Egy magyar cégek alkotta konzorcium nyerte el a szerb nemzeti stadion építéséhez kapcsolódó beruházás-lebonyolítói, mérnöki tanácsadói és projektmenedzsment munkákra kiírt tendert. Helyi lapok beszámolói szerint a Viköti Kft., az Utiber Kft. és utóbbi szerb leánya 1,65 milliárd dínárért (5,3 milliárd forintért) végezheti a munkát.
Alulnézet: Szerbiában évek óta beszélnek egy új nemzeti stadionról, de a projekt az elmúlt hónapokban gyorsult fel igazán.
- A 60 ezres aréna költségeit először 150 millió euróra (jelenlegi árfolyamon 56 milliárd forintra) becsülték, jelenleg azonban már 350 millió eurós büdzséről beszélnek (130 milliárd forint).
Felülnézet: Aleksandar Vucic szerb elnök, amikor januárban a beruházásról beszélt, pozitív példaként említette a magyar sportberuházásokat.
- Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez lehet a hazai, kormányközeli építőipari vállalatok egyik kitörési pontja a nemzetközi vagy legalábbis a régiós piacokra.
Előzmények: az elmúlt bő egy évtizedben Magyarországon elég jelentős ágazati tapasztalat gyűlt össze a stadion és sportcsarnoképítések területén.
- A 2010 és 2020 közötti időszakban az Index összesítése szerint 330 milliárd forintot költöttek el Magyarországon stadionfejlesztésekre.
- Azóta ehhez néhány kisebb projekt mellett hozzájött még a Budapesti Atlétikai Stadion is, amelynek a végső költsége 250 milliárd körül lehet.
- A sportcsarnokok építése pedig csak a 2010-es évek végén indult be igazán, és azóta erre is százmilliárdokat költött a kormányzat.
Cél: az elsősorban állami megbízásokból élő kormányközeli építőipari cégeknek jó ideje nem titkolt szándéka, hogy a piacon is versenyképesek legyenek, kilépjenek a nemzetközi színtérre.
- Orbán Viktor miniszterelnök még a nagy összeveszés előtt arról beszélt, hogy Simicska Lajos birodalmának zászlóshajója, a Közgép is nemzetközi szereplő lehet.
- Később Simicska kiesése után a Közgép helyére lépő vállalatoknál is megjelent ez stratégiai célként, de a legtöbb kormányközeli építőipari cég fő bevételi forrása a magyar állam maradt.
Eredmény: az elmúlt időszakban egyre gyakrabban kapnak szerepet magyar cégek a környező országok sportfejlesztési projektjeiben.
- A horvátországi Eszéken a klub egykori tulajdonosaként Mészáros Lőrinc, valamint üzleti köre építtetőként van jelen. A projektet a Strabag fogja össze, de az NK Osijek fő szponzorai magyar építőipari cégek.
- A komáromi stadion átépítésére kiírt tendert pedig néhány hete nyerte el a Mészáros-család egyik cége.
Érdekesség: bár az Utibernek van némi tapasztalata sportberuházásokkal (pdf), itthon nem a mostani szerbiai megbízást elnyerő cégek felügyelték a legnagyobb stadionprojekteket.
- Az Utiber a viszonylag kicsi pécsi építkezésnél működött közre, míg a két legnagyobb beruházásnál, az Puskás Aréna és az atlétikai stadion építésénél a Főber Zrt. – Óbuda-Újlak Zrt. kettőse végezte a munkát.
- Szerbiában ezúttal azonban csak a végül nyertes konzorcium adott le ajánlatot.