Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. március 10. 06:58 Vállalat

Kezd kiürülni a bulinegyed, a csúcséttermek forgalma zuhan a járvány miatt Budapesten

A budai Várnegyedben működő Alabárdos Étterem az egyik legismertebb és legsikeresebb budapesti vendéglátóhely, a koronavírus miatt azonban olyan szinten visszaesett a forgalma, amelyet nem bírna el hosszútávon. „Gyakorlatilag a megmaradásunk forog veszélyben” – mondta az étterem tulajdonosa, Andrusch Péter.

Az ázsiai turisták kiesése miatt már januárban 20 százalékkal csökkent a forgalmuk az előző évhez képest. Február már 40 százalékos volt a visszaesés, márciusban pedig 60 százalékos mínusszal számol Andrusch. „Katasztrofális a helyzet, a jól fizető kereslet eltűnt, megszűnt” – mondta az üzletember.

A koronavírus miatt Európa-szerte elhalasztják a jelentős nemzetközi vásárokat és konferenciákat, valamint számos vállalat megtiltotta munkatársainak a nemzetközi utazásokat. Ebből kifolyólag a turizmust legérzékenyebben az üzleti utak elmaradása érinti. Magyarországon az elmúlt egy-két hétben vált igazán érezhetővé a turizmus csökkenése, így a jelenség friss, de a múlt héten már több budapesti szállásadó azt mondta, hogy brutálisan beszakad a márciusi forgalom.

Az utazók elmaradása a vendéglátóhelyeket is érzékenyen érinti,

leginkább – a szálláshelyekhez hasonlóan – azokat az éttermeket, ahol főleg üzleti utazók fordulnak meg. Ilyen az Alabárdos is, ahol a turistákat megelőzve a legtöbb vendég a céges szegmensből érkezik. Ilyen céges vacsorákra akkor kerül például sor, amikor egy magyar céget meglátogatnak a külföldi partnerei, és a cégvezetőkkel közösen elmennek vacsorázni egy olyan elegánsabb helyre, mint az Alabárdos.

„Az összes céges rendezvényt áttették március-április utánra. Április csúcshónap lett volna, de most teljesen döglött” – mondta Andrusch. A visszaesés miatt első lépésben az összes próbaidős és alkalmankénti kisegítő munkatárs megbízását szüntették meg. „A következő fokozat a csökkentett nyitva tartás lehet, meg még kevesebb ember” – mondta a tulajdonos.

Hasonló tapasztalatokról beszélt a szintén elismert belvárosi St. Andrea Restaurant. Náluk nagyjából a vendégek fele jön a céges szegmensből, a külföldiek pedig nagyjából a vendégkör 60 százalékát tették ki. Lizsicsár Miklós étteremvezető azt mondta, két hete kezdődött a visszaesés, amikor egymás után mondták vissza a foglalásokat. „Napi 7-12 foglalás lemondása rengeteg, és az az alap, hogy ennyi volt” – mondta Lizsicsár, aki szerint nagyjából 80 százalékkal esett vissza a forgalmuk.

„Volt, aki idetelefonált, hogy van foglalása, de tudjuk-e garantálni, hogy nem lesznek olasz vendégek, amikor jönne”

– mondott egy példát arról, hogy mennyire központi témává vált a járvány. Míg eleinte a meglévő foglalásokat mondták le, most már „az érezhető, hogy nincsenek foglalások”. Azt mondta, hogy az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-ös kitörése (amikor több országban is lezárták a reptereket), „gyenge előjáték volt” a mostani helyzethez képest. Lizsicsár azt mondta, hogy egy dolgozót sem akar elküldeni. „Két hónapot kértem tőlük, hogy addig legyenek kitartóak és toleránsak. Nem mi vagyunk hibások, nem is ők, ez egy vis maior helyzet” – mondta.

