Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. április 27. 12:22 Vállalat

Senkinek nem kellenek Vajna Tímea drágakövei

Negyedszer hirdette meg eredménytelenül a felszámoló az egykor részben Vajna Tímea tulajdonában álló Dorottya Diamond Palace Kft. ékszerkereskedő cég készleteit. Az első három alkalomhoz hasonlóan ezúttal sem érkezett egyetlen ajánlat sem, pedig folyamatosan csökkentették azt a minimális árat, amit a vevőnek ki kellene fizetnie. Április elején már alig több mint harmadannyiért hirdették meg az ékszereket és egyéb tárgyakat, mint amennyire az értéküket tavaly ősszel becsülték.

A Dorottya Diamond Palace Kft. bedőlésének 2017-ben, amikor a cég eddigi utolsó beszámolóját közzétette, még sok jele nem volt. A vállalat ugyan nem működött nyereségesen, de voltak tartalékai, és a fizetőképessége sem tűnt kifejezetten rossznak. Két évvel később, 2019-ben azonban a társasággal szemben már sorra indultak a végrehajtási eljárások, mások mellett az adóhatóság részéről is. Ekkor a 24.hu azt írta, hogy a korábban a cégben 49 százalékos részesedéssel rendelkező Vajna Tímea*Illetve vélhetően Vajna Tímea cége, amelyen keresztül birtokolta a vállalatot. is nyújtott kölcsönt az ékszerkereskedőnek, ám az nem fizette még vissza a pénzt.

A vállalat ellen végül nagyjából másfél éve indult meg a felszámolási eljárás. Ennek keretében próbálták meg már több ízben is értékesíteni a társaság megmaradt készleteit: közel 130 drágakövet – köztük turmalint, zafírokat és fekete gyémátokat -, több mint 100 gramm aranytörmeléket, páncélszekrényeket, vitrineket, kamerákat és különböző irodabútorokat.

Az eszközök összértékét tavaly októberben még 5,7 millió forintra becsülték, és ennyiért is hirdették meg őket, de ekkora összeget senki nem akart fizetni. A következő körben – közvetlenül karácsony előtt – a becsérték maradt, de már 4 millióért is el lehetett volna vinni a bútorokat és az ékszereket, ám azok még így sem kellettek senkinek. Sőt, februárban 2,9 milliós minimálár mellett sem érkezett ajánlat.

Az április elején közzétett újabb pályázaton így már csak 2,2 millió forintos árat határoztak meg, sőt valamiért a becsült értéket is ennyire szállították le, holott a készlet pontosan ugyanaz, amit fél éve még 5,7 millió forintra értékeltek fel. Most az ékszertöremlékeket és drágaköveket a korábbi kétmillió forint helyett egymillióra, a bútorokat 3,7 millió helyett 1,2 millió forintra taksálták. Ennek ellenére lett az eredmény ugyanaz, mint korábban, azaz nem érkezett egyetlen ajánlat sem.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTizenkét milliárdot hozott a hagyaték, amit már az USA-ból birtokolhat Vajna TímeaVajna Tímea túladott a legfontosabb cégen. Az új tulajdonos egy Las Vegas-i cég, amely mögé a végső haszonélvező kényelmesen el tud bújni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Dorottya Diamond Palace ékszer Vajna Tímea Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Jandó Zoltán
2025. március 14. 06:07 Közélet, Vállalat

Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa

Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.

Fontos

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 17:12 Adat, Világ

Kelet-Európa elfogyóban van, és egyelőre sehol sem találják a folyamat ellenszerét

Szinte minden ország ugyanazokkal a problémákkal küzd, Horvátországban már minisztériumot is létrehoztak a népesedési válság kezelésére.