Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. január 18. 12:57 Világ

224 milliárd maszk exportja hajtotta tavaly a kínai gazdaságot

Felülmúlta a várakozásokat a kínai gazdaság növekedése, a ma közzétett adatok szerint az utolsó negyedévben 6,5 százalékkal nőtt a kibocsátás az egy évvel korábbihoz képest. Ennek köszönhetően az éves adat is magasabb lett, a járvány első féléves pusztítása ellenére 2,3 százalékkal bővült tavaly a kínai gazdaság. Ez ugyan négy évtizedes mélypont, de önmagában az is bravúr, hogy növekedésről, nem pedig – mint a világ országainak nagy többségében – csökkenésről van szó.

Ez leegyszerűsítve két dolognak köszönhető: Kínában a járványt aránylag hamar sikerült elfojtani, ezt követően pedig nemcsak a belső fogyasztás kezdett helyreállni, hanem az export is felpörgött.

Arról már múlt héten beszámoltak kínai illetékesek, hogy ebben milyen nagy szerepe volt a járvány elleni védekezést szolgáló eszközöknek. Ez önmagában persze nem meglepő, mégis megdöbbentő szám, hogy Kína tavaly márciustól az év végéig 224 milliárd maszkot exportált. És bár egy maszk önmagában filléres tétel, összességében mégis 52 milliárd dollár bevételt hoztak, ami nagyjából a teljes kínai export 2 százaléka.

Emellett természetesen rengeteg védőkesztyűt, egészségügyi köpenyt vagy éppen lélegeztetőgépet is exportált Kína, az egészségügyi termékek és gyógyszerek kivitele 31 százalékkal nőtt tavaly 2019-hez képest.

Mindez azonban azt is jelenti, hogy az ország visszatért arra az útra, amelyen az utóbbi évtizedekben járt, vagyis ismét az export pörgeti a gazdaság növekedését, miközben egy ideje már próbálják legalább részben áttenni a súlyt a belső fogyasztásra. Az egy főre jutó fogyasztás reálértéken 4 százalékkal csökkent tavaly.

A Bloomberg által megszólaltatott egyik elemző is azt emelte ki, hogy a bérek növekedése elmarad a járvány előtti tempótól, ami nyilván nem kedvez a fogyasztásnak. Emellett az egyenlőtlenség és az adósságállomány gyors növekedése is szembemegy a kínai vezetés járvány előtt hangoztatott céljaival.

A várakozások szerint idén 8,2 százalékkal nőhet a kínai gazdaság, amit szintén irigyelhet bármelyik másik a világ meghatározó gazdasági súlyú országai közül. Ehhez természetesen arra is szükség van, hogy továbbra is eredményesen fojtsák el a helyi járványgócokat Kínában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína más idősíkba került, de még nem világos, hogy ez a múlt vagy a jövőKínában V-alakú kilábalás követi a koronavírus-válságot, bár a szkeptikus elemzők szerint az ország éppen bebetonozza szerkezeti egyensúlytalanságait.

Világ export gazdasági növekedés járvány Kína koronavírus maszk Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2021. február 26. 10:56 Élet, Világ

Mi vezérli a nagyon óvatosan vásárló, minimalista életet élőket?

Egy angol kutatás szerint nem a környezetvédelem és a fenntartható jövő a legfőbb hajtóerő, hanem a boldogabb élet.

Torontáli Zoltán
2021. február 25. 09:49 Élet, Világ

Elkezdődött a huzavona az egységes európai oltásigazolásról

A görögök, a spanyolok és a légitársaságok nagyon sürgetik, a franciák és a németek nem annyira, és rengeteg a nyitott kérdés.

Torontáli Zoltán
2021. február 24. 11:07 Élet, Világ

A világ összes szennyvizének már fele tisztítókba folyik, de van hova fejlődni

A maradék 50 százalék felhasználása jóval nehezebb feladat, mert a tőkeszegény fejlődő világban keletkezik.

Fontos

Avatar Avatar
2021. február 28. 12:17 Élet

Érdemes-e pénzt fektetni az ingyenes felsőoktatásba?

A Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatában Joshua Angrist arra hozott példát, hogy milyen kutatási eredmény lehet érdekes a politikai döntéshozók számára is.

Kasnyik Márton
2021. február 28. 07:00 Pénz

Valamit mondani próbál nekünk a pénzügyi piac a járvány utáni világról

Gond van a világ pénzügyi rendszerének egyik legfontosabb alapkövével. Nem kizárt, hogy búcsút mondhatunk a 2010-es évek világának, és ez sokakat elbizonytalanít.

Stubnya Bence
2021. február 27. 07:03 Podcast

Nem a rendszerváltás, hanem a 19. század óta nem tudunk felzárkózni Nyugat-Európához

G7 Podcast! Nincs kelet-európai ország, amely felzárkózott volna a világgazdaság centrumához. Vonyó Tamás, a Bocconi Egyetem docense szerint viszont siker, hogy vissza sem csúszott a régió.