előbb még számos feltételnek kellene teljesülnie, és a nyugati közvélemény egyelőre hajlamos a nagy kelet-ukrajnai összecsapás előtt kétesélyesnek tartani a kimenetelt. Kérdés azonban, mennyi ebben a vágyvezérelt gondolkodás. Az ukránok mellett valóban szólhatnak szempontok: elsősorban az eddig is bizonyított harci szellemük és a honvédő háború melletti nemzeti elkötelezettség, másodsorban a helyismeret, és hogy a keleti hadszíntéren már hosszabb ideje készülhetnek egy hasonló összecsapásra, harmadrészt pedig a nyugati fegyverek. A NATO-tagállamok fegyverszállításai Zelenszkij ukrán elnök folyamatos kérései után az elmúlt héten valóban felpörögni látszanak, de ez azért elég féloldalas, különösen a nehézfegyverzetben és lőszerekben az ukránok komoly hiányban vannak.

A most beígért amerikai fegyverek közül főleg a Switchblade drónok (ezek közül száz körüli számban már le is szállítottak Ukrajnának), újabb Javelin páncéltörő rakéták, 155 milliméteres tarackok és páncélozott szállítójárművek lehetnek hasznosak, ahogy a beígért szlovén T-72-es tankok, norvég légvédelmi rendszerek és holland PzH 2000 tüzérségi eszközök is. Ahhoz viszont már kicsit késő van, hogy ezek a fegyverzetek érdemi segítséget jelentsenek a két-három hét alatt lerendezni kívánt donbaszi háborúban, az pedig végképp csak hosszú távon számít, ha az USA valóban felpörgeti a háború miatt a fegyvergyártást.

A nyugati fegyverek átadásánál a nagy korlát a kiképzési idő. Az amerikaiak pár napja újjáélesztették a II. világháborús Lend-lease programot, ennek keretében amerikai hadikészleteket adnak át, formálisan kölcsönszerződés keretében. Ebben a programban önjáró tüzérségi eszközt és rakéta-sorozatvetőt is adnak Ukrajnának, ezeknek az eszközöknek a kezelése rövidebb idő alatt megtanulható. De ez inkább csak augusztus környékén lehet reális, a Donbasz hadműveletben ez már nem fog szerepet játszani

– mondja Csiki Varga Tamás.

Az ukránoknak most mindenekelőtt azonnal bevethető nehézfegyverekre lenne szükségük, olyanokra, amelyekhez nem kell hosszú kiképzés. Erre különösen alkalmasak lennének az ukrán hadseregben is használt szovjet technológiák, de ezekből feltehetően már csak korlátozott számban vannak átadható készletek a keleti NATO-tagállamokban, és ezeknek a raktárakban őrzött eszközöknek a minősége is többnyire elmarad az orosz hadsereg fegyverzetétől, még ha azt is látni, hogy ők is előveszik a kimustrált, korszerűnek éppen nem nevezhető szállítóeszközöket a hadiraktárakból.

Bár az ukrán hadvezetés érhető okokból szinte semmit nem kommunikál kifelé arról, hogy még mennyi fegyverük van, az a külföldnek szóló kéréseikből is elég egyértelmű, hogy alapvetően a nehézfegyverzet és a tüzérségi lőszer a szűk keresztmetszet. Az ukránok idáig dokumentáltan 856 harcjárművet, köztük 126 harckocsit vesztettek (ezek azok, amelyekről fényképes bizonyíték is van, a valós számot nem ismerjük), amely ugyan csak a teljes állományuk nagyjából tizedét jelenti, de komoly veszteségek vannak a kezelőszemélyzetben is. Az oroszok szisztematikusan rombolják a szerelőüzemeiket is, és közben az ukránok komoly üzemanyaghiánnyal is küzdenek.

Bár az ukrán légierő nem semmisült meg teljesen, és az alkalmi légi sikereiket látványosan kommunikálják is, ez már inkább csak szimbolikus ellenállásra képes, az ukrán légteret az oroszok uralják. Ők az elmúlt napokban átvitték a Szu-25-ösöket is az Észak-Ukrajnával határos területekről a keleti fronthoz közeli rosztovi körzetbe, itt tehát közvetlen a légi támogatás – más kérdés, hogy a repülőket mennyire merik majd használni úgy, hogy nincs kellő számú precíziós fegyverük, és az ukránok vállról indítható rakétákkal is leszedhetik a gépeiket. A szárazföldi nehézfegyverzetből azonban az oroszok úgy sem fognak kifogyni, hogy ők dokumentáltan már 3000 haditechnikai eszközt, köztük több mint 500 harckocsit vesztettek. Ez ugyan nagyon jelentős szám, de a becslések szerint 2900 ténylegesen bevethető harckocsival kezdtek bele a háborúba.

Nem valószínű, hogy ezeket a tényezőket az ukránok magasabb motivációs szintje, a helyismeret és a védővonalak kiépítettsége kompenzálni tudná egy három irányból támadó orosz sereggel szemben. Az SVKI kutatói ezért nem tartják valószínűnek, hogy az ukránok meg tudnák akadályozni, hogy a két megye teljesen orosz kézre kerüljön. Azzal együtt sem, hogy az oroszok idáig komoly hibákat követtek el a háborúban, sok egységük harckészültsége és motiváltsága hagy kívánni valót maga után, és vezetési problémákkal is küzdenek. Utóbbin az egységes parancsnoki rendszer létrehozatalával és a Csecsenföldet és Szíriát is megjárt Alexander Dvornyikov parancsnoki kinevezésével kívánják orvosolni. Bár Dvornyikovot általában nem tartják nagyon kreatív stratégának, a várakozások szerint erre nem is lesz szükség, a kelet-ukrajnai összecsapás ugyanis alapvetően anyagcsata lesz.

