Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. május 6. 09:39 Élet

Kísérlet bizonyítja, hogy nem bomlanak le a lebomlónak nevezett műanyagzacskók

A környezetbarátnak nevezett bio-, öko- vagy komposztálható műanyagzacskókat valószínűleg el kell felejtenünk, ha tényleg csökkenteni akarjuk a környezetünkbe kerülő hulladék mennyiségét. Egy most megjelent angol kutatás legalábbis azt az eredményt hozta, hogy három évvel a földbe vagy tengerbe kerülésük után ezeknek a műanyagoknak a jelentős része annyira nem mutatja a bomlás jeleit, hogy akár még használható is lenne.

Ahogy az az alábbi angol nyelvű videós beszámolóban is jól látható, a kutatók által három év után a földből vagy tengervízből előbányászott zacskók ugyan nem túl esztétikusak, de sokkal jobban egyben vannak, mint azt gondolnánk.

Tényleg nagyon el voltam képedve azon, hogy három év után a zacskók még mindig képesek voltak megtartani egészen sok cuccot. A legmeglepőbb az volt, hogy a biolebomlónak címkézett zacskók is képesek voltak erre. Amikor ilyen feliratot látsz, azt várod, hogy sokkal gyorsabban lebomlik, mint egy hagyományos műanyagszatyor, de a kutatásunk arra utal, hogy ez nem feltétlenül van így

mondta a The Guardiannek Imogen Napper, a kísérlet vezetője.

Az eredmények kapcsán a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a lebomlónak nevezett műanyagok a valóságban csak akkor viselkednek környezetbarátabb módon, ha a hulladékfeldolgozókba bejutnak és ott megfelelő módon kezelik őket.

A közfelfogással ellentétben a bio-nak, környezetbarátnak, komposztálhatónak vagy lebomlónak minősített zacskókat nem lehet egyszerűen csak eldobni, mert a környezetbe kijutva általában nem kerülnek olyan ideális viszonyok közé, mint az erre felkészült hulladékkezelőkben, és ezért korántsem bomlanak le gyorsan. Általában még a komposztálható elnevezés sem jelenti azt, hogy otthon bárki bedobhatja a zacskót a saját házi komposztálójába, mert a gyors lebomlást csak a professzionális, erre a célra épített ipari komposztálókban érhetik el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem tesznek azért a magyar boltok, hogy ne csak műanyag zacskókban lehessen gyümölcsöt venni?A kormány meghátrált, az EU puha a mindent elborító, egyszer használatos műanyag zacskókkal vagy inkább a vegyipari lobbival szemben. Pedig teljes tiltás nélkül nagyon nehéz lesz változást elérni.

A kutatás eredményei arra utalnak, hogy minden eddigi erőfeszítés ellenére a bioműanyagok fejlesztése nem tart azon a szinten, hogy megnyugtató alternatívája legyen a hagyományos műanyagoknak. Amíg ezt a szintet nem érik el, addig szakértők szerint jobb lenne más módszerek és anyagok felé fordulni.

Az Európai Unióban egyébként napirenden van az egyszer használatos műanyagok elleni küzdelem, és ezek használata a jogszabályoknak köszönhetően Magyarországon is vissza fog szorulni. Ebben a kérdésben a fogyasztók véleménye sokkal támogatóbb, mint a szemetelési gyakorlatuk, de ez is elég ahhoz, hogy a nagy kereskedelmi láncok egy része már magától is a műanyagok kiváltásán dolgozzon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa te is dilemmáztál már azon, hogy mit dobhatsz a szelektívbe, itt a segítségHova dobjuk az olajos flakont vagy az elviteles kávéspoharat? És a csokis vagy chipszes zacskót? Vége a bizonytalankodásnak szemétválogatás közben!

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmíg agyon van csomagolva minden, aligha szabadulunk a műanyagoktólHiába terjed a fejlett világban a csomagolást mellőző környezettudatos szemlélet, a műanyagoktól mégsem fogunk megszabadulni egyhamar. Túl nagy üzlet van benne ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet bioműanyag kísérlet komposzt környezetvédelem lebomló műanyag zacskó Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Fontos

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.