Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2021. június 16. 05:55 Világ

A világ tart tőle, pedig a közgazdászok szerint a kínai innováció lassú

A Huawei letarolja a telekommunikációs piacot, a kínai techcégek, mint az Alibaba vagy a Tencent régen meghaladták nyugati vetélytársaikat; 2020-ban Kínából nyújtották be a legtöbb nemzetközi szabadalmi kérelmet; kínai vállalatok lepték el a globális toplistákat; az ország nagyobb gyorsvasúthálózattal bír, mint a világ többi része együttvéve; a kínai jegybank a világon elsőként bocsátott ki digitális pénzt; a kínai űrügynökség pedig nem sokkal az amerikaiak után robotot küldött a Marsra

Ezek alapján az lehet az ember benyomása, hogy a kínai gazdaság hatékonysága rohamtempóban nő, az ország öles léptekkel zárkózik fel technológiailag az Egyesült Államokhoz, és legfeljebb évek kérdése az amerikai primátus vége. 

Ehhez képest az akadémiai közgazdaságtani kutatások ennek pont az ellenkezőjéről számolnak be: a kínai termelékenység növekedési üteme az utóbbi bő tíz évben rendkívül alacsony volt, és a kínai gazdaság egészének hatékonysága alig közeledett valamit az amerikai szinthez.

Lassú

A standard közgazdasági modellek a növekedést néhány, relatíve pontosan lehatárolható tényezőre bontják, úgy mint a fizikai tőke, a foglalkoztatás, a humán tőke (azaz a munkaerő képzettsége), valamint az úgynevezett teljes tényezőtermelékenység. Ez utóbbi mutató azt jelzi, hogy az adott gazdaság milyen hatékonysággal használja fel a különböző inputokat, azaz egységnyi tőkéből egységnyi idő alatt egy dolgozó mekkora gazdasági értéket tud előállítani.

Következésképpen a gazdaság teljesítménye akkor bővül, ha a fenti tényezők növekednek: több tőkét vonnak be a termelésbe (új gyárakat, infrastruktúrát építenek, stb.), emelkedik a foglalkoztatottak száma, javul a munkaerő képzettsége, illetve általában véve javul a hatékonyság, fejlődik a termelési technológia.

A kínai adatokat lebontva az látszik, hogy ez utóbbi, azaz a hatékonyság nem nagyon javul a Világbank egy, a kínai államtanáccsal közös projektje keretében kiadott tavalyi tanulmánya szerint

  • A kínai reform és nyitás első évtizedében, 1978 és 1989 között az egy dolgozóra eső növekedés legnagyobb részéért a termelékenység emelkedése felelt.
  • A második évtizedben, 1989 és 1998 között még mindig jelentős maradt, bár a fizikai tőke szerepe ekkorra valamivel fontosabbá vált.
  • 1999 és 2008 között, amikor a legerősebb növekedést mutatta fel a kínai gazdaság, a tőke szerepe tovább nőtt, de a hatékonyságnövekedés is erős maradt, évi átlag 2,8 százalékot tett hozzá a GDP-hez.
  • 2009 és 2017 között azonban jókora lassulás jött: a teljes tényezőtermelékenység csupán évi átlag 0,7 százalékkal nőtt, az egy foglalkoztatottra eső növekedés több mint négyötödéért pedig a tőkebevonás felelt.
  • Bár a humán tőke növekedése végig fontos volt, egyik időszakban sem haladta meg az évi átlag egy százalékot.

Korábban nagyjából hasonló eredményekre jutott a témáról szóló, hazai és nemzetközi kutatásokat áttekintő cikkében a kínai társadalomtudományos akadémia egy tagja vagy egy másik, a Peking Egyetem, a kínai kormány devizapiaci szabályozótestülete és a Columbia Egyetem kínai közgazdászaiból álló csoport is.

Olyan vélemények is vannak, amelyek szerint a hivatalos kínai adatok, amelyekből a Világbank is dolgozik, felülértékelik a kínai termelékenységet, mert Kínában a beruházások veszteségeit, különösen az állami szektorban, nem írják le megfelelő módon. Részben az adatfelvétel különbségei miatt más neves kutatók a Világbanknál alacsonyabb számokat hoztak ki a kínai termelékenységről.

