Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. november 20. 10:31 Tech

Műhús fejlesztésével menekül előre egy olajipari cég Thaiföldön

A megújuló források felhasználása egyre látványosabban tör előre az energetikában, ez pedig törvényszerűen azt jelenti, hogy az olajipari vállalatok egyre komolyabb kihívások előtt állnak. Több olajipari cég igyekszik diverzifikálni a tevékenységét, például a francia Total felvásárolt egy megújuló energiában utazó céget, a brit-holland Shell egy e-mobilitással foglalkozót, a magyar Mol pedig kávézókkal és műanyaggyártással próbálkozik.

Ezeknél a vállalatoknál merészebb húzással próbál csökkenteni olajfüggőségén az egyik legnagyobb thaiföldi olajfinomító, a Bangchak Corporation. A mintegy 1300 főt foglalkoztató cég többek között műhús előállításával diverzifikálná a tevékenységét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzerinted a szintetikus hús vegán? És lehet húsnak nevezni?Amerikában elkezdik a laborban növesztett mesterséges hús szabályozásának kialakítását.

A Bloombergnek azt mondta a cég vezetője, Chaiwat Kovavisarach, hogy olyan stratégiában gondolkodnak, amelyben egyre nagyobb arányban kap teret a magasabb hozzáadott értékkel rendelkező termékek előállítása a hagyományos alapanyagokkal szemben. A cég leginkább megújuló energiákkal és bioműanyagokkal kezdett el foglalkozni, és ezek tavaly a cég bevételének már 40 százalékát adták.

A bioműanyag egy összefoglaló név, egyaránt takar megújuló alapanyagokból gyártott és biológiai úton lebomló műanyagokat. Az elmúlt időszakban rohamosan terjednek, a Bangchaknál például nemrég még csak 50 százalékos kapacitáson ment a bioműanyagot gyártó részleg, de a kereslet növekedése miatt mára teljes kapacitással működik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKísérlet bizonyítja, hogy nem bomlanak le a lebomlónak nevezett műanyagzacskókLegalábbis úgy biztosan nem tűnnek el a környezetből, ahogy képzeli egy vásárló. Ez azt is jelenti, hogy a műanyagoknak valószínűleg nem alternatívája a bioműanyag.

Bár a bioműanyag szemetelés szempontjából valóban előremutatóbb a kőolajalapúnál, mégis számottevő a környezetterhelése. A bioműanyag jellemzően olyan növényekből készül, mint a cukornád vagy a kukorica, ebből adódóan jelentős termőterületre van szükség az előállításához, ami további erdőirtásokhoz vezethet.

A Bangchak mindenesetre több projektet is elindított, hogy minél inkább tágítsa tevékenységi körét, és a jelenleg már gyártott bioműanyagok mellett a tervek szerint növényi alapú húshelyettesítők és kozmetikumok fejlesztésébe kezd bele.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVegetarianizmus, természetes étel és klímavédelem: ez nehéz lesz egyszerreTudatos vásárlóként hiába szeretnél egyszerre sok mindent elérni, egyelőre úgy néz ki, hogy ez ma még maradéktalanul nem sikerülhet. Melyik ujjunkba harapjunk?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech bioműanyag műhús olajipar Thaiföld vegán Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. november 24. 09:19 Tech, Vállalat

Sokkal olcsóbbá válhatnak az e-autók a következő pár évben

A Goldman Sachs kutatói szerint két év múlva már azonos költségszintre kerülnek az elektromos autók a benzinesekkel és a dízelekkel.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 12:17 Közélet, Tech

Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

A jelek szerint a szakmának sikerült meggyőznie a minisztériumot, hogy a piaci körülményeknek megfelelően alakítsa a feltételeket.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 04:37 Élet, Tech

Később szabadulunk meg a bolti papírnyugtától, de kapunk több hasznos funkciót

Jövő július volt a terv, az adótörvény módosításában azonban már 2025 szerepel, de legalább megágyaztak az okos megoldások lehetőségének is.

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.