Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2021. január 15. 16:32 Vállalat

Csak bolyonganak az emberek a plázákban, még karácsonykor is 50 százalékkal kellett akciózni a boltoknak

Több mint húsz éve adták át Magyarország egyik legnagyobb bevásárlóközpontját, a budapesti Westendet. Azóta működik benne egy kis ruhabolt, amely az áruház legtöbb üzletéhez hasonlóan rendkívüli időket él meg a koronavírus-járvány miatt.

Míg korábban a karácsonyi szezon rendszerint kimagasló forgalmat hozott, idén lényegében csak beszerzési áron tudták eladni a ruhákat.

Olyan még nem volt, hogy karácsonykor 50 százalékos akcióval kell árulni. Kínlódunk, de így még valahogy fenn tudunk maradni

– mondta az üzlet egyik munkatársa.

Az eladó szerint ugyanakkor a nagyobb ruhaboltok is hasonlóan küszködnek. Több nagyobb cipőbolt eladójával beszélt, náluk az “akciós áruknak is csak a felét kell kifizetni, csak úgy viszik el”. Főleg a kisebb alapterületű, jellemzően magyar kisvállalkozók által üzemeltetett boltok vannak kiszolgáltatva a lecsökkent keresletnek. Több ilyen üzlet be is zárt a bevásárlóközpontban, a Westend kérdésemre azt válaszolta, az üresedés 2020 végén 2 százalék körül alakult. 

A KSH adatai alapján a ősszel 1-2 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi fogyasztás volumene az előző évhez képest, ugyanakkor szektoronként jelentős eltérések vannak. Míg élelmiszerből 2-3 százalékkal többet vásároltunk mint 2019-ben (úgy, hogy a vendéglátóhelyek forgalma jelentősen csökkent), a bútorok/műszaki cikkek, a könyvek/papíráru vagy a ruhaboltok forgalma 20-30 százalékkal esett vissza.

Ennél az aránynál jellemzően nagyobb visszaesésről számolt be számos általam megkeresett, bevásárlóközpontban működő kereskedő. A cikk elején említett kis ruhabolt forgalma legalább 50 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Ennél is nagyobb mértékben szenvedte meg a járványt egy kisebb ruhaipari vállalkozás, amelynek két budapesti plázában volt boltja. Az egyiket kénytelenek voltak bezárni, a másiknak pedig ősszel 60-70 százalékkal bezuhant a forgalma az előző évhez képest. Ők azért vannak különösen nehéz helyzetben, mert főleg molett, középkorú nők tartoznak a vásárlóik közé, illetve felerészben esküvői, alkalmi ruhákat árulnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHarmadszor kerültek idén padlóra, most online karácsonyi bulikban bíznakA cégek egy része profilváltással alkalmazkodott a járványhoz a rendezvényszervezők piacán, de a legtöbben még így is csak a veszteség minimalizálására játszanak.

A visszaesést így fokozta, hogy a célközönség többnyire különösen veszélyeztetett a járvány szempontjából, rendezvények pedig nincsenek.

Az emberek amúgy sem járnak sehova, arra senki nem vesz új ruhát, hogy abban ücsörögjön otthon. Sajnos mélyrepülés van

– mondta a vállalkozás tulajdonosa.

Szerinte szembetűnő, hogy mennyire visszaesett a fogyasztás a bevásárlóközpontokban.

Nagyon sok a plázacica, azaz az unatkozó fiatal, vannak nagyon bátor “öreglányok” és sok bandázó diák. Sokkal több ember van a bevásárlóközpontban, mint aki ténylegesen vásárol

– mondta.

Erről a jelenségről több budapesti kereskedő is beszámolt.

A látogatottságban nincs akkora visszaesés, mint a forgalomban

– mondta egy ajándékbolt munkatársa, aki szerint náluk az üzlet forgalma 50 százalékkal lehet kevesebb.

Akik bejönnek a plázába, azok is csak nézelődnek

– erősített rá egy ruhabolti eladó.

Egy budapesti pláza bolttulajdonosa azt mondta, hogy a szomszédságukban működő hét üzletből három maradt nyitva, bár az egész plázát nézve korántsem ilyen lesújtó az arány. A nehézségeket az is mutatja, hogy jellemzően minden üzletben, akár több száz négyzetméteresekben is mindössze egy ember dolgozik.
Látom, ahogy hatalmas boltok bezárnak, amikor elmegy egy ember a mosdóba, régebben nem volt ilyen
– mondta.

Szintén jelentősen visszaesett a forgalma a Mayo Chixnek, amelynek egy saját üzemeltetésű boltja van a Westendben, emellett Magyarországon több tucatnyi márkaboltot üzemeltetnek a kereskedőik. Szentpétery István tulajdonos-ügyvezető azt mondta, a karácsonyi szezonban 50 százalékkal volt kisebb a bevételük az előző évhez képest, és szerinte ez általános lehet a hasonló üzleteknél.

Teljesen egyértelmű, hogy az emberek úgy gondolják, baj van, és ilyenkor nem ruhára fognak költeni

– mondta.

Szerinte a webshopos eladásaik valamennyire kompenzálták a bevételeiket, de a céget ez nem fogja eltartani. Míg tavasszal számos kiskereskedő arra panaszkodott, hogy a bevásárlóközpontok nem engednek a bérleti díjakból, Szentpétery szerint most “pozitív irányban van változás”. Azt mondta, velük még soha nem volt ilyen rugalmas a Westend, 20 százalékos bérleti díj csökkentésbe mentek bele. Olyan plázáról is hallottam ugyanakkor, amely egyáltalán nem csökkentett bérleti díjat.