Piaci verseny kínai módra

Önmagában a teljes tényezőtermelékenység lassulása nem kínai betegség. Mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy vonatkozó tanulmányából kiderül, a fejlett gazdaságokban már a 2008-as válság előtt megindult a folyamat, aminek több oka van: a társadalom öregedése, a globalizáció megtorpanása, az infokommunikációs technológiák terjedése okozta hatékonyságnövekedés csökkenő határhaszna, a humán tőke növekedésének lassulása. Erre rátett még egy lapáttal maga a válság és az azt követő bizonytalanság és pénzügyi gyengeség, amely a 2008-at követő években a hatékonyságnövelő vállalati beruházások elmaradásához vezetett.

Kína esete azért érdekes, mert ott az utóbbi faktorok, azaz a 2008-as válság pénzügyi vonzatai nem érzékeltették hatásukat, de a termékenységnövekedés lassulásának üteme mégis erősebb volt, mint a világátlag. 

A mélyebb okok feltárása érdekében a Világbank tanulmánya a feldolgozóipari vállalatok termelékenységének változását elemezte. Szektorális-vállalati megközelítésből a teljes tényezőtermelékenység két csatornán keresztül nőhet:

  1. A meglévő vállalatok innovációnak vagy fejlettebb termelési technológiák bevezetésének köszönhetően javítják a hatékonyságukat
  2. A piaci versenynek, illetve új, versenyképesebb cégek piacra lépésének és a hatékonytalan cégek kilépésének köszönhetően az erőforrások a hatékonyabb cégeknél összpontosulnak.

E lebontás alapján a kínai feldolgozóipar termelékenységnövekedését 1998 és 2013 között két tényező hajtotta, a piacon lévő cégek hatékonyságának javulása, és az új cégek belépése, miközben a cégek kilépése negatív, a cégek közötti erőforrás-allokáció nagyjából nulla hatással volt rá. A fejlett gazdaságokban ezzel szemben ez utóbbi a legfontosabb mozgatórugója a termelékenységnek: a versenyben sikeresebb vállalatok részesedése nő, a gyengébbek elhullanak. 

Az adatokból az is kiderül, hogy idővel az új belépők hatékonyságnövelő hatása erősen csökkent, és 2007 után a meglévő vállalatok belső hatékonyságnövelése felelt a teljes termelékenységnövekedés négyötödéért.

Egy másik, az IMF által kiadott részletesebb, 11 szolgáltatóipari és 38 ipari szektor versenyképességét vizsgáló elemzés további információkat ad a termelékenység helyzetéről. Eszerint Kína relatív termelékenysége még mindig jóval magasabb a kevésbé technológiaintenzív szektorokban, míg például az információs és kommunikációs technológiák, és különösen a szolgáltatások terén továbbra is nagyon messze van a fejlett világtól. 

Ezen elemzés szerint a termelékenységnövekedés lassulásához az is hozzájárult, hogy Kínában 2012 óta a munkaerő egy része az ipari szektorokból az alacsonyabb termelékenységű szolgáltatási szektorokba vándorolt, részben a dezindusztrializáció, részben a szolgáltatások iránti kereslet növekedése miatt. Ez a jelenség más országokra is jellemző volt a fejlődés hasonló szintjén, tehát nem kínai különlegességről van szó. Ugyanakkor ez is azt jelzi, hogy a jövőbeli növekedés súlyos strukturális korlátokkal néz szembe.  

Államkapitalizmus

Hogy a termelékenységnövekedés lassulása mögött milyen további jelenségek állnak, arra nehezebb egyértelmű választ adni, mindenesetre néhány potenciális magyarázat felsejlik. 

