Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. szeptember 22. 11:53 Tech

Annyira lement a nap- és a szélenergia ára, hogy már állami támogatás nélkül is megéri

Egy évtizede a spanyol kormány jelentős támogatásokkal kezdte el ösztönözni a megújuló energiák térnyerését. A kezdeményezés hatására annyi beruházás indult el, hogy a támogatások komoly terhet jelentettek a költségvetésnek. A változást mindenesetre jól mutatja, hogy a megújuló energiák 2008-as húsz százalékos részesedése az energiatermelésben tíz év alatt közel a kétszeresére nőtt.

Még jelentősebb változás azonban, hogy a kormány időközben teljesen felszámolta a támogatási rendszert. Ez pedig annak köszönhető, hogy világszerte annyival olcsóbb lett a szél- és naperőműfarmok megépítése, hogy már nincs feltétlenül szükség állami támogatásra a nyereséges beruházásokhoz. A spanyol energetikai államtitkár tavaly már arról beszélt, hogy a legolcsóbb energiaforrás Spanyolországban a nap.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég a rezsi is csökkenhetne, ha okosan fékeznénk meg az éghajlatváltozástÚj technológia és kiköltekezés nélkül is átállhat a világ kizárólag megújuló energiaforrások használatára 2050-ig. Ez elég is lenne a klímakatasztrófa elkerüléséhez, állítják több éves modellezés után finn és német kutatók.

A Bloomberg cikke szerint 2010 óta a szélerőművek megépítésének költsége 50 százalékkal csökkent, a naperőműveké pedig 85 százalékkal. Ez azt bizonyítja a cikk szerint, hogy a támogatási rendszer jól működött. Az ösztönzők hatására széles körben elterjedtek a nap- és szélerőművek, ami a gyártóknak és a fejlesztőknek komoly motivációt és lehetőséget teremtett a technológia fejlesztésére, így a költségek csökkentésére.

Ennek hatásra a világ számos részén elkezdték felszámolni a támogatásokat. Az első magántőkéből megvalósuló szélenergia-beruházást Németországban nyerte el egy cég 2017-ben, tavaly pedig egy svéd cég kezdett el állami támogatás nélkül egy szélerőműfarm építésébe Hollandia partjainál. Olaszországban és Spanyolországban már támogatások nélkül is nyereségesen lehet beruházni naperőművekbe, Kínában pedig a kormány a szélerőművek támogatásának a megvonását tervezi.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEz a két ábra megmutatja, hogy mennyire nehéz elszakadni az olajtól és a széntőlHiába nő a megújulók aránya a világ energiatermelésében, ha közben mennyiségre szénből és olajból is egyre többet égetünk.

A Bloomberg szerint a visszaesett költségek miatt az összes ország kétharmadában már olcsóbb szél- vagy naperőműfarmokat létesíteni, mint szén- vagy gázerőműveket. Ennek a technológiai változásnak rendkívüli szerepe lehet a klímaváltozás mérséklésében. Az energiatermelés és a fűtés ugyanis az üvegházhatású gázok kibocsátásnak 25 százalékáért felelnek.

Az energia-előállítás drasztikus átalakulása azonban még messze van. A világszerte megtermelt energia jelenleg hét százaléka származik nap- és szélerőművekből. Ezen kívül további technológiai újításokra is szükség van a hatékonyság növelésére, például a megújulók által hullámzóan termelt energia tárolását kellene megfeleően megoldani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElég nagy munka lesz a napelemek gazdaságos újrahasznosításaA napenergia-termelés hazai felfutása azt is jelenti, hogy pár évtized múlva rengeteg újrahasznosításra váró napelempanel lesz az országban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech energetika megújuló energia napenergia szélenergia Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Vámosi Ágoston
2025. február 15. 17:41 Tech

Magyarországon alig ismert márkák hajtják a világ okostelefon-piacát

Az Apple és a Samsung egyaránt visszaesett, a hasító kínai márkáknak köszönhetően azonban tavaly újra nőttek az eladások.

Torontáli Zoltán
2025. február 2. 06:03 Tech

Évente egy kávé áráért elvárhatjuk, hogy kiderüljön, miből áll a világ

A világ legnagyobb részecskefizikai infrastruktúrája közel hárommillió eszközből áll, karbantartásukat egy magyar szakember, Jurcsó Péter menedzseli.

Vámosi Ágoston
2025. január 30. 09:52 Tech

Lefagytak a Garmin több százezer forintos okosórái

Világszerte leállt a Garmin okosóráinak egy része, a felhasználók több-kevesebb sikerrel próbálják használhatóvá tenni eszközeiket.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.