Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2021. október 13. 10:46 Világ

A háztetők felének napelemborítása fedezné az emberiség energiaigényét

Egy nemzetközi tudóscsoport kiszámolta, mekkora felületet kellene napelempanelekkel befedni ahhoz, hogy az emberiség energiaigényének megfelelő áramot termeljenek. A Nature Communications-ben közölt tanulmány szerzői a világ háztetőiben rejlő energiatermelő potenciált akarták számszerűsíteni, és arra jutottak: ezek felét kellene napelempanelekkel ellátni ahhoz, hogy az emberiség teljes energiaigényével egyenlő áramot termeljünk napfényből.

Ehhez egy programmal mintegy 300 millió épület és 130 millió négyzetkilométernyi terület adatait elemezték, és megbecsülték, mennyi energiát állíthatna elő a körülbelül 200 ezer négyzetkilométernyi – azaz Magyarország területét több mint kétszeresen meghaladó nagyságú – háztető, amennyiben napelemek lennének rajtuk.

A becsléshez a házak elhelyezkedéséből indultak ki. Általában elmondható, hogy a kanadai és észak-európai területeken 40 százalékos ingadozás is lehet év közben az energia-előállító potenciálban, míg ugyanez az Egyenlítő közelében csak 1 százalék. Az ingadozó területeken ezért tárolni kell a napenergiát.

A tanulmány szerint Ázsiában, ezen belül is Indiában és Kínában rejlik a legnagyobb potenciál, mert nemcsak sokat süt a nap, de a napenergia előállításának költségei is alacsonyak. A napelemes energia-előállítás ezzel szemben az Egyesült Államokban, Japánban és az Egyesült Királyságban a legköltségesebb.

A tanulmány szerzői a The Conversation-ben megjegyzik: a globális áramigény a valóságban sosem származhat egyetlen forrásból, és az időjárás változékonysága miatt sem képes a napenergia egyenletesen kielégíteni a szükségleteket. A napenergia tárolása még mindig nagyon drága, ráadásul bizonyos ipari felhasználók speciális és hatalmas energiaigényét sohasem lesz képes napelemes rendszer biztosítani.

Ennek ellenére a háztetőkre elhelyezett napelempanelekben hatalmas lehetőség rejlik, írják, akár az energiaszegénység enyhítésére, akár a fenntartható energia igényére gondolunk. Ráadásul a szolárpanelek 2010 óta közel 80 százalékkal lettek olcsóbbak.

Idehaza a napelemes háztartási kiserőművek piaca már az elmúlt években is nagyon dinamikusan bővült, tavaly év végétől kezdve pedig jóformán felrobbant a piac. Miközben 2011-ben még ezer ilyen sem volt az országban, tavaly év végén már a 90 ezret közelítette a számuk úgy, hogy egy rövid megtorpanás kivételével évről évre egyre több napelemes rendszert helyeztek üzembe. Az elmúlt nagyjából három évben szinte minden negyedévben 30-80 százalékkal magasabb volt az átadott kiserőművek száma, mint egy évvel korábban.

Az utóbbi években nemcsak Magyarországon telepítik hatalmas lendülettel a háztartási és közüzemi méretű naperőműveket, ugyanez a helyzet Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is – a tengerentúlon a beépített naperőmű-kapacitás két év alatt 48 százalékkal, Európában 34 százalékkal nőtt.

Más kérdés, hogy a kedvező árú kínai napelemek gyártásának jelentős a karbonlábnyoma. De mivel a napelemek általában fosszilis áramtermelő kapacitást váltanak ki, 30 éves élettartamuk alatt klímavédelmi szempontból így is pozitív a mérlegük.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem jó ötlet túl sok napelemet rakni a sivatagokbaOlyan láncreakció indulhat el, amely végső soron több kárt okoz, mint hasznot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ energia energiatermelés fenntarhatóság klímaváltozás napelem Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Gajda Mihály
2025. április 14. 15:30 Világ

Türkmenisztán a világ egyik leggazdagabb országa lehetne, de csapdába került

Rengeteg földgáz van az országban, de geopolitikai okok miatt nem tudják elszállítani a vevőkhöz.

Fontos

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Vámosi Ágoston
2025. április 15. 05:50 Közélet

További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás

Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.