Budapest látképe esti kivilágításban. Fotó: Róka László/MTVA

A Várban működő éttermek közel harmadát üzemeltető Zsidai csoport szintén azt írta, hogy „sajnos jelentős a visszaesés mindenhol”. Közlésük szerint a „március biztosan erősen elmarad a tavalyhoz képest, az áprilisnak sem lesz ideje visszaépülni”. Konkrét adatokat azonban nem árultak el a visszaesés mértékéről.

Míg az üzleti ügyfelekre építő éttermeknél már most látványos a zuhanás, számos más vendéglátóhelynél enyhébben csökken a forgalom, illetve olyan is van, ahol egyáltalán nem. A szintén a Várnegyedben működő Ruszwurm Cukrászda munkatársa például azt mondta, hogy eddig nem érzékelték a koronavírus hatását, a hétvégén mindkét nap tele voltak vendégekkel.

Több olyan étterem, szórakozóhely vezetőjével is beszéltem, amelyek a bulinegyedben működnek. Ők azt mondták, hogy az elmúlt egy-két hétben kezdett érezhetően csökkenni a forgalom, helytől függően nagyjából 5-20 százalékkal. „Mióta Magyarországon megjelent a vírus, azóta egyértelműen kevesebb a vendég” – mondta egy Kazinczy utcai hely munkatársa, aki szerint náluk nagyjából 75 százalék a turisták aránya.

Budapest látképe. Fotó: Mohai Balázs/MTI

Azt mondta, a vendégeiken azt látja, hogy mindenki óvatosabb, egy lépéssel távolabb állnak egymástól az emberek, mint korábban, és sokaknál lát kézfertőtlenítőt. „Korábban úgy jöttek be a vendégek, hogy nagyon éhesek, nagyon szomjasak, mindent azonnal kérnek. Most viszont először bemennek a WC-be, megmossák, fertőtlenítik a kezüket” – világított rá egy másik változásra Laurenczy Árpád, aki két helyet működtet a bulinegyedben, a Kadarkát és a Bárkát.

A közel kilenc éve működő Kadarkának 80-90 százalékban magyar törzsközönsége van, így Laurenczy egyelőre kevésbé tapasztal visszaesést. A Bárkában viszont több a beeső külföldi, így ott „kicsit jobban érezhető” a forgalom csökkenése. Laurenczy elmondása alapján egyelőre erősebb trend az öntisztítás, szerinte

a törlőkendő és a szappan fogyasztása nagyjából harmadával nőtt.

A legismertebb budapesti romkocsma, a Szimpla kommunikációs vezetője, Molnár Bence is azt mondta, hogy becslésük szerint 30-40 százalékkal több szappan és fertőtlenítő tisztítószer fogy náluk. Szerinte ezekből komoly hiány alakult ki Magyarországon, ezért már a körzetük parlamenti képviselőjét is megkérték, hogy közvetítse ezt a parlament felé. A forgalom náluk 5-10 százalékkal esett vissza, és „láthatóan kevesebb” azoknak a száma, akik nappal körbenéznek a Szimplában. „Személyesen érzékelem, hogy sokkal kevesebb turista van a városban” – mondta Molnár, aki szerint a Madách tér vagy a Váci utca környékén drámai a visszaesés.

A Dohány utcai Zsinagóga közelében működő Gettó Gulyás egyik tulajdonosa, Kautezky Dávid azt mondta, hogy náluk múlt héten éppen felújítás volt, de előtte mintegy 15 százalékkal esett vissza a forgalom. Kautezky azt mondta, hogy „nagyon pánikban” vannak, és márciusban 70 százalékos visszaesésre számít. „Egyedül elbocsátásokkal tudunk felkészülni, pedig egy nagyon jó csapatunk van most” – mondta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTömegesen mondják le a budapesti szállásfoglalásokat a koronavírus miattTöbb szállásadónál 50 százalékkal csökkentek a foglalások, bár olyanok is vannak, akik nem érzékelnek még visszaesést. Budapesten kívül egyelőre minden rendben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bulinegyed étterem koronavírus vendéglátás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.