Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. március 12. 12:37 Közélet

Most még mehetsz moziba, de senki nem tudja, mi lesz pár nap múlva

Teljesen eltérően értelmezik a mozik a kormányzat által elrendelt veszélyhelyzet rájuk vonatkozó szabályait. Van, ahol egyelőre teljesen leálltak a vetítésekkel, máshol viszont elmennek egészen 99 jegyig, éppen belül maradva a beltéri rendezvényekre vonatkozó 100 fős limiten.

Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy például egy multiplex mozinál a száz főt lehet-e termenként számolni, vagy összesen lehet száz ember – hiszen, ha minden teremben vetítenek, akkor az előtérben összegyűlhetnek ennél jóval többen is.

Mindenesetre az ország legnagyobb lánca, a tizenhárom városban másfél tucat Cinema City mozit üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft., ha csökkentett üzemmódban is, de működik tovább. A vállalat közleményében azt írta, hogy a kormányzat által előírtakkal összhangban létszámkorlátozás mellett továbbra is nyitva tartanak.

Egy adott előadásra maximum 99 látogató vehet vagy foglalhat jegyet. A mozihálózat weboldalán egy előadásra bármelyik helyre szabadon foglalható vagy vásárolható mozijegy, azaz úgy tűnik, hogy nem ültetik szét a nézőket, ahogy az korábban – még a kormányzati korlátozás előtt – a szektor más szereplőinél felmerült.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA színházak feladták, a mozik jó esetben csak szétültetik a nézőketA jelek szerint a mozik megpróbálnak élni a száz fő alatti működés lehetőségével, a színházak viszont szinte kivétel nélkül bedobták a törölközőt, érthető okokból.

Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatója lapunknak ugyanakkor azt mondta, hogy ők egészen addig a legszigorúbb értelmezést tekintik irányadónak, amíg a legkisebb kétség is van a konkrét szabályozás értelmezése kapcsán. Ennek megfelelően

a társaság hat létesítményében (a Corvinban és öt fővárosi művészmoziban) már ma sem vetítenek, és egészen addig zárva tartanak, amíg egyértelművé nem válik a szabályozás.

Ehhez egyébként kikérték a főváros jogértelmezését, és egyeztetnek az illetékes állami hatóságokkal is. A vezérigazgató ugyanakkor hozzátette: ha a hatóságoktól megkapják a jóváhagyást arra, hogy korlátozott nézőszámmal működjenek, akkor újraindítják a vetítéseket.

A Budapesten és több vidéki városban kilenc saját mozit fenntartó, és további tíz franchise partnerrel működő Kultik hálózat egy az előző kettő közötti megoldást választott. Simon Horváth Szilvia marketingmenedzser lapunknak azt mondta, hogy minden, még a jóval nagyobb, 400 fő befogadására alkalmas termük esetében is

90-ben maximálták az eladható jegyek számát.

Ezzel párhuzamosan a műsort is átalakították úgy, hogy a távozó és érkező vendégek elkerüljék egymást, illetve multiplex mozik esetén a különböző előadásokra jegyet váltó vendégek eltérő időpontban jöjjenek a moziba. Az embereket viszont ők sem ültetik szét a termekben, igaz, a szabad helyek között bárki válogathat utólag is.

A 90-es korlátozás – vélhetően az alkalmazottak száma miatt – nem egyedi, a foglalási rendszer alapján úgy tűnik, hogy ennyi jegyet lehet venni például a Sugár moziban vetített filmekre is.

Nem csoda, hogy a mozik – a színházakkal ellentétben – próbálnak minél tovább kitartani, hiszen náluk minden eladott jegy csökkenti a veszteséget. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, náluk a költségek egy elég jelentős része fix: a béreket például mindenképp ki kell fizetni, ahogy az ingatlan fenntartásához kapcsolódó költségeket is. Emellett van egy csomó olyan folyamatos szolgáltatási szerződésük, amit akkor is tartani kell, ha nem tudnak élni vele.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet koronavírus mozi veszélyhelyzet Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2023. szeptember 22. 18:23 Közélet

Akkora az infláció, hogy már az áfabevételek növekedésére sem számíthat a kormány

Már a negyedik hónapban állt elő az a helyzet, hogy az elszálló infláció mellett csökkentek év/év alapon az áfabevételek.

Avatar
2023. szeptember 22. 15:33 Adat, Közélet

Ki mond igazat? Hatalmas a tanárhiány, vagy még javult is a helyzet?

A kormány szerint nincs rendszerszintű tanárhiány, miközben folyamatosan olvashatunk ezzel ellentétes hétköznapi tapasztalatokról. De mit mutatnak az adatok?

Hajdu Miklós
2023. szeptember 22. 12:55 Közélet

Senki nem tudja, ki fogja befejezni a 10 éve tervezett Budapest-Belgrád vasútvonalat

A kínai partnerek nem folytatják a munkát Budapest és Belgrád között, Mészáros Lőrinc cége is inkább a győri fővonal javításán dolgozik.

Fontos

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 24. 13:45 Világ

Ukrajnának kevés az esélye egy fajsúlyos amerikai támogatásra

Alig hozott eredményt Zelenszkij washingtoni látogatása, annak ellenére sem kapott ígéretet a 24 milliárd dolláros újabb katonai csomagra, hogy zárt körben arról beszélt, anélkül elveszítik a háborút. Európában és a tengerentúlon is gyengül az elköteleződés Ukrajna segítése mellett.

Avatar
2023. szeptember 23. 15:43 Élet, Tech

Van megoldás arra, hogy mindenki jól járjon a háztartási napelemekkel

A nyári napenergiás plusztermelés téli eltárolása irreális, ám a hálózatba kötött otthoni akkumulátorok a lakosságnak és az országnak is rengeteg hasznot hozhatnak.

Holtzer Péter
2023. szeptember 23. 04:23 Podcast

Valamit rosszul csinálunk, ha a gyerekek így megutálják a fizikát nyolcadikra

A Z-szak arra lesz képes, hogy a szaktanároknak nem éppen vonzó általános iskolákban is lesz olyan, aki természettudományt képes majd tanítani.