Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. január 11. 11:01 Vállalat

Ömlik a pénz a Magyarországon is aktív taxis és futárcégbe

Mindössze fél évvel az előző után újabb tőkebevonásról számolt be a Budapesten ételkiszállítási és taxis szolgáltatással is jelen lévő Bolt: a vállalatba 628 millió eurót fektettek be, ami a teljes cég értékét 7,4 milliárd euróra teszi.

A társaságot nyolc évvel ezelőtt az észt fővárosban alapították Taxify néven, és az autói kezdetben Budapesten is ilyen néven jelentek meg, a céget 2019-ben nevezték át. A legtöbb piacán az Uberhez hasonlóan autómegosztó szolgáltatást működtet, de miután idehaza ezt lényegében betiltották, Budapesten taxis cégként szolgáltat, meglehetősen sikeresen.

Ahogy a Techcrunch írja, kezdetben az Uber által le nem fedett szegényebb térségekben, főként Kelet-Európában és Afrikában terjeszkedett, de aztán idővel a nyugat-európai piacokra is benyomult. Egyes piacain nemcsak autós, hanem motoros fuvarokat is közvetít. Emellett étel- és bolti kiszállítással is foglalkozik, ezt Budapesten 2020 áprilisában indította el. A cég szolgáltatásait 45 ország több mint 400 városában mintegy százmillióan használják.

Befektetői között egy ideig a szektortárs Didi is megtalálható volt, de a kínai cég tavaly eladta a Bolt-részesedését. A mostani tőkebevonásban részben ugyanazok a kockázati tőketársaságok vesznek részt, mint szeptemberben, a három legfontosabb a Sequoia Capital, a Fidelity Management és a Research Company LLC.

A friss tőkét nem meglepő módon további növekedésre és terjeszkedésre akarják felhasználni, hiszen az ilyen típusú szolgáltatásoknál rendkívül fontos a mérethatékonyság, és hosszú távon valószínűleg csak néhány társaság marad a piacon. Az alapító-vezérigazgató, Markus Villig szerint valamennyi tevékenységük dinamikusan növekszik, még a legnagyobbnak számító fuvarközvetítés is két számjegyű mértékben. A friss áruk 15 percen belüli kiszállítását ígérő Bolt Market jelenleg csak tíz városban elérhető, ezt a számot például szeretnék jelentősen növelni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ legnagyobb ételkiszállító cégei küzdenek egymással a magyar piaconAz amerikai piac csaknem 60 százalékát uraló cég veszi meg a Woltot, így már a világ harmadik és negyedik legnagyobb szereplői állnak a két vezető hazai szolgáltató mögött.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözelít Magyarországhoz, Bécsben is nyit a futárcég, amely tíz perc alatt kiszállít mindentA Gorillas egy felvásárlás kapcsán kerül Bécsbe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz Uber kivonulása után az egész magyar taxispiac eluberesedettMagyarország feltalálta az applikáció nélküli platform alapú gazdaságot. 12 milliárdot hagy a magyar állam az egyéni vállalkozós megoldást választó taxisoknál.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bolt ételkiszállítás futár futárcégek kockázati tőke taxi tőkebevonás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Fontos

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 17:03 Élet

Most épp hihetetlennek tűnik, de 2023 már biztosan az eddigi legmelegebb év lesz

Visszatért idén az El Niño, és rekordmagasba röpítette a klímaváltozással a 2023-ra vonatkozó globális átlaghőmérsékleti adatot.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 16:12 Világ

Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt

Ausztriában éles ellentét bontakozott ki a kiskereskedelmi dolgozók és munkaadók béremeléssel kapcsolatos elképzeléseit illetően.