Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. szeptember 27. 04:34 Adat, Vállalat

Mennyivel olcsóbbak az árstopos magyar termékek, mint a szabadpiaci szlovák áruk?

A magyar kormány februártól kezdve a 2021. októberi szinten befagyasztotta hét élelmiszer árát. Azóta a liszt, a cukor, a napraforgó étolaj, a 2,8 százalékos UHT tej, a csirkemell, a csirkefarhát és a sertéscomb bruttó fogyasztói ára nem emelkedik. Természetesen az infláció nagykereskedelmi szinten ezeknél a termékeknél is érvényesül, de a bolt ennek ellenére sem emelheti meg az árat, vagyis ezekkel a termékekkel veszteséggel kénytelen kereskedni.

Ha ezt a veszteséget a bolt nem akarja lenyelni (és ahogy korábban megvizsgáltuk, minden üzleti mutató arra utal, hogy nem akarja), akkor más termékeken növelnie kell a profitját, vagyis ezeknél még jobban kell emelni a fogyasztói árat. Egy nagyobb boltban több ezer termék van, vagyis a kieső profitot tetszés szerint bárhol ellentételezni lehet, de ha abból indulunk ki, hogy az adott termékcsoporton belül szeretne a bolt egy bizonyos profitszintet tartani, akkor érdemes lehet összevetni az árakat egy olyan országgal, amely sok szempontból hasonló hozzánk, de nem alkalmazzák a piactorzító árstopot.

Egy ilyen összehasonlítás azért is érdekes lehet, mert a boltok természetes piaci védekezésének másik fő eszköze, hogy az árstoppolt termékekből csak annyit tartanak, amennyit kötelező, és ez eleve limitálja a készletet. Másrészt, mivel az árstopos termékek ára a folyamatosan dráguló helyettesítőkhöz képest irreálisan alacsonnyá válik, például az árstoppolt tejet és lisztet sokszor elkapkodják, a nagy kereslet és a limitált kínálat pedig sokszor áruhiányhoz vezet.

Márpedig ha áruhiány van, akkor a vásárló kénytelen megvenni a drágább tejet vagy húst, így összességében nem is biztos, hogy hosszabb távon olcsóbb lesz a vásárlása.

Egy Szlovákiában élő olvasónk segítségével most megnéztük, mi a különbség a Lidl helyi árképzésében a Magyarországon árstop alá eső termékkörökben. A Lidlt kizárólag a jó összehasonlíthatóság miatt választottuk, és az adatokból természetesen nem derül ki, hogy egy bolt hogyan próbálja ellentételezni az árstop miatti veszteségét, de azt jelezheti, hogy a magyar vásárló a szlovákhoz képest mivel szembesül, ha az árstopos áruhiány miatt helyettesítő terméket vásárol, illetve irányadó lehet arra nézve is, hogy mi lehetne most az árstop nélküli szabadpiaci ár.

Liszt

A sima liszt kilója például a magyar Lidlben bruttó 149 forint, Szlovákiában viszont 0,79 euró, ami az adatfelvételkor érvényes 404 forintos euró-árfolyammal átszámolva 319 forintnak felel meg. Ha erről levesszük az áfát, akkor kiderül, hogy a bolt a torzított magyar viszonyok között 117 forint nettó bevételhez jut egy kilogramm liszt után, ám ha ezt Szlovákiában adja el, akkor nettó 266 forintnak megfelelő eurót kap érte. A több mint kétszeres eltérés jól jelzi, hogy mennyire elrugaszkodott a valóságtól a magyar árstop.

Ha azonban hamar kifogy az olcsó sima liszt, a magyar vásárló talán a rétesliszthez nyúl, ami 349 forintba kerül nálunk, Szlovákiában viszont szintén 0,79 euró, azaz csak 319 forint. A bolt tehát az áfa levonása után a rétesliszten Magyarországon több bevételhez jut, mint Szlovákiában (nettó 275 vs. 266 forint). Ha feltételezzük, hogy a nettó beszerzési árak nem térnek el nagyon, akkor ezen a terméken esetleg enyhíthető a veszteség.

A tönkölyliszt nem igazi helyettesítője a sima lisztnek, és nem is mutat hasonló mintát: szabadpiaci viszonyok között is olcsóbb nálunk. A magyar bruttó ár jelenleg 459, a szlovákiai pedig 521 forint. A szlovák kínálatban van még rozsliszt (262 forint) és kenyérliszt is (331 forint), ezeket Magyarországon nem találtuk meg a boltban.

