Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. február 13. 12:47 Vállalat

Csányi cégei közel 6, a Hell 4 milliárdot kapott az államtól év végén

Több mint 16 milliárd forintnyi támogatást osztott szét 2019 utolsó napjaiban másfél tucat cég között a Pénzügyminisztérium. A vállalatok többsége néhány százmilliót kapott, többnyire kapacitásbővítésre, termelőgépek beszerzésére vagy éppen termékfejlesztésre, de akadtak milliárdos tételek is. A szórásból pedig nem maradtak ki a kormányközeli cégek sem.

A tárca két ütemben, egy nappal karácsony, illetve egy nappal szilveszter előtt írta alá a szerződéseket az érintettekkel.

A legnagyobb támogatást, közel 4,4 milliárd forintnyit Csányi Sándor baromfifeldolgozója, a Hungerit Zrt. kapta új panírüzem építésére.

Nem marad azonban el ettől sokkal a Hell energiaital-gyártó sem, ők szinte pontosan 4 milliárdot nyertek a szikszói üzem kapacitásának bővítésére. A Béres a szolnoki gyárát fejlesztheti 3 milliárdból, míg a Hungerithez hasonlóan Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Csányi Pincészetnek kevés híján 1,3 milliárdot ítélt meg Varga Mihály minisztériuma.

Jutott az év utolsó napjaiban kiszórt pénzből néhány kormányközeli vállalatnak is. A jelentős részben Mészáros Lőrinc gyermekeinek tulajdonában lévő, de főleg Mészáros Lőrincnek osztalékot fizető Fejér B.Á.L. építőipari cég például közel 290 millió forintot kapott, hogy versenyképességét növelje. A társaságnál azonban nem csak ennek örülhettek, hanem a Fenstherm Future Zrt. szintén versenyképesség-növelésre kapott 230 milliójának is, hiszen utóbbi cég felett épp tavaly év végén szerzett egyedüli irányítást a Fejér B.Á.L. A Széles Gáborhoz köthető AE-Plasztik Zrt. 85 milliója az eddigiekhez képest már csak aprópénz.

 

Bár 2019 utolsó bő egy hetében kifejezetten aktívan osztotta a pénzt a Pénzügyminisztérium, az előtte lévő hetekben is kiszórt néhány cégnek támogatást. A legfontosabb ezek közül az állami tulajdonban lévő, kis- és középvállalkozásoknak tőkét biztosító Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-nek adott 7 milliárd forint volt, a többiek jellemzően néhány millióhoz jutottak csak.

A most megítélt támogatások mellett néhány korábbi szerződést is módosítottak. Ilyen például a szintén Mészáros Lőrinchez, illetve barátjához, Szíjj Lászlóhoz köthető Viresol Kft.-vel még 2018 áprilisában kötött 1,5 milliárdos támogatásról szóló megállapodás, amin valamiért már másodszor kellett változtatni. Emellett módosítottak a legtöbbször csak Orbán Viktor túravezetőjeként emlegetett Garancsi István résztulajdonában álló Prebeton Zrt. szerződésén is. Nekik 2018 végén ítéltek meg közel 2,7 milliárd forintot, és bár az összeg nem változott, a szerződésen valamit alakítottak tavaly novemberben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsányi Sándor birodalma bevásárolta magát a Mészáros Lőrinc-birodalombaNem nehéz szimbolikus lépésnek látni ezt.

Vállalat Csányi Sándor Fejér B.Á.L. Mészáros Lőrinc Pénzügyminisztérium támogatás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2021. január 19. 10:27 Vállalat

Erős nyárra készülnek az európai légitársaságok, de nem biztos, hogy igazuk lesz

Az Easyjet és az Eurowings is optimista, de fel kell gyorsulnia az oltások beadásának, hogy valóra váljanak a tervek.

Jandó Zoltán
2021. január 18. 15:31 Vállalat

Mészáros Lőrinc hiába látszik tulajdonosnak, hivatalosan csak főtámogató Eszéken

Az eszéki futball sikereiről és terveiről nyilatkozott egy horvát sportlapnak Mészáros Lőrinc, aki papíron fél éve kiszállt a csapatból.

Fabók Bálint
2021. január 15. 16:32 Vállalat

Csak bolyonganak az emberek a plázákban, még karácsonykor is 50 százalékkal kellett akciózni a boltoknak

A plázák nem ürültek ki, de nagyon kevesen vásárolnak, sok kisebb üzlet bezárt, a nagyobbaknál gyakori, hogy már csak egy ember visz egy műszakot.

Fontos

Hajdu Miklós
2021. január 18. 06:32 Közélet

A beoltások felpörgetését tényleg nem a magyar ellátórendszer kapacitásai nehezítik

Ha a számokat nézzük, az ellátórendszer korlátai nem látszanak, a szűk keresztmetszet egyelőre az, hogy nincs elég oltás, és sokan nem is akarják felvenni.

Avatar
2021. január 17. 16:25 Élet

Nemcsak anyagiakban, de boldogságérzetben is egyre jobban szétszakad a társadalom

A jövedelem természetesen befolyásolja a boldogságérzetet, de összességében inkább az számít, hogy milyen az ember társadalmi státusza, és ez is szétszakadóban van.

Kasnyik Márton
2021. január 17. 06:29 Világ

Öt dolog, amit a Trump-korszakból tanultam

Őrült Királyként, saját hazugságaiba gabalyodva fejezi be elnökségét, de már korábban is kemény tanulságokkal szolgált Donald Trump politikai pályafutása.