Az egyik az állami tulajdonú cégek szerepe, amely már az 1990-es évek óta a kínai gazdaságpolitika visszatérő dilemmája. Ebből és sok más kutatásból is kiderült már, hogy a kínai gazdaság különböző becslések szerint 30-40 százalékát adó állami szektor jóval kevésbé versenyképes, mint a magánszektor. A Kínai Kommunista Párt ugyan tett óvatosabb lépéseket az állami szektor piacosítása felé, de nem akarja teljesen elengedni a gyeplőt, amelynek a hatalompolitika mellett gazdasági okai is vannak: ezek a vállalatok jellemzően nagy foglalkoztatók, fontos szerepet játszanak a lemaradó régiók felkarolásában, válság idején segítik a makrogazdasági stabilizációt. Azaz nem feltétlenül üzleti entitásokként, inkább gazdaságpolitikai eszközökként működnek. 

A Világbank kutatói részben ez utóbbi szerepkörökkel magyarázzák, hogy az állami vállalatok termelékenysége 2007 után romlást mutatott. Vélhetően a nem elég hatékony állami vállalatok okolhatók azért is, hogy Kínában a gyengébb termelékenységű cégek kilépése makroszinten nem figyelhető meg. (Illetve az is elképzelhető, hogy az átlagnál hatékonyabb cégek zárják be a boltot, amelynek egy potenciális magyarázata szintén a politikai szálakhoz köthető, erről a cikk későbbi részében lesz szó.)

A másik terület, ahol tetten érhetők a termelékenységnövekedés lassulása mögötti okok, a hitelezés: a kínai vezetés a növekedés megtámasztása érdekében szereti infrastrukturális beruházásokkal élénkíteni a gazdaságot, ahogy például a 2009-es válság vagy tavaly, a koronavírus-járvány okozta visszaesés idején. Azonban ezek egyre kevesebbet tesznek hozzá a gazdasági hatékonysághoz: míg az első egy-kétezer kilométernyi gyorsvasúttól viszonylag jó megtérülés várható, a tizenháromezredik kilométernyi új pálya már nem tesz sokat hozzá a hosszabb távú növekedéshez.

Ezt jelzi, hogy 2008 után az üzleti szféra részesedése a bruttó állóeszköz-felhalmozásban csökkent, más szóval Kína több pénzt költött ingatlanra, infrastruktúrára és kormányzati beruházásokra, mint üzleti beruházásokra. 2014 és 2016 között például a teljes vállalati hitelezés mintegy 40 százaléka infrastrukturális és ingatlanberuházásokra ment. Az állami vállalatok és az infrastrukturális beruházásokra létrehozott önkormányzati befektetési entitások teljes hitelállománya 2016-ban a GDP 103 százalékát tette ki, míg a magánszektoré 63,6 százalék volt.

Ebből a tanulmány szerzői szerint az következik, hogy az infrastruktúraberuházások elszívták a pénzügyi forrásokat a termelékenyebb szektoroktól, és a ma már relatíve magas adósságráta hosszabb távon is ronthatja a piaci alapon működő vállalatok és szektorok forráshoz jutását. Más, közelmúltbeli kutatások is hasonló összefüggéseket találtak a beruházások és a hitelezés vizsgálatakor.

Erre a politika is hatással van. Egy kínai kutató, Lej Csen-huan innovatív tanulmánya például arra jutott, hogy a Pekingben jobb kapcsolatokkal bíró városvezetők több tőkét képesek mozgósítani, de pont emiatt városaik fejlődésében nagyobb szerepet játszanak az állami infrastrukturális beruházások, és miután kevésbé vannak rájuk utalva, kisebb teret kapnak a magánvállalkozások és az azokat serkentő programok.

Tudják, de máshogy tudják

A termelékenységnövekedés ütemének lassulása már csak azért is kellemetlen, mert a társadalom öregedésével a demográfiai helyzet is lefelé húzza a kínai gazdaság potenciálját, és a növekvő eladósodottság a pénzügyi rendszer kapacitásait korlátozza. Az pedig általában véve is igaz, hogy a közepes jövedelmű országok felzárkózásában a teljes tényezőtermelékenység kiemelt szerepet játszik: nem nehéz belátni, hogy ahhoz, hogy egy ország meggazdagodjon, növekvő hatékonyságra van szükség.

