Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. március 13. 10:04 Vállalat

Rengeteg olyan étterem is kiszállításba kezd, ahol eddig hallani sem akartak róla

A koronavírus egyre látványosabb visszaesést okoz számos gazdasági szektornak, ezzel együtt a hétköznapok egyre élesebb átalakulásával számos termékre vagy szolgáltatásra meredeken nő a kereslet. A kézfertőtlenítők és a szájmaszkok iránti igény megugrása a legszembetűnőbb, de jelentősen nő a forgalma például az áruházakat kiszolgáló nagykereskedőknek is.

Úgy tűnik, jelentősen megugorhat az igény az ételkihordás iránt is, amelyre nemcsak az éttermeket kerülő vagy otthoni dolgozásra váltó emberek igénye nő, hanem számos étterem ezzel próbál menekülni a visszaesés elől. A finn gyökerű ételkihordó céget, a Woltot még szerdán kerestem meg, hogy éreznek-e forgalomnövekedést, de akkor még azt írták, hogy jelentős változást nem érzékelnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBeálltam biciklis ételfutárnak és megnéztem, mennyit lehet vele keresniÉledezik a piac, kevés a fóka, sok az eszkimó, de lehet ez még sokkal jobb is.

Tegnap délután azonban már azt írták, hogy csütörtökön már sokkal inkább érezhető volt a forgalom növekedése. Ennél is szembetűnőbb fordulat, hogy az éttermek „sorban jelentkeznek” hozzájuk, hogy rajtuk keresztül bonyolítsák a kiszállításaikat. A Wolt levele szerint „körülbelül ötször annyian” jelentkeztek náluk, mint amennyien eddig, köztük olyanok is, akik korábban elzárkóztak tőlük például arra hivatkozva, hogy nem illik a profiljukba.

Főként belvárosi, turistákat kiszolgáló éttermekről van szó, amelyekről mi is írtunk, mert a turisták elmaradása miatt jelentős visszaeséssel számolnak. „Az igényük az, hogy a lehető leggyorsabban kerüljenek fel a rendszerbe, és lehessen tőlük rendelni, hiszen a kieső forgalmat minél hamarabb szeretnék pótolni, illetve megállítani a csökkenést és a dolgozóikat megtartani” – írta a Wolt, amely emiatt extra kapacitásokkal próbálja integrálni ezeket az éttermeket. A járvány miatt egyébként a Wolt lehetőséget biztosít arra, hogy a kiszállítás során az ügyfél ne találkozzon a futárral.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBejelentve havi nettó 350 ezer plusz borravalót keres egy ételfutár BudapestenÚjabb fejezet a „lehet, hogy rossz szakmát választottál” történetben. Igaz, ezért a keresetért a munka egy részét hétvégén kell elvégezni.

A magyarországi ételkiszállítás másik jelentős szereplőjét, a Netpincért is megkérdeztem a jelenségről. Válaszában általánosságokat írt arról, hogy extrém körülmények között – ami jelenthet éjszakát, ünnepeket vagy járványt – nagyon sokat rendelnek, de mivel a vírust megelőzően is folyamatosan növekedtek, ezért nehéz megmondani, hogy az elmúlt pár hét növekedéséhez mennyiben járult hozzá a járvány.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat kiszállítás Netpincér Wolt Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.