Étolaj

A napraforgó étolaj magyarországi kereskedelmi veszteségeit jól jelzi, hogy a Lidl nálunk nettó 456 forint bevételhez jut egy liter után, Szlovákiában viszont 896 forintnak megfelelő euróhoz. A szlovák kínálatban van repceolaj is majdnem ugyanennyiért, nálunk ilyet az adatfelvételkor nem találtunk.

Hús

Az árstoppolt magyar csirkehúsok durván olcsóbbak, mint a szabadpiaci szlovák megfelelőik: a farhát kilóján a bolt nálunk csak nettó 285 forintot keres, Szlovákiában azonban 731 forintot, a csirkemell legolcsóbb változatán pedig nálunk 1428 forint a nettó bevétel, míg Szlovákiában már 2751.

Az azonban egyáltalán nem látszik, hogy más csirkehús-fajtákon próbálná a bolt behozni ezt a nem kevés veszteséget. A magyar csirkehús szinte minden esetben jóval olcsóbb (nettó és bruttó értékben is) a szlováknál, csak a felsőcomb drágább nálunk (bruttó 1693 forint Szlovákiában, 1998 forint Magyarországon).

Cukor

A kristálycukor kilóját bruttó 239 forinton fagyasztotta be a kormány a magyar Lidlben, ám ez csak akkor elérhető, ha éppen nincs átmeneti áruhiány belőle. Szlovákiában ugyanez 319 forintba kerül, és ha ezt nettóba átszámoljuk, az azt jelenti, hogy kilónként 78 forinttal kevesebb bevétele keletkezik a magyar boltnak, mint a szlováknak.

Ám ha elfogyott a kristálycukor, jó lesz helyette porcukor vagy nádcukor is? Ha igen a válasz, akkor a bolt vélhetően enyhítheti a kormány által rákényszerített veszteséget: a porcukor kilóján ugyanis nettó értéken 12, a nádcukron pedig 133 forint többlet van Magyarországon Szlovákiához képest.

Tej

A 2,8-as UHT tej szintén nagyon keresett termék Magyarországon, ami nem csoda, hiszen 209 forintra betonozták be literjét. De mi van, ha ezt már elkapkodták a vevők? Ha a nem torzított szlovák árakból próbálunk következtetni, akkor a friss tejhez kell fordulnunk, mert UHT-t ott nem találtunk. Ha így teszünk, akkor arra jutunk, hogy adatfelvételünk időpontjában minden összehasonlítható tejfajta drágább volt Magyarországon, mint Szlovákiában. Olyan, mintha az árstop miatt kieső bevétel más tejeken behozható lenne.

Az 1,5-ös ESL tej magyar ára 349 forint, szlovák ára viszont csak 303 forintnak megfelelő euró volt. Ezen a terméken nettó 25 forinttal többet kereshet a bolt literenként Magyarországon.

A 3,5 százalék zsírtartalmú ESL tej magyar ára 479 forint, szlovák ára azonban csak 343 forint volt ugyanazon a napon, szeptember közepén. A nettó bevételi többlet literenként 94 forint Magyarországon.

Amennyiben PET-palackos tejet vesznek a vásárlók, akkor a nettó bevételi többlet az 1,5-ös tejnél 39 forint literenként nálunk (3,5-ös PET-palackos tejet csak Szlovákiában találtunk, Magyarországon nem, így azt összehasonlítani nem tudjuk).

Sertéshús

Az árstopos magyar sertéscombon is vastagon bukhat a bolt. Míg a magyar Lidlben 1299 forintért is találtunk már ilyen húst, a szlovákban 2218 forintba került kilója. Ha nettó árakon számolunk, akkor a különbség brutális: kilónként 780 forinttal kevesebb bevétele van a magyar Lidlnek.

Ám ha nincs comb, és helyette az oldalast teszi a vásárló a kosarába, akkor már fordított a helyzet: ennél a terméknél kilónként 819 forinttal több a nettó bevétel Magyarországon.

A lapocka és a karaj azonban Magyarországon olcsóbb, ezeknél a potenciális combhelyettesítőknél nettó 134, illetve 190 forinttal több a bevétel Szlovákiában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz élelmiszer-inflációt 38 százaléknak mértük, rengeteget lehet spórolni tudatos vásárlássalNagyjából tíz százalékot faraghatna költségeiből az a vásárló, aki képes lenne mindent ott megvenni, ahol épp a legolcsóbb. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz Aldi és a Lidl középső soros termékei az infláció áldozataivá váltakAz infláció elvitte a keresletet, Németországban vissza kell fogni a kínálatot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nagy boltláncok megtalálták a választ az inflációra és a béremelésreA számok azt mutatják, hogy tavaly decemberig nem romlott a nagy szereplők hatékonysága, azaz növekvő költségek mellett is a pénzüknél maradtak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat árstop Lidl nyereség Szlovákia veszteség Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.