A kihívásokkal a kínai állam is tisztában van. Az utóbbi évtizedben több állami innovációélénkítő program indult, amelyek a kiemelt szektorok dotálásával, célzott kutatás-fejlesztési költéssel és ágazati deregulációval próbálják ledolgozni a technológiai lemaradást.

Ez bizonyos szektorokban sikerült is, és ennek farvizén az Egyesült Államok és újabban az Európai Unió is gyakran azzal vádolja Pekinget, hogy “tisztességtelen versenyelőnyben” részesíti hazai vállalatait a globális technológiai versenyben.  

Ugyanakkor a tágabb makroelemzések szerint ha a kínai gazdaság egészét nézzük, akkor sokkal bonyolultabb a helyzet, mint amit a nemzetközileg ismert sikersztorik sejtetnek. Bár azt minden hasonló elemzés kiemeli, hogy Kínának ma is hatalmas növekedési potenciálja van, és más, hasonló jövedelmű országokhoz képest előnyös a helyzete, a neoklasszikus nézetek szerint az irányelveken, célzott szektorális támogatásokon és nagy ipari parkokba való befektetéseken alapuló, felülről terelt innovációs politikának erős korlátai vannak, amelyeket sok területen hamar elérhetnek a kínai vállalatok. Emiatt érdemesebb lenne szabadabb teret adni a piaci versenynek, ismét nekiveselkedni az állami szektor megreformálásának, liberalizálni a szolgáltatási piacot, piacosítani a pénzügyi szektort, könnyebbé tenni az országon belüli migrációt. 

E lépések egy része szerepel az aktuális ötéves tervben is, bár a konkrét megvalósítás a dolog politikai vonzatai miatt kérdéses: elemzők szerint az ilyen reformok hagyományosan lassan haladnak, és gyakran megtörnek Kínában. Amire a makromodellekben kevésbé hívők azt szokták válaszolni, hogy az ég óvja Kínát a Világbank és az IMF strukturális reformjaitól, ennél a Kínai Kommunista Párt az utóbbi négy évtizedben bölcsebbnek bizonyult.

Világ felzárkózás Kína technológia termelékenység Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar
2021. július 31. 17:06 Világ

Párizs megmutatja, mit lehetne kezdeni az olyan városi sztrádákkal, mint a budapesti Rákóczi út

Nagy fejlesztések jönnek a Champs-Élysées-n, nemcsak környezetkímélőbbé, de a belváros számára jövedelmezőbbé is tennék a területet.

Mészáros R. Tamás
2021. július 31. 06:42 Tech, Világ

Japán az olimpia farvizén meghirdette a hidrogénenergia-alapú társadalom jövőképét

Annak ellenére, hogy a technológia jelenlegi hatékonyságának és árának fényében sokan szkeptikusak az ambiciózus terveket illetően.

Avatar
2021. július 30. 16:28 Élet, Világ

Megmentheted-e az egyéni döntéseiddel a világot a klímakatasztrófától?

A cégek szeretik azt mondani, hogy ők csak olyan termékeket gyártanak, amelyeket el lehet adni. A fogyasztóknak kellene más termékeket venniük? De befolyásolhatja az egyéni fogyasztói döntés a piacokat?

Fontos

Kasnyik Márton
2021. augusztus 1. 17:36 Élet

Egyre több a bizonyíték, hogy az ősember jó sok szénhidrátot evett

Vad gabonát őröltek, kenyeret sütöttek, gyökereket és hüvelyeseket főztek jóval azelőtt, hogy elindult volna a tudatos mezőgazdaság.

Avatar
2021. augusztus 1. 07:20 Közélet, Pénz

Mai szemmel szinte elképzelhetetlen állapotok között indult el a forint, épp 75 éve

Magyarország szó szerint romokban hevert, az államnak súlyos fizetési kötelezettségei voltak, bevétele viszont alig. A pengőt fel kellett áldozni.

Stubnya Bence
2021. július 30. 06:04 Pénz

A szegényebbek és a csokból kimaradók egyre nehezebben jutnak majd hitelhez

A hitelesek egy része már most is érzi a jegybank kamatemelési ciklusának hatásait, amely új korszakot jelent, de mi várható így az ingatlanpiacon?