A napelemek árának utóbbi 10-15 évben világszerte bekövetkezett drasztikus esése aligha lett volna elképzelhető a kínai (és délkelet-ázsiai) gyártók masszív részvétele nélkül. A termelés tömegessé tételében és a technológiai fejlesztés felpörgetésében az európai mércével mérve szinte beláthatatlanul nagy számokkal dolgozó Kína főszerepet játszott. Ennek a folyamatnak ma minden olyan magyar háztartás is közvetlenül érezheti a hatását, amely napelemes rendszerrel szeretné a háztetőn megtermelni a villanyszámláját: az ehhez szükséges beruházás költsége biztosan több mint a felére csökkent a piac hazai beindulása óta.
A fenti példát csak azért hoztuk fel, hogy érzékeltessük, valami hasonlóra lehet számítani a következő 40 évben azért, mert Kína nemrég (meglehetősen váratlanul) bejelentette, hogy 2060-ra karbonsemlegessé akarja tenni magát.
A bejelentés óta szakemberek sokasága találgatja, hogy milyen úton lehet elérni ezt az ambiciózus célt, abban azonban megegyezik a véleményük, hogy a szénerőművek helyett teljes gőzzel rá kell állnia az országnak a megújuló források használatára, az atomprogramra, és a szén-dioxid kibocsátást ellensúlyozó technológiákra. A megújulók esetében ez azt jelenti, hogy amit az elmúlt időszakban a napelemek terén láttunk, az következik most az egész közműhálózatban, rendszerszerűen, és a szélerőművekkel megtoldva. Márpedig ez döntő változásokat hozhat világszerte.
A kínai karbonsemlegességi tervnek egyébként már a “nettó környezetvédelmi hozadáka” is óriási lesz. A CarbonBrief szaklap úgy számol, hogy ha 2060-ra Kína valóban semlegesíti a kibocsátását, és más ehhez hasonló horderejű változás nem történik addig a világban, akkor 2100-ban az átlagos hőmérséklet 2,35 fokkal lesz magasabb, mint az ipari forradalom előtt. A kínai bejelentés előtt a modell 2,59 fokos melegedést jósolt, vagyis egyetlen (nagy) ország döntése 0,24 fokkal juttatja közelebb a céljához az egész világot. Igaz, a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezmény szerint a legalább 2 fokos, de inkább 1,5 fokos felmelegedési maximum lenne kívánatos, vagyis ezt önmagában még Kína sem fogja tudni megoldani nekünk.
A Nature a kínai tervekbe jobban belelátó helyi származású szakemberekre hivatkozva azt valószínűsíti, hogy az országnak meg kellene dupláznia az elektromos áram termelését, hiszen a karbonsemlegesség egyik záloga a közlekedés és áruszállítás elektromos alapokra helyezése. Természetesen a többletet megújuló forrásokból kellene biztosítani, ehhez azonban a napenergia termelést a jelenlegi 16-szorosára, a szélenergia termelést 9-szeresére kellene növelni, a vízerőművek kapacitását meg kellene duplázni, az atomenergia kapacitást pedig meghatszorozni.
Ez gigászi feladat lesz, és ha elvégzik, még akkor is 16 százalékos marad a kínai energiafelhasználásban a fosszilis források (főleg szén) aránya. Tehát ezt a fennmaradó mennyiséget kellene teljes egészében ellentételezni a szén-dioxid környezetből való kivonásával és főként erdőtelepítéssel.
A kínai terv ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az ország károsanyag-kibocsátásának csökkentését azonnal el tudják kezdeni. A legjobb forgatókönyv is azzal számol, hogy az idei 9,8 gigatonnás kínai szén-dioxid kibocsátás 2025-re még 10,3 gigatonnára emelkedik, majd 5-10 évig ezen a szinten tetőzik, és csak utána indul nagyobb ütemű csökkenésnek. Kína energiaszükségletének jelenleg 65 százalékát szénerőművek fedezik, és pillanatnyilag is legalább 200 új szénerőmű tervezése vagy építése folyik.
A váltáshoz óriási befektetésekre lesz szükség, elsősorban a nap- és szélenergia rendszerbe illesztéséhez, konkrétabban: az ehhez szükséges energiatároló rendszerek fejlesztéséhez és építéséhez.
Ugyanakkor itt jön képbe a fent említett napelemes példa: ha a szén-dioxid elnyelő rendszerekbe, az energiatárolásba, a rendszerfejlesztésbe elkezdik önteni a pénzt, illetve ráfekszenek a kutatás-fejlesztésre, akkor minden valószínűség szerint esni kezd ezeknek a technológiáknak a fajlagos költsége. Ennek pedig a kedvező hatása ugyanúgy jelentkezhet világszerte, mint azt a napelemeknél láttuk.
Ha új és olcsóbb megoldások jönnek a piacra, az globális versenyt generálhat, de önmagában már a kínai technológia elterjedése is leverheti az árakat, ami mindenhol olcsóbbá teszi a kibocsátás-csökkentési terveket.
