Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. március 2. 14:26 Pénz, Vállalat

Ma omlott volna össze a magyar üzemanyag-kereskedelem, ha nem lép a kormány

Nagyon valószínű, hogy tömegével zártak volna be a napokban a hazai benzinkutak, ha a kormány az utolsó pillanatban nem változtat az üzemanyagárak fixálásának eddigi módszerén. A holtankoljak.hu információi szerint ugyanis szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is 22-22 forinttal emelkedik. Legalábbis azoknak, akiknek a beszerzéseire nem vonatkozik a hétfőn bevezetett 480 forintos árstop. A benzinkutakéra azonban vonatkozik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA háború miatt lépnie kellett a magyar kormánynak az üzemanyagpiaconAz eddig teljes egészében a kutak által fedezett árstop terhét részben a nagykereskedőkre, elsősorban a Molra tolta az állam, majd egy kis részt magára vállalt.

A kutas fizette volna a tankolás egy részét

Ahogy arról korábban több cikkünkben is írtunk, a töltőállomások a gázolajat már hetek óta drágábban vették, mint amennyiért eladhatták, egy ideje pedig a benzin alap nagykereskedelmi ára is meghaladta a novemberben rögzített 480 forintos benzinkúti tarifákat. Utóbbi esetében a beszerzései ár az esetleges kedvezményekkel még lehetett alacsonyabb az eladásinál, de önmagában ez már nem segített a benzinkutasokon, akik a dízel minden literén pénzt veszítettek, és az egyéb költségeiket is ki kellett volna gazdálkodniuk valamiből.

A szabályozás ugyanis kezdetben csak a kiskereskedelmi árat rögzítette, tehát azt, amennyiért az autósok tankolhatnak a kutakon. Ahhoz a tarifához viszont nem nyúlt, amelyet a kutasoknak kell fizetniük az üzemanyag-nagykereskedőnek.

Ez a folyamatos veszteség sarkallta arra a kisebb, majd a nagyobb cégeket is, hogy korlátozzák az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét, illetve vezetett több kisebb lánc időleges bezárásához. A tevékenység felfüggesztése azért nem lett általános, mert az árkülönbség még nem volt akkora, hogy a cégek mindent eldobjanak. Sokan kivártak, vállalva az időleges veszteségeket is, abban bízva, hogy a kormány idővel könnyíti a terheiket. Ám – ahogy egy forrásunk korábban fogalmazott –

az elmúlt hetekben az egész szektor a szakadék szélén táncolt. Olyan környezetben, ahol a nagykereskedelmi ár 30 forinttal meghaladja a kiskereskedelmit, hetekig sem tartható fenn a piac működése.

Márpedig a mai emelés után ez lett volna a helyzet.

Az elmúlt egy hét intézkedései nélkül a dízelért 35, a benzinért 26 forinttal fizettek volna többet a benzinkutak literenként, mint amennyit kérhetnek az autósoktól. Egy ilyen helyzetben

minden személygépkocsi tankolásából néhány ezer forintot a benzinkút áll.

Így szinte biztos, hogy nagyon sok töltőállomás egyszerűen nem nyitott volna ki, súlyos ellátási gondokat okozva ezzel. Ezt akadályozta meg a kormány a hétfői rendeletével, amely 480 forintban maximálta a töltőállomások számára a nagykereskedelmi árakat is. Így a mostani emelés csak azokra vonatkozik, akik saját felhasználásra vásárolnak üzemanyagot nagykereskedőktől, így például több mezőgazdasági vállalatra.

150 forintos emelés egyik napról a másikra?

A holtankoljak.hu kalkulációi szerint egyébként árstop nélkül jelenleg a dízel 557, a benzin 542 forintba kerülne literenként,

azaz 60-80 forinttal fizetünk kevesebbet a kutakon a valós piaci árnál.

Ráadásul ma ismét hatalmasat ugrott az olaj tőzsdei jegyzése, ennek hatását pedig a mostani drasztikus nagykerár-emelés teljes egészében még nem tartalmazhatja. Így a jövőben biztosan tovább nő majd a különbség a hatósági és a potenciális piaci ár között.

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője lapunknak korábban azt mondta, hogy 120 dollár körüli olajár a magyar kutakon normál esetben 630 forint körüli kiskereskedelmi árat jelentene Magyarországon. Márpedig az olaj jegyzése már 110 dollár körül van, és csak az elmúlt napokban többet emelkedett, mint amennyi most a 120 dollárhoz hiányzik.

Így egyre inkább fontos kérdéssé válik, hogy mi lesz azt követően, ha május közepén lejár az árstop. Egy egyszeri 150 forintos áremelés ugyanis elég nehezen képzelhető el, illetve a piaci és gazdasági hatásai is nagyon drasztikusak lehetnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTényleg nyerészkedik az állam a kutakat bedöntő üzemanyagárstopon?Az elmúlt hetekben jó eséllyel már igen, amit ugyanis elbukik a költségvetés az áfán, azt többszörösen hozhatja vissza a jövedékiadó-bevételen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan, aki nagyot nyer az üzemanyagárstopon, de az nem a magyar lakosságSokkal többet tankolnak nálunk az országon áthaladó kamionok, mint eddig. A jellemzően külföldi fuvarozócégek rengeteget nyernek ezen, sokszor a magyar vállalkozások kárára.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat árstop benzin dízel üzemanyag Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Avatar
2025. április 15. 16:57 Pénz

Az osztrák hütte egyre drágább a magyar síelőknek

Ha így haladunk, lassan tényleg luxus lesz a síelés, vagy mehetünk az olcsóbb terepekre.

Jandó Zoltán
2025. április 14. 10:20 Közélet, Pénz

Eladták Esztergom egykori első kórházépületét

Az önkormányzatnak még elővásárlási joga van, a helyiek szerint élni is kellene vele.

Fontos

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.

Vámosi Ágoston
2025. április 15. 05:50 Közélet

További uniós pénzeket sodort veszélybe a tegnapi alkotmánymódosítás

Jelen állás szerint már senki sem tudja kiszabadítani a felfüggesztett uniós pénzek jelentős részét, sőt az akadályok száma csak nő.