Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. április 6. 17:04 Tech

Minden összejött ahhoz, hogy még nehezebb legyen autókat és műszaki cikkeket gyártani

Márciusban enyhén még nőtt is, így újabb csúcsot ért el a félvezetők kiszállítási ideje: a Susquehanna Financial Group kutatása szerint a chipek megrendelése és leszállítása között a múlt hónapban átlagosan valamivel több mint 186 nap – 26,6 hét – telt el, így két nappal többet kellett várni a kiszállításra, mint februárban – írja a Bloomberg.

Habár a várakozási idő márciusban tovább nőtt, a növekedés tempója idén jóval lassabb, mint 2021-ben, amikor először fordult elő számos iparágban, hogy a cégek az áruhiány miatt kénytelenek voltak csökkenteni a termelésüket.

A várakozási idő márciusi növekedéséhez leginkább a jelentősebb kínai iparvárosokban a Covid miatt elrendelt kijárási tilalmak, illetve a Japán északkeleti részét érintő március közepi földrengés járult hozzá, ez utóbbi miatt ugyanis két nagy gyártónak, a Toyotának és a Renesas Electronics-nek is fel kellett függesztenie a termelést.

A chiphiányt az orosz-ukrán háború is súlyosbította, ugyanis két ukrán cég jelentős beszállító volt a félvezetőgyártáshoz szükséges neonból (egyes számítások szerint a globális piac 45-55 százalékát lefedve), és ezek a háború miatt leálltak.

Chris Rolland, a Susquehanna elemzője szerint a várakozási idők növekedése a legtöbb félvezetőtípusra jellemző volt, és azt is megjegyezte, hogy habár az ukrán-orosz háború, a kínai lezárások és a japán földrengés az első negyedévben csökkentik leginkább a termelést, de az egész évben érezhető lesz az egyébként is komoly problémákkal küzdő ellátási láncra gyakorolt hatásuk.

A félvezetők globális hiánya 2020 első felében jelent meg, amikor a járvány hatására megugrott az műszaki fogyasztási termékek és a járművek iránti kereslet. A félvezetőgyártók nem tudták a megnövekvő keresletnek megfelelő mértékben növelni a termelést, így a hirtelen megjelenő hiány számos termék gyártásában felfordulásokat okozott, és a termelési költségek növekedése a fogyasztói árakba is begyűrűzött, növelve az általános inflációt.

A felvezetőgyártó cégek vezetőinek előrejelzése alapján bizonyos termékek esetében 2023-ig fennmarad a készlethiány.

A cégek egy része beruházásokkal növelni kezdte a termelési kapacitásait, de ez egy időigényes folyamat, az egyik nagy gyártó, az Intel új üzemei például legkorábban jövőre fogják tudni elkezdeni a termelést, bár korábbi sajtóhírekben arról volt szó, hogy a malajziai üzem 2024-ben, a németországi pedig 2027-ben kezdhet termelni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ pénze sem oldja meg a magyar autóipart fojtogató csiphiánytA kereslet túl nagy, a gyártás töredezett, a beruházások lassúak, és a gépek is elfogytak: bár világszerte súlyos gazdasági károkat okoz, a mikrocsip-hiányra nincs gyors megoldás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech chip chiphiány elektronikai eszközök félvezető Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2025. július 6. 06:05 Tech

Rábízták a mesterséges intelligenciára egy vállalkozás vezetését, bizarr eredménye lett

Néhány dolgot egész jól megoldott, de üzleti érzéke nem volt, csődbe ment, és amikor elkezdett hallucinálni, az egészen furcsa eseményekbe torkollott.

Forint Ferenc
2025. június 26. 09:27 Fizetett hirdetés, Tech

Papír helyett Profil: miért váltsunk digitális névjegyre?

Ismerd meg a CardInMove digitális névjegykártyáját: környezetbarát, praktikus, mindig naprakész megoldás üzleti kapcsolatépítéshez.

Torontáli Zoltán
2025. június 23. 06:08 Tech

Pár éven belül elindulhat az Uber-szerű kamionozás

Ami a bicikliseknek a Wolt vagy a taxisoknak az Uber, az akar lenni a teherautósoknak az Eurowag, de ezt a legbonyolultabb megvalósítani.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.