Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. augusztus 5. 14:17 Közélet

Új utcát is építenek a 116 milliárdos budapesti sportcsarnokhoz

Nyolcszáz férőhelyes parkolót és egy új utcát is kap a jelen állás szerint közel 116 milliárd forintból megépülő új budapesti multifunkcionális sportcsarnok. Mivel az első ajánlatok alapján a komplexum a 190 milliárdból épülő Puskás Ferenc Stadion után az elmúlt időszak második legnagyobb budapesti beruházása lehet, ezért megpróbáltuk összeszedni, mi is épül ennyiből a Népliget szomszédságában.

Bár a közbeszerzési eljárás során közzétett dokumentumokból elég sok minden nem derül ki, néhány részletet azért a nyilvános iratokban is feltüntettek. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az Eb-re egy 20 ezer fő befogadására alkalmas, a későbbiekben az igényeknek megfelelően alakítható csarnokot szeretnének felhúzni. Március végén egy kormányrendeletből az is kiderült, hogy erre – legalábbis a Nemzeti Sport korábbi közlése szerint – a IX. kerületben, a Népligeti buszpályaudvar mögötti egykori laktanya területén kerülhet sor. A rendelet alapján nagyjából 11-12 hektáron.

Forrás: mepar

Valójában a terület mérete, és pontos elhelyezkedése azért nem teljesen egyértelmű, mert a jogszabályban megadott helyrajzi számok egyike (ez a térképen a pirossal jelölt terület nagyjából) használata alapján már nem a laktanyához tartozik, hanem konkrétan a pályaudvarhoz: a Volán buszai parkolnak a területen.

A csarnok bár a kézilabda Eb-re készül, nem kizárólag kézimeccseket lehet majd benne játszani, sőt nem is csak sportesemények rendezésére szolgál majd. A közzétett dokumentumok szerint a

projekt célja a beruházói igények alapján egy multifunkciós sportcsarnok létrehozása, ami lehetőséget ad hazai és nemzetközi szintű sportesemények, nagyszabású koncertek, show műsorok és egyéb jelentős látogatószámot igénylő események megrendezésére.

A kormány részéről a fejlesztést felügyelő Fürjes Balázs már tett is rá utalást, hogy a 2027-es vizes vb egyes eseményeit is lehet ebben a létesítményben rendezni. Persze ez jó eséllyel újabb több milliárdos beruházást igényel majd az esemény előtt, hiszen a csarnok uszodává való át- és visszaalakítása egy ilyen létesítménynél sem olcsó mulatság (bár nyilván sokkal olcsóbb, mint újat építeni).

A kiírásból egyébként az is kiderült, hogy a kivitelező nem csak magának a csarnoknak a felhúzását vállalja. Az épület mellett

a telken belüli felszíni parkolók, broadcast terület, teherforgalmi udvar, zöldfelületek, burkolt felületek, be- és kihajtást biztosító utak, feltáró kapuk, kerítések, jegykezelés pavilonépülete, utcabútorok, térvilágítás, fan zone terület kivitelezési feladatait is el kell látnia.

A dokumentum néhány konkrét projektet helyrajzi számmal is nevesít, ezek alapján megpróbáltuk térképre vinni, hogy mit hova terveznek. A kiírásból úgy tűnik, saját közterületet is kap az új sportcsarnok, egészen pontosan a Fék utcát hosszabbítják meg egy új szakasszal. Az új utca és a vasúti sínek közötti részen egy 800 férőhelyes parkolót alakítanak ki, míg maga a csarnok valószínűleg a telek buszpályaudvarhoz közelebb eső részén épül majd fel. A Gyáli úti felüljáró túloldalán lévő kisebb területet pedig parkosíthatják, már ha a zöldfelület-rendezés ezt jelenti. (A térképen az ikonokra kattintva válik láthatóvá, hogy mi épül az adott helyen.)

 

Az nem teljesen egyértelmű, hogy a mostani közbeszerzésben elvárt beruházások alapján a csarnok már teljesen alkalmas lesz-e a kézilabda Európa-bajnokság megrendezésére, vagy egyéb fejlesztésekre is szükség lesz az Eb-hez. A vizes vb esetében például az eseményre felhúzott Duna Aréna üzemeltetéséhez közel 200 millió forintért szereztek be alkatrészeket és egyéb eszközöket, maga az uszoda és az úgynevezett FINA Market üzemeltetése és a kapcsolódó épületkarbantartás pedig majdnem félmilliárdba került. A 3 milliárd forintból felújított Hajós Alfréd sportuszodánál ennél is többet, 950 millió forintot fizetett a szervezőcég azért, hogy a létesítményt alkalmassá tegyék a vízilabdameccsek rendezésére.

Hasonló a helyzet a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseivel is. Bár a Puskás Ferenc stadiont nem sokkal előtte adják át, itt is további beruházások kellenek. Az egyelőre nem egyértelmű, hogy milyen összegben, de a kapcsolódó mérnöki, tanácsadói, műszaki ellenőri és kockázatelemzési feladatok 312 millióba kerülnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBiztos, hogy kell ennyit költeni az élsportra?"Projekt kell." De egyszer el fog jönni az igazság pillanata, és minél később térünk vissza az értelmes szintű és hatékonyságú sportfinanszírozáshoz, annál nagyobb lesz a koppanás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet multifunkcionális csarnok Puskás Ferenc stadion sportcsarnok Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Bucsky Péter
2023. november 29. 04:34 Közélet

Az alacsony büntetések nem akadályozzák meg, hogy szétdobálják az e-rollereket

Tízszer több e-roller van a fővárosban, mint ahány parkolóhelyet kijelölt a fővárosi önkormányzat.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 13:06 Élet

Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya

A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.