Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. április 21. 11:09 Tech

Tömegesen vásárolt fel mosógépeket egy ipari gyártó, hogy saját termeléséhez kiszedje belőlük a chipeket

Egy nagy ipari konglomerátum nagy mennyiségben vásárolt fel mosógépeket, hogy a bennük lévő félvezetőket a saját termékeihez használja fel – mondta az ASML Holding NV nevű, holland központú multinacionális vállalat vezérigazgatója szerdán az ASML pénzügyi jelentését kommentálva.

Peter Wennink, a chipgyártás ellátási láncában fontos szereplőnek számító vállalat vezetője megjegyezte, hogy ezt az általa meg nem nevezett cég a múlt héten közölte velük. Szerinte ez annak a jele, hogy a chiphiány a közeljövőben is fennmarad, legalábbis egyes ágazatokban. Arról is beszélt, hogy az ipari kereslet a „dolgok internetéhez” kapcsolódó termékek (például okoshűtők) terjedése miatt olyan széles körű, aminek a mértékét ők sem látták előre – írja a Bloomberg.

Még a nagy félvezetőgyártó üzemek is küszködnek azzal, hogy elegendő alkatrészhez jussanak a megrendelések teljesítéséhez, ami megnehezítheti számukra, hogy rövid távon jelentősen növeljék kapacitásukat. Az egyik ilyen helyzetben lévő nagy gyártó, az amerikai Lam Research Corp. vezetője szerdán közölte, hogy a kereslet várhatóan idén is erős marad, a továbbra is fennmaradó fennakadások és késések miatt viszont csak korlátosan tudnak megvalósulni azok a beruházások, amelyek a kínálati problémákat enyhíteni tudnák.

Az egyik legerősebben érintett iparág a járműipar, ahol már több mint egy éve okoz termelési problémákat a félvezetőhiány. A közelmúltban a Tesla és a Volkswagen is jelezte, hogy termelését akadályozza a hiány és a kulcsfontosságú alkatrészek drágulása, a hét elején a Toyota pedig azt jelentette be, hogy a chiphiány miatt 100 ezer darabbal csökkentette az idei termelési célját.

Bár a fogyasztói elektronikai termékek iránti kereslet valamelyest gyengül globálisan, ez egyelőre nem könnyíti meg érdemben más szilíciumigényes termékek és eszközök gyártóinak dolgát. A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co., a világ egyik legnagyobb chipgyártója a múlt héten közölte, hogy kapacitása 2022-ben is szűkös marad, egy jelentős kínai gyártóról pedig az derült ki, hogy kapacitásait egészen 2023-ig előre lekötötte.

Ahogy arról április elején beszámoltunk, a Susquehanna Financial Group kutatása szerint a chipek megrendelése és leszállítása között márciusban átlagosan valamivel több mint 186 nap – 26,6 hét – telt el, így két nappal többet kellett várni a kiszállításra, mint februárban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden összejött ahhoz, hogy még nehezebb legyen autókat és műszaki cikkeket gyártaniCsaknem 27 hét telik el a chipek megrendelése és leszállítása között. Nem is igazán látszik, hogy idén mitől javulna a helyzet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ pénze sem oldja meg a magyar autóipart fojtogató csiphiánytA kereslet túl nagy, a gyártás töredezett, a beruházások lassúak, és a gépek is elfogytak: bár világszerte súlyos gazdasági károkat okoz, a mikrocsip-hiányra nincs gyors megoldás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech chip chiphiány elektronikai eszközök félvezető gyártás ipar járműipar Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. május 22. 11:43 Tech, Világ

Százéves sufnifegyverrel megtoldva lettek még veszélyesebbek az orosz katonákra vadászó drónok

Zajlik a védő és a támadó közötti fegyverkezési verseny az ukrajnai lövészárkok fölött.

Torontáli Zoltán
2023. május 21. 16:05 Élet, Tech

A fizikája rég megvan, környezetbarát atomerőmű még sincs

A Napban folyó reakciót leutánozni csak annyival bonyolultabb Paksnál, mint Paks egy kávéfőzőnél.

Nagy Zsolt
2023. május 18. 04:34 Tech, Vállalat

A bőrgyógyászatban már bizonyított az MI – Egy magyar cég ezt ki is használta

Nem elveszi, csak gyorsítja az orvosok munkáját a mesterséges intelligencia.

Fontos

Nagy Zsolt
2023. május 27. 17:32 Pénz, Világ

Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani

A háború után meglóduló energiaárak alaposan kitömték a katari államkasszát, és a pénzt nem restek részben a külpolitikai céljaik mentén befektetni.

Trippon Mariann
2023. május 27. 13:03 Pénz

Fordul a kamatciklus a világban?

Az előző időszak masszív kamatemelései után a fejlett gazdaságokban tetőzött vagy hamarosan tetőzik a szigorítási ciklus, a piacok már a várható kamatcsökkentésekre fókuszálnak.

Stubnya Bence
2023. május 27. 04:32 Podcast

Nem lesz olyan magyar munkahely az autóiparban, amit érintetlenül hagy a zöld átmenet

Habár az európai járműipar már tud eredményeket felmutatni, jelentős egyenlőtlenségeket hordoz magában az elektromobilitásra való átállás. Galgóczi Béla a G7 Podcast vendége.