Az utóbbi napokban még az eddigiekhez képest is sűrűbbé vált az a köd, ami miatt nehéz értelmezni a globális gazdaságpolitika eseményeit. Az amerikai-kínai kereskedelem megbénításával és az egész világgazdaság kisiklatásával fenyegető politikai kardcsörtetés hajmeresztő kanyarokat vett.
- Pénteken Kína bejelentette, hogy – a korábbi amerikai vámokra válaszul – emelni fogja az amerikai termékek vámját. Erre válaszul Trump három súlyos dolgot is közölt: újabb vámemeléseket jelentett be, „megparancsolta” az amerikai cégeknek, hogy szakítsák meg a kapcsolataikat Kínával, és azt is elmondta, hogy Hszi Csin-ping – az általa jelölt Fed-elnökhöz hasonlóan – az Egyesült Államok ellensége. A tőzsdék zuhantak.
- Vasárnap Trump egy reggelin azt válaszolta egy újságírónak, hogy megbánta a pénteki nyilatkozatait, amivel tovább élezte a kereskedelmi háborút. Egy órán belül azonban megérkezett a Fehér Ház cáfolata, amely szerint az elnök félreértette a kérdést, és valójában csak azt sajnálta, hogy nem emelte a vámokat még korábban, még magasabbra.
- Hétfőn Trump újra Hszi Csin-pinget éltette, és arról beszélt, hogy telefonon keresték Kínából, és ezeken a megbeszéléseken közeledtek az álláspontok. Később kiderült, hogy valójában nem is voltak telefonhívások.
A kereskedelmi háborúnak ebből a szakaszából nehéz lesz kijönni, hiszen mind az Egyesült Államok, mind Kína csak arcvesztéssel tudna kompromisszumot kötni. És bármennyire furák is a hírek, nincs olyan szereplője a világgazdaságnak, amelyik megengedhetné magának, hogy ne figyeljen oda, hiszen a vámemelésekből és az ezek körüli bizonytalanságból mindenkit érintő gazdasági visszaesés lehet.
Ha például Trump tényleg megtiltaná az amerikai vállalatoknak, hogy Kínában gyártsanak, az egy pillanat alatt a feje tetejére állítaná az utóbbi évtizedek gazdasági világrendjét. Az pedig, hogy hirtelen haragjában bejelentette ezt („ezennel megparancsolom”, írta), de nem lehet tudni, hogy tényleg komolyan gondolta-e, csak hozzájárul a bizonytalansághoz. Eközben az amerikai feldolgozóipari vállalatok máris arra panaszkodnak, hogy az importárak drágulása miatt kevésbé versenyképesek a globális piacon.
A maga részéről Trump nem ismeri el, hogy a kereskedelmi háborús retorikája késztetné lassításra az amerikai vállalatokat. Ehelyett egyre nagyobb intenzitással hibáztatja az amerikai pénzpolitikáért felelős Federal Reserve-öt. Itt is rengeteg csavar van. A Fed elnöke Trump kinevezettje (Trump megtarthatta volna a korábbi Fed-elnököt, Janet Yellent is, akit amúgy a lazább monetáris politika hívének tartanak; őt hitelesebben támadhatná most mint Obama-kinevezett demokratát). Trump tíz éve, a válság mélypontján túl enyhének találta a monetáris politikát, most viszont – amikor állítása szerint remek állapotban van a gazdaság – túl szigorúnak. Az amerikai kötvénypiacok mindenesetre recessziót és újabb kamatvágásokat áraznak, miután az Egyesült Államokban a legutóbbi negyedévben visszaestek a beruházások, és világszerte lefelé vette az irányt a gazdasági ciklusokra leginkább érzékeny ágazat, a feldolgozóipar.
Ami különösen érdekessé teszi a folyamatot, az egy egyelőre kevéssé értett visszacsatolási mechanizmus Trump reakcióin keresztül. Az elnöknek ugyanis amennyire fontos a kereskedelmi háborús retorika élezése, annyira nem szeretne zuhanó tőzsdéket látni. Ha egy-egy nyilatkozata után különösen nagyot zuhanna a piac, akkor jellemzően visszakozni szokott. (Egy különösen gyakran idézett területe lett a gazdasági elemzésnek, amikor tekintélyes szakértők próbálják kitalálni, hogy mik lehetnek az amerikai elnök „ösztönös” reakciói a gazdasági és politikai eseményekre.)
