Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. november 28. 12:01 Vállalat

Nehéz helyzetbe kerülnek kisebb cégek, mert nem vehetnek részt vásárokon

A vásárok elmaradásával szorult helyzetbe kerülnek a rendezvényszervezők, és persze a konferenciaturizmus elmaradása a vendéglátóipart is rosszul érinti, de az események kárvallottjai között említendők azok a cégek is, amelyek termékeikkel, szolgáltatásaikkal nem tudnak így megjelenni a potenciális ügyfeleik előtt. A probléma különösen súlyos Németországban, ahol tulajdonképpen már az 1400-as évek óta rendeznek szakmai kiállításokat a New York Times összefoglalója szerint.

Ezeken az eseményeken a cégek képviselői nemcsak üzletelhetnek egymással, hanem tájékozódhatnak is a piaci folyamatokról, az új fejlesztésekről és szereplőkről. Ezt sok magyar vállalkozónak sem kell hosszasan magyarázni, hiszen ők is rutinszerűen vesznek részt a saját ágazatuk egy-két évente megrendezett szakmai kiállításán, nagyon gyakran Németországban.

A nagyobb, nemzetközi értékesítési részlegeket, sales-eseket is fenntartó vállalatoknál könnyebb áthidalni ezeknek a lehetőségeknek a hiányát, nem csoda tehát, hogy a cikkben idézett adatok szerint az 500 főt meghaladó méretű cégek terveznek a leginkább spórolni a kiállításokon való megjelenéssel. A kisebb cégek erőforrásai ugyanakkor csak megalkuvásokkal teszik lehetővé, hogy saját szervezésű online eseményekkel pótolják az elmaradó vásárokat.

A kis és közepes vállalkozások számára a szakmai kiállítások ablakot jelentenek a világra

– mondta el a lapnak egy dán szemüvegkészítő vállalkozás vezetője, míg egy sportruházatot gyártó cég vezető értékesítője a kirakatokhoz hasonította a rendezvényeket. Az egyik vásárokra szakosodott német rendezvényközpont szervezője pedig kiemelte, hogy bizonyos cégek az értékesítésük 80 százalékát a vásárokon kötött üzleteknek köszönhetik.

A járvány előtti időkig a tíz legjelentősebb vásár közül négyet megrendező Németországban ugyan a látogatók számának korlátozása és egyéb óvintézkedések mellett, de az idei év jelentős részében elvileg meg lehetett tartani ezeket a rendezvényeket. Az utazási korlátozások és az utolsó pillanatban történő lemondás lehetősége azonban elrettentették a kiállítókat, közülük is főleg a külföldieket, így a legtöbb esemény végül elmaradt. Helyettük gyakran a rendezvények szervezői is internetes megoldásokkal igyekeztek előrukkolni, miközben éppen attól tartanak, hogy a járvány lecsengése után ezek az online próbálkozások fogják beárnyékolni az üzleti kilátásaikat.

Mindezek következtében természetesen jócskán megcsappantak a vásárokhoz köthető bevételek Németországban is, amelyek a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet számításai szerint egy erősebb évben nagyjából 28 milliárd eurót tesznek ki. Ez az összeg idén a szervezőktől kezdve az éttermeken, szállodákon és fuvarosokon keresztül egészen a standokat készítő és összeszerelő asztalosipari vállalkozásokig sok különböző szereplő kasszájából fog hiányozni. Az elmaradó üzleti megállapodások, találkozások és a fejlesztésekre sarkalló beszélgetések és felismerések hiánya nyomán keletkező veszteséget pedig aligha lehet számszerűsíteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHarmadszor kerültek idén padlóra, most online karácsonyi bulikban bíznakA cégek egy része profilváltással alkalmazkodott a járványhoz a rendezvényszervezők piacán, de a legtöbben még így is csak a veszteség minimalizálására játszanak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat kiállítás rendezvény rendezvényszervezés vásár Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 14:32 Közélet, Vállalat

Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében

A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 04:39 Pénz, Vállalat

Jöhet a napelemesek ellenlépése, nem az állami közműveknek adják el az áramot

Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.

Fontos

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.