Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. április 27. 11:43 Vállalat, Világ

5300 forintra nőtt a bruttó órabér az Aldi németországi üzleteiben

Béremelést jelentett be az Aldi Németországban. Ahogy a Tagesschau című lap írja, az eddigi 12,5 eurós minimális órabér júniustól 14 euróra emelkedik, ez a cikkünk írásakor érvényes árfolyamon számolva azt jelenti, hogy 4700-ról 5300 forintra nő az alapjuttatás.

Nyolcórás munkanapokkal és 22 munkanapos hónapokkal számolva ez összesen majdnem havi bruttó 2 500 eurós keresetet jelent, ami jelenleg a 950 ezer forinthoz közelít.

Ez a minimális bruttó jövedelem, vagyis többet adni lehet, és a magyar viszonyokkal való korrekt összehasonlítást sok minden, többek között az eltérő adózási szabályok, a túlórákért és hétvégékért fizetett egyéb összegek, illetve természetesen a két ország közötti vásárlóerő paritásban lévő különbségek is nagyon megnehezítik. Mindenesetre január elején a magyar Aldi azt jelentette be, hogy minden munkakörben egységes béremelést ad, a kezdő, nyolc órában dolgozó áruházi eladók vagy logisztikai munkatársak havi fizetése pedig ezzel bruttó 362 600 forint lett.

A különbség tehát a magyar és a német aldis fizetés között júniustól durván 2,5-szeres lesz, de hangsúlyozzuk, hogy a közvetlen összehasonlításnak az a szigorú megkötése, hogy a fent említett körülmények a gyakorlatban árnyalhatják a képet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBruttó 362 ezer lett a kezdő nyolc órás fizetés az AldibanGyermek nélkül ez nettó 240 ezer forintos belépő szint, ami körülbelül megfelhehet a mai magyar nettó medián bér értékének.

A német minimális órabér egyébként ebben a szektorban jelenleg 9,82 euró, amely júliustól emelkedik 10,45 euróra, az ennél jóval magasabb jövedelmi szintet a kiskereskedelemben az alkalmazottakért folytatott verseny eredményezi.

A jelenlegi német kormány egyébként fokozatosan 12 euróra akarja emelni a minimális órabért, vagyis még ezzel sem éri el a mostani önkéntes Aldi-emelés előtti szintet sem. A legfőbb versenytársnak számító Lidl szintén 12,5 eurós minimumot garantál jelenleg, de valószínű, hogy előbb-utóbb követni fogja a legfőbb versenytársait, ha az emelést azok meglépik.

Míg a minimális órabér most bejelentett német emelése 12 százalékos, a januári magyar 8 százalékos volt. A hivatalos inflációs adat Németországban 2022 márciusában 7,6 százalék volt, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók reálértékben is emelést kapnak – amennyiben a hivatalosan mért infláció módszertanához közel állnak a fogyasztási szokásaik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNincs csücsülés 250 ezerért a kasszában, csak állandó loholás - mennyire facsarja ki dolgozóit az Aldi és a Lidl?Van, akit lelkileg, de van, akit fizikailag terhel meg a diszkontos munka. Az olcsó termékekért és a magas fizetésekért súlyos árat fizetnek a dolgozók.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ Aldi béremelés infláció németország órabér Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2023. szeptember 21. 04:34 Vállalat

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 19:41 Közélet, Vállalat

Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra

Sok esetben tisztességtelen volt az autókereskedők eddigi szerződési gyakorlata, amellyel a nehéz gazdasági helyzet ellen próbáltak védekezni.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 09:53 Vállalat, Világ

Kis e-autók gyártásával is méltányos profit mellett tudna versenyezni Kínával az európai járműipar

Európai gyártók is készíthetnének olyan olcsó e-autókat, mint a kínaiak, de egyelőre nem akarnak, és ez végzetes hiba lehet.

Fontos

Fabók Bálint
2023. szeptember 26. 09:48 Adat

Bő száz év alatt nyertünk egy második életet

1900-ben nagyjából 37 év volt a várható élettartam Magyarországon.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 25. 17:55 Élet

A halálozási adatokon is jól látszanak tikkasztó nyár következményei

Dél-Európa bizonyos részein 20-60 százalékos többlethalálozás adódott a kivételesen meleg idei július során.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 25. 17:02 Közélet

Magyarországról jövő migránsok és álhírek is szítják a feszültséget a választásra készülő Szlovákiában

Szombaton választást tartanak Szlovákiában, a közbeszédet a Magyarország felől érkező migránsok uralják.