Ez a beépített óvatosság egyre inkább korlátozza az elnök mozgásterét. Igaz, egy másik értelmezés szerint Trumpnak valójában nem is ezek a célok a fontosak, hanem az, hogy minden rajta keresztül történjen, az adott pillanat eseményeit ő határozza meg. Ez növelheti a hatalomgyakorlás szubjektív élvezetét, de a gyakorlatban is hozhat előnyöket.
Mindeközben lement a szokásosnál is tartalom nélkülibb G-7 csúcstalálkozó a franciaországi Biarritzban, ahol tovább folyt a Trump-műsor. Az elnök nemcsak Kínának üzent, hanem a többi országgal folytatott tárgyalásairól is nyilatkozott – ami azért volt érdekes, mert szinte minden állítását megcáfolták a tárgyalópartnerei. Trump például bejelentett egy kereskedelmi megállapodást Japánnal, ezt azonban a japánok cáfolták. Trump azt is elmondta, hogy szerinte az észak-koreaiak nem sértettek nemzetközi megállapodásokat a legújabb rakétatesztjeikkel, miközben a japán miniszterelnök Sinzó Abe éppen arról beszélt újságíróknak, az észak-koreaiak szerződést sértettek. Azt is elmondta, hogy részt fog venni a klímaváltozásról szóló megbeszélésen, ám nem volt ott.
Nem is csoda, hogy a G-7 csoport most már közös nyilatkozatot sem ad ki a találkozó végén, 44 éves története alatt először. Bár a normát már tavaly megszegte az USA, amikor – a mostaninál is feszültebb légkörben – nem írta alá a zárónyilatkozatot a kanadai találkozón. Jövőre Trump lesz a házgazda – máris bedobta, hogy a saját családja tulajdonában álló floridai golfközpont lesz a helyszín -, és könnyen lehet, hogy a Krímet illegálisan annektáló Oroszország visszahívásával fogja sokkolni a G-7 maradékát. (Az Ukrajna elleni agresszió előtt a csoport Oroszországgal együtt, G-8-ként ülésezett.)
Amennyire kaotikusnak és önkényesnek tűnhet az amerikai elnök politikája, annyira maradandó sebeket ejthet a világgazdaságon. Az elemzők egy része szerint máris elindult a folyamat, amit jobb híján „leválásnak” neveznek. Az egymás közötti kínai és amerikai közvetlen beruházások máris összezuhantak, Kína pedig egy év alatt elsőről a harmadik helyre csúszott az USA kereskedelmi partnerei között. Az üzleti szektor hosszú távú terveiben egyre kevesebb szerepet kaphatnak a határon átnyúló, bonyolult beszállítói hálózatok, hiszen egy ilyen közegben senki sem számolhat stabil nemzetközi renddel. Ez az egyik oldalról csökkenteni fogja a világgazdaság hatékonyságát – a protekcionista országok csak drágább saját termékekkel pótolhatják a megvámolt külföldit -, másrészt rivális kereskedelmi blokkokat hoz létre. Egyik sem igazán jó fejlemény.
Világ
Még nagyobb amerikai függésben várja Trumpot Európa, mint nyolc éve
Trump visszatérésére a gazdasági, védelmi és pénzügyi integráció mélyítése lenne a logikus válasz, de ezt belső ellentétek akadályozzák.
Nem álltak le az orosz gázszállítások, de ha leállnának sem lenne gond
Nem okozna ellátásbiztonsági problémát, ha leállnának az orosz gázszállítások Ukrajnán keresztül, és az árakat is csak átmenetileg emelné meg.
A tengeri útvonal, amely mindenkinek fontos, mégis egyre veszélyesebb
Elvileg minden nagyhatalom abban érdekelt, hogy a Vörös-tengeren át lehessen jutni, mégis egy éve tartják rettegésben a hajósokat a húszi támadások.
Fontos
Éledezik az európai autópiac, de több ezer ember állását ez már nem menti meg
Az e-autók iránti kereslet továbbra is hanyatlik, de összességében kicsit erősödött az uniós autópiac októberben. A Volkswagennél és a Fordnál így is leépítések jönnek.
Fogy a levegő a jövő évi magyar gazdasági növekedés körül
1,8 és 2,2 százalékos növekedési előrejelzés is megjelent az elmúlt egy hétben, aligha lesz így ebből uniós szinten is kiemelkedő gazdasági teljesítmény.
Újabb nagy ingatlant vett a Balatonnál a csopakiakkal hadakozó kormányközeli üzletember
Egyetlen cég tett ajánlatot azon az árverésen, amelyet a nemzeti vagyonkezelő a csopaki honvédségi üdülő értékesítésére írt ki. A vevőt már ismerik a helyiek.
