Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. március 13. 18:30 Világ

Az egyik leggazdagabb európai ország elképesztő bénázással segíti a koronavírus terjedését

Nem minden a pénzen múlik, ha a járványok kezeléséről van szó. Hiába a svájci a világ egyik legjobb egészségügyi rendszere, és hiába van kifejezetten sok kórházi ágy lakosságarányosan, a járvány hatékony kezeléséhez ez önmagában kevés.

Az európai országok többsége vonakodott a megfelelő óvintézkedések, korlátozások elrendelésétől, alapvetően azért, hogy védjék a gazdaságot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz már egy hete is erősen kritizálta azokat az országokat, amelyek nem veszik elég komolyan a koronavírus elleni fellépést. Sőt, az az EU-t már február 27-én felszólította a WHO, hogy nyilvánítsa járvánnyá a koronavírust, mégsem voltak igazán gyors lépések.

Nem csak az a baj, hogy Európa lassan reagál, de az országok közötti koordináció is hiányzik, az egyes államok hatóságai teljesen máshogyan kezelik a válságot.

Valahol elég abszurd, de a WHO központja Svájcban, azon belül is a magas életminőségéről ismert Genfben van, ehhez képest itt a többi országhoz képest egészen keveset tesznek a járvány megállításáért. Pedig a WHO pont azért nyilvánította világjárvánnyá a koronavírust március 11-én, hogy végre vegyék komolyan a politikusok a kihívást.

Érdemes az alábbi ábrán az európai országok és Japán adatait. A vírus lényegesen gyorsabban terjed kontinensünkön, mint a járványügyi szempontból jóval felkészültebb ázsiai országban. De feltűnő az is, hogy eddig a nagyobb kitöréssel szembenéző országok közül egyedül Kína és Dél-Korea tudta leküzdeni az új megbetegedések számát.

 

Svájcban az egyik legnagyobb probléma, hogy a teszteket annak ellenére sem használják elég aktívan, hogy immár ezer fölé*Az apró Liechtensteinnel együtt ma déli állás szerint 1009-et. A fenti grafikonon egy valamivel korábbi érték látható. nőtt az igazolt koronavírusos megbetegedések száma. Csak azokat tesztelik, akik már minden tünettel rendelkeznek, illetve az idős, különösen veszélyeztetett embereket.

A legnagyobb kórházakat működtető profitorientált Hirslanden Hospital Group szóvivője úgy nyilatkozott, hogy csak a kórházi személyzetet és a koronavírussal kórházba utalt betegeket szűrik a vírusra. A fiatalabbakat egyáltalán nem tesztelik, így esély van rá, hogy ők továbbadják a betegséget. Nekik egyszerűen csak javasolják, hogy vonuljanak önkéntes karanténba.

A svájci kormány bízik az állampolgárokban, ezért nem is igazán ellenőrzik a karantént – pedig a telefonok cellainformációi alapján ezt egyszerűen és olcsón meg lehet tenni. Így jár el nemcsak Magyarország, de több más európai ország, például Szlovákia is. (Az operatív törzs mai budapesti tájékoztatóján az hangzott el, hogy a körzeti megbízottak személyesen ellenőrzik az otthoni karanténban lévőket.)

Svájcban február 25-én regisztrálták az első eset, de akkor úgy nyilatkozott a Szövetségi Egészségügyi Hivatal (BAG) vezetője, hogy mivel Olaszországban fertőződött meg a beteg, továbbra sincsen semmi szükség különösebb intézkedésekre. Azt állította, hogy a lakosságra elhanyagolható a veszély.

Ami ennél is elképesztőbb: 

Svájcban meg sem próbálják felkutatni, hogy a fertőzöttek kivel kerültek korábban kapcsolatba.

Ezt március 6-án Daniel Koch, a BAG fertőző betegségek osztályának vezetője jelentette be. Ez egészen megmagyarázhatatlan, hiszen minden WHO-ajánlást, szakmai érvet figyelmen kívül hagy, és így sokan anélkül fertőződhetnek meg – és adhatják aztán tovább a vírust -, hogy értesülnének a veszélyeztetettségükről. Magyarországon ezzel szemben kötelező a kontaktuskutatás.

A BAG március 1-jén információs kampányt kezdett arról, hogyan védhetik meg magukat az emberek, azaz lényegében a kézmosásról informálták a lakosságot. A határok nyitva voltak Olaszország felé, március 11-én csak Tessin kantonban korlátozták a forgalmat, és ott is nagyon mérsékelten: a kisebb helyett csak a nagyobb határátkelőkön lehet közlekedni. Eközben a jelentős nemzetközi légi forgalom háborítatlan az országban, ahogy továbbra is mindenki járhat ingázva dolgozni Olaszországból.

Svájcban az európai problémák fokozottan igazak, hiszen nem EU-tagként még kevésbé koordinálják a védekezést a többi országgal. A 8,6 milliós országban ráadásul minden kanton külön intézkedéseket tett, ami járvány idején különösen problémás. Ha az egyik kantonban tilosak a 150 fő feletti rendezvények, akkor átviszik 50 kilométerrel arrébb, ahol már szabad.

Tipikusan ezek a helyzetek vezetnek a járványok gyorsabb terjedéséhez. A legtöbb kantonban még a tömegrendezvények tiltásához sem jutottak el, csak bejelentési kötelezettséget írtak elő. Egyedül a 350 ezer lakosú Tessinben hirdettek szükségállapotot március 11-én, amivel a tömegrendezvényeket betiltották, bezártak a kulturális intézmények. Ekkor már 653 volt a fertőzöttek száma, tehát későn léptek.

A rossz döntésnek ára van: mára lakosságarányosan Svájc az egyik legfertőzöttebb ország Európában.

 

Ez már nem csak svájci probléma, hiszen a felelőtlen politika nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a járvány Európában nagyobb eséllyel terjedjen tovább. A Svájcból érkező utasokat egyébként továbbra is beengedik Magyarországra, pedig még a fejlődő országok között is kevés olyan van, amelyik ennyire félvállról veszi a koronavírus-járvány megállítását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA COVID-19, függvények és kormányzati lépésekAz első esetek regisztrálása után meghozott, a társadalmi élet korlátozására irányuló intézkedések kulcsfontosságúak a járvány terjedésnek kontrollálásában és a társadalmi károk mérséklésében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ járvány koronavírus Svájc WHO Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.