Amíg nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű védőoltás, addig az otthonmaradás döntő fontosságú a koronavírus elleni védekezésben – de hogy erre mennyire van lehetőség az egyes országokban, az meglehetősen változatos képet mutat még az unión belül is. A járvány az első tavaszi hullámban még a dél- és bizonyos nyugat-európai országokban járt a legtöbb halálos áldozattal, az őszi második hullám óta viszont leginkább a kelet-közép-európai térségben tombol.
Jól látszik mindez az alábbi ábrán az októberi és a novemberi hónapokat nézve, amikor a 2016 és 2019 közötti években regisztrált halálozások átlagához képest leginkább a környező országokban emelkedett meg az elhunytak száma: novemberben a többlethalálozás átlaga a nyugati országokban 28,5 százalék volt, míg Kelet-Közép-Európában 56, 1 százalékkal hunytak el többen ekkor, mint a megelőző négy év azonos időszakaiban.
A markáns különbség precíz magyarázata még várat magára, mindenesetre valószínűleg nem közömbös az országok gazdaságainak eltérő összetétele. Az ősz kezdete óta Európa-szerte bevezetett kijárási korlátozások leginkább a szolgáltató szektorok leállásával jártak, az iparvállalatok többnyire folytathatták a termelést – ez megnyilvánul a két ágazat konjunktúramutatóinak különbségeiben is.
A következő térképen jól látszik, hogy az ipar súlya a foglalkoztatásban különösen magas a járvány által különösen erősen sújtott Csehországban, de a régió többi országában is jellemzően magasabb arányokat láthatunk a többi tagállamhoz képest. A posztszocialista országokban átlagosan a foglalkoztatottak közel harmada dolgozik feldolgozóipari munkahelyeken, míg az unió többi részében ugyanez csak a dolgozók ötödéről mondható el.
A járvány súlyossága – pontosabban a többlethalálozások aránya – tavaly októberben és novemberben jelentős pozitív korrelációt is mutatott az ipari dolgozók részarányával, ami a fentebb körvonalazódó összefüggést statisztikailag is leírja.
Jól látszik fentebb az is, hogy egy éve, a tavaszi időszakban még épp fordított összefüggés mutatkozott a két mutató között, ekkor azonban a kontinensen nagyjából mindenütt egységesen leállították a nagyobb gyárakat, ami ősszel már egyáltalán nem volt jellemző.
Noha ezekből az összefüggésekből messzemenő statisztikai következtetéseket hiba lenne levonni*A korrelációs elemzések egyrészt nem alkalmasak oksági kapcsolatok vizsgálatára, másrészt az ökológiai tévkövetkeztetés és a Simpson-paradoxon csapdáiba is könnyen beleeshetünk., a kapcsolat logikusnak látszik, és korábban már Magyarország megyéit vizsgálva is szembetűnőnek bizonyult.
A termelésben dolgozók értelemszerűen nem vonulhatnak home office-ba, ugyanakkor gazdasági szempontból a gyártósorok ismételt leállítása jókora áldozatokkal járt volna. Kutatások szerint azonban a munkába járás jelentős egészségügyi kockázatokat jelent, amit gyakorlati példák támasztanak alá, Magyarországról is.
László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint most már a termelést is egyre inkább fenyegető probléma a dolgozók fertőzés miatti kimaradása, ami szinte minden üzemet érint, ugyanakkor a vállalatok igyekeznek eltitkolni ezeket a gondokat. A gyárakban ugyan szigorú járványügyi előírások vannak, de az öltözőkben nehezen tarthatók be az óvintézkedések, műszakváltáskor pedig a tömegközlekedés járművein és a környező üzletekben sok munkás zsúfolódik össze – mindenesetre a gyárak leállítását egyelőre a szakmai szervezetek jellemzően nem látják szükségesnek.
A vakcinák elosztása során is érdemes lehet a távmunkára alkalmatlan ipari munkakörökben dolgozókat előnyben részesíteni. Ezekben az állásokban gyakran egyszerűbb feladatokat végeznek a dolgozók, és kiszolgáltatottabbak a munkaadóik felé, ami például azzal is jár, hogy ódzkodnak a betegszabadságtól. Igaz, ősz óta sok olyan munkakörben sem tértek át távmunkára, ahol az megoldható lett volna, ami a munkahelyi fertőzések jelentőségét vélhetően tovább erősíti.