A Westend a bérleti díjakról azt írta, hogy személyesen egyeztetnek a bérlőikkel a leghatékonyabb megoldások kidolgozására. Állításuk szerint számos módon igyekeznek rajtuk segíteni, például a díjfizetés átütemezésével. Mint írták, bérletidíj-kedvezményt csak legvégső esetben adnak azoknak, akiknek működését a vírus elleni védekezéssel kapcsolatos kormányzati rendelkezések lényegében ellehetetlenítették”, mint például a mozi.

Karácsonyi díszítés és kivilágítás a Westend bejárata előtt, 2020 novemberében. Fotó: Róka László/MTVA

A nyolc üzlettel rendelkező, főleg szabadidős ruházattal foglalkozó Mountexnek hullámzó éve volt. A hagyományos ruhaboltoknál kevésbé esett vissza a forgalmuk, náluk nagyjából 10-15 százalékos csökkenés volt. Több hullámvölgy után éppen az őszi lezárások hatására ugrott meg a forgalom.

Mivel az emberek mást nem nagyon csinálhattak, elindultak a természetbe. Az ismertebb, kocsival elérhető túrahelyek tele vannak

– mondta Pokrovenszki Péter, a Mountex kereskedelmi vezetője, aki szerint nyáron és télen is többen mentek ki a természetbe. 

Náluk a drágább termékek kifejezetten jól fogytak, a webshopos eladások pedig drasztikusan megnőttek.

Aki tavasszal vásárolt a webshopban, az nagyjából ott is maradt

– mondta Pokrovenszki. A webshopban mostanra nagyobb forgalmat generálnak, mint a legerősebb üzletükben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJóval többet költünk élelmiszerre, mint amennyivel többet vásárolunk belőleNagyon stabil különbség látszik a vásárolt élelmiszerek mennyiségi növekedése és a többletköltések között.

A játékok és könyvek piacán árnyaltabb a helyzet az általam elért szereplők szerint. A magyar könyvpiacot 40-45 százalékos részesedéssel uraló Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója, Kovács Péter azt közölte, hogy a tavalyi év egésze és azon belül a karácsonyi szezon forgalma is hasonlóan alakult, mint 2019-ben.

A Libri számára előnyt jelenthetett, hogy Kovács egyik korábbi nyilatkozata alapján a Libri és a Bookline honlapja a „két messze legismertebb” online könyves webshop. A járványt megelőzően a cég forgalmának egyharmada származott az online eladásokból, ez Kovács szerint mostanra másfél-kétszeresére nőtt.

A könyvpiac másik jelentős szereplője, a Líra Csoport pedig azt írta kérdésemre, hogy a bolti forgalom évközben és karácsonykor is visszaesett, de a mértékét nem árulták el. A Líránál is nőtt az online könyvrendelés, de szerintük “ez még mindig csak a vásárlók bizonyos rétegeit mozgatja meg”.

A Librihez hasonlóan saját szegmensében piacvezető Regio Játék megkeresésemre azt írta, hogy sikerült tartaniuk tavaly a 2019-es 14 milliárd forintos bevételt, amelyet nagy sikerként élnek meg a járványban. Egy bevásárlóközpontban működő kisebb játéklánc munkatársa pedig azt mondta, náluk jelentős, 30-35 százalékos volt a visszaesés a karácsonyi szezonban az előző évhez képest.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat játékpiac kiskereskedelem könyvpiac pláza ruhaipar Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Debreczeni Anna
2023. szeptember 28. 13:22 Támogatói tartalom, Vállalat

Az Excel-mentes pénzügy még a jövő zenéje, de már elindultunk felé

Automatizációra, a kollégák képzésére és riportingra terveznek a legtöbbet költeni a CFO-k a következő években

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 28. 12:02 Vállalat, Világ

Rendőri felügyelet alá került az egykor második leggazdagabb kínai üzletember, szintet léphet a kínai ingatlanpiac válsága

Rendőri fellügyelet alatt van az Evergrande alapító-vezére, a Country Garden gigantikus veszteséget fog elszenvedni, a hitelezők futhatnak a pénzük után.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 28. 04:34 Vállalat

Logisztikai nyűgből kovácsolt sikeres, profitot termelő vállalkozást a magyar Booklog

A könyvkiadás és -kereskedelem sokszor rögtönzött raktározási megoldásain igyekezett javítani Banyó Péter és Banyó Tamás, aminek egy logisztikai cég alapítása lett a vége.

Fontos

Kolozsi Ádám
2023. október 1. 12:20 Világ

Minden Ficónak kedvez a szlovák választások után, de az ország sorsa a harmadik számú párton múlik

Hét pártcsoport jut be a pozsonyi parlamentbe, a legnagyobb meglepetés a szélsőjobbos Republika kiesése.

Pálos Máté
2023. október 1. 04:34 Közélet

Így leszünk sportoló nemzet: 9 év alatt több mint 40 iskolai tornaterem épült 21 milliárdból, a legszegényebbek pont kimaradtak

Miközben pörögnek a sportra az állami százmilliárdok, végül csak felépült több tucat tornaterem is, és ugyan az arlói iskolások mégsem kapják meg a megígért tornatermet, így már "csak" mintegy 200 tornaterem nélküli iskola lehet az országban.

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.