Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. április 13. 12:38 Világ

Sorra zárják be boltjaikat idehaza is jelenlévő láncok a német belvárosokban

Arról már sok cikket lehetett olvasni, miként ugrott meg az internetes kereskedelem a járvány hatására, az viszont még csak most kezd megmutatkozni, hogy ennek milyen hatása lesz a hagyományos üzletekre és ezen keresztül a belvárosokra és plázákra.

A merkur.de annak kapcsán ír a jelenségről, hogy március végén a Media Markt-Saturn bejelentette: jövő őszig bezár 13-at a 419 németországi üzlete közül, és ez akár ezer ember elbocsátásával is járhat. A menedzsment nem meglepő módon az értékesítési arányok eltolódásával indokolta a lépést, mivel az utóbbi időben a konszern forgalmának több mint fele az interneten realizálódott.

A Media Markt-Saturn azonban közel sem az egyetlen szereplő, amely ilyen lépést jelentett be. Az idehaza szintén jelenlévő Douglas már korábban közölte, hogy majdnem minden hetedik üzlete lehúzza a rolót. A még nem teljesen végleges lista szerint nagyjából 60 parfümboltra kerül lakat a 430-ból, ami mintegy 600 állás megszüntetésével jár az 5200-ból.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÖtszáz európai boltját zárhatja be egy hazánkban is jelen lévő üzletláncA német sajtó szerint akár 500-at is bezárhat mintegy 2400 üzletéből a Douglas kozmetikai lánc a vásárlási szokások átalakulása miatt.

Ráadásul ez két olyan lánc, amely aránylag sikeresen váltott nagyobb arányban online értékesítésre a járvány kitörése után, így teljes bedőlés nem fenyegeti őket. Borúsabb a helyzete például az idehaza szintén jól ismert Espritnek, amely a napokban hozta nyilvánosságra tavalyi második féléves számait, amelyek 30,5 millió eurós veszteséget mutatnak. A ruhákat és cipőket forgalmazó lánc hat németországi leányvállalata már tavaly márciusban csődvédelmet kért, majd nekiállt bezárni a száz ottani boltjának nagyjából a felét, körülbelül 1100 embert elbocsátva.

Ezek a példák egy szélesebb trend megnyilvánulásai: a kölni kereskedelmi kutatóközpont szerint akár a hagyományos üzletek ötöde, 80 ezer bolt is bezárhat Németországban 2023 végéig. A német kereskedelmi szövetség még ennél is borúlátóbb, ők ezt a számot 120 ezerre teszik. Ezen belül különösen a divatüzletek lehetnek érintettek.

Erre a változásra fel készülniük a bevásárlóközpontoknak, valamint azoknak az önkormányzatoknak, belvárosi bérbeadóknak, amelyek bérlői között jelenleg nagy arányban vannak ruha- és ékszerboltok, kozmetikumokat és műszaki cikkeket árusítói üzletek. A német kereskedelmi szövetség ügyvezetője szerint a belvárosokat nem kell félteni, de a jövőben a kereskedelmi, szabadidős, oktatási és kulturális szolgáltatások, valamint a lakások eltérő összetételű elegye jellemzi majd ezeket a területeket, mint manapság.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMikor vásárolunk többet online, mint hagyományos boltokban?Nem is olyan rég még elképzelhetetlen volt, de idén a kínaiak már többet vásárolhatnak az interneten, mint offline. Mi várható idehaza?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ bezárás douglas kiskereskedelem media markt németország online kiskereskedelem plázák Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Gajda Mihály
2025. április 23. 15:07 Világ

A világ legnagyobb gázmezőjéből jöhetne vezetéken Európába a földgáz, de sok az akadály

Tervek már 15 éve is készültek, de a belátható jövőben csak cseppfolyósított formában jön kontinensünkre Katarból a földgáz.

Stubnya Bence
2025. április 23. 06:06 Pénz, Világ

Miért nézi tétlenül ezermilliárdok elégését Trump, ha imádja a tőzsdét?

Elképzelhető, hogy népszerűségvesztést is bevállal a világrendszerváltás érdekében, de az első elnöksége alatt megszokott formula is működhet még.

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Fontos

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 17:07 Pénz

Inflációval számolva is új történelmi csúcsra kergette az aranyat Trump

Sorra dönti a rekordokat az arany árfolyama, immár az inflációval számolva is; a nemesfém a dollár antipénzeként működik.