A terület földrajzi adottságai is inkább a támadónak kedveznek: ezen a vidéken nincsenek hatalmas erdőségek, sem nagyvárosok vagy természetes védővonalak, amelyek komolyan lassítanák az előrehaladást. Igaz, sok a természetes víz, ami akadályozó tényező, és benne vagyunk a Napóleon óta rettegett nagy kelet-európai raszputyicában, a vidéket a nagy hadseregek számára sártengerré változtató tavaszi esők szezonjában, aminek kellemetlenségeit az ukránok preventív mesterséges elöntésekkel igyekeznek helyenként tovább fokozni. Az orosz harcjárművek azonban nem véletlenül könnyebbek az azonos kategóriájú nyugatiaknál, és a katonai elemzők többsége összességében amúgy is úgy gondolja, hogy az időjárás katonai jelentősége manapság már kissé túlértékelt.

Az oroszok számára is megvan azonban a szűk keresztmetszet: az emberanyag. Nyugati becslések szerint jelenleg 70 ezer orosz katona, vagyis 80-90 zászlóalj-harccsoport van Ukrajnában. A háború kezdetekor még 120 volt. A súlyos (ukrán források szerint 20 ezer főt meghaladó) emberveszteségek után az utóbbi két-három hétben az oroszok igyekeztek feltölteni a létszámot. Még mindig érkeznek újabb egységek a hátországból, és Mariupol elfoglalásával is 10-12 (meglehetősen leharcolt) orosz zászlóalj-harccsoport szabadult fel, ők szintén majd Donyeck és a vele szomszédos Zaporizzsja megyébe mennek harcolni. Ezzel együtt azonban a mozgósítás mértéke politikai okokból korlátozott. Oroszország hivatalosan továbbra is csak speciális katonai műveletet hajt végre Ukrajnában, nincs tehát hadi állapot, így pedig csak korlátozottan tudják behívni a tartalékosokat, és a sorállományú katonaságot sem vihetik nyíltan a hadszíntérre.

Ha a konfliktus elhúzódik, elsősorban a szélesebb orosz mozgósítást érdemes figyelni

– mondja Nick Reynolds, a brit Royal United Services Institute elemzője, aki szerint ezzel együtt megvan a valószínűsége, hogy Oroszország elfoglalja a célba vett két megyét.

Az aktuális harcok térképe csütörtök estig. Vörössel az orosz ellenőrzés alatt álló területek, az elmúlt 24 óra jelentősebb összecsapásait körök jelzik. Forrás: The Institute for the Study of War /Twitter

A térképek alapján ehhez az orosz haderőnek három irányból kell nagy erőkkel támadnia, és ezzel megkísérelhetik katlanba zárni, vagy pedig komoly visszavonulásra kényszeríteni az ukrán egységeket. Délkeletről, Donyeck felől Zaporizzsja és Dnyipró irányába, északról pedig a Harkiv alatt már orosz kézen lévő Izjumból indulva az orosz csapatok valahol Kramatorszk térségében (itt ölt meg a vasútállomáson ötvennél is több civilt az orosz rakétatámadás április 8-án) találkozhatnak papírforma szerint. Keletebbre Szeverodonyeck vasúti csomópontjánál is komoly problémáik lehetnek az ukránoknak. „Ha az oroszok elfoglalják Szlavjanszkot, akkor már ki kellhet vonni az onnan keletre lévő ukrán erőket, mert utána már félő, hogy nem tudnak visszavonulni” – mondta a G7-nek Csiki Varga Tamás.

Frontvonal és orosz előrenyomulás Luhanszk megyében, körökkel az elmúlt 24 óra jelentősebb összecsapásai csütörtök estig. Északról Izjum felől, keletről Popaszna irányából és (a térképen nem láthatóan) délről is várható intenzív támadás. A földrajzi viszonyok alapján a támadások várható találkozási helye Kramatorszk környékén lehet. Ha az oroszok eljutnak Szlavjankig, a körbezárás már közvetlen fenyegetést jelent az ukrán csapatoknak. Forrás: The Institute for the Study of War /Twitter.

Ennek a kritikus pontnak az eléréséhez északról az oroszoknak csak 50 kilométert kellene előrejutniuk. Ez várhatóan nekik is súlyos áldozatokkal fog járni. Az ukránok Izjumnál egy ellentámadással már most is próbálják elvágni az orosz utánpótlási útvonalat – felszámolni nemigen fogják tudni az orosz harapófogónak ezt az északi szárnyát, de komoly ellátási gondokat okozhatnak, azt pedig már Kijevtől északra meg lehetett tapasztalni, hogy ez mennyire sebezhető pontja lehet az orosz haderőnek.

Ha azonban nem jön valamilyen előre nem látható, harcfordító esemény, az SVKI kutatói szerint nem látszik, hogy a lassításon túl hogy tudnák az ukránok megállítani a komoly erőfölényben lévő oroszok előrenyomulását. „Az ukránoknak csak az lehet a reális célja, hogy a veszteségek mérséklésével időben kivonják az erőiket” – mondja Rácz András, aki szerint az oroszoknak az erőik lassú, módszeres szisztematikus felhasználására van szükségük. Kérdés, hogy elég türelmesek lesznek-e – vannak, akik szerint már most is túl hamar kezdték a tüzérségi támadásokat, mielőtt a létszámot megfelelően feltöltötték volna. Az ukránok legfőbb reménye jelenleg, hogy az oroszok ismét olyan komoly stratégiai hibákat követnek el, mint a háború eddigi szakaszában.