Évtizedek óta fokozatosan csökken a Posta létszáma, most az állomány mintegy 5 százalékát építik le. A rendszerváltás óta nagyjából harmadára esett a létszám.
Sok országban hagyományosan a nemzeti postavállalat volt a legnagyobb foglalkoztató, Lengyelországban azonban ez most már nincs így: a Biedronka kiskereskedelmi lánc megelőzte.
Biztosítótársaságokban szerzett üzletrészekkel lepte meg magát az állam az elmúlt két karácsony során, ami az idén is megismétlődhet, mivel a felvásárlásoknak valószínűleg még nincs vége.
Már több mint 350 céget ölel fel a felcsúti milliárdos vállalatbirodalma, és ezeknél közel 25 ezer ember dolgozik. A Magyar Postát azonban még nem sikerült megelőzni.
A magyarországi futárcégek forgalma nagyjából 25 százalékkal nőtt tavaly, és olyan kényelmi szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nem jellemzőek Nyugat-Európában.
Év közben is hatalmas volt a csomagforgalom, így a futárcégek jelentősen bővítették a kapacitásaikat. Levelet viszont egyre kevesebbet kapunk.
A Mészáros-csoport vállalatai összesen mintegy 25 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. Ennél több alkalmazottja itthon csak a Magyar Postának van.
Az állami vállalatok közül a Magyar Postánál a legnagyobb a különbség az átlagdolgozók és a vezető fizetése között. Itt 23-szoros az eltérés, míg az átlag 12.
A Magyar Posta 2008-ban eladta a székházát és bérelt irodába költözött. Feljelentés és az elbénázott elszámoltatás legjobb példája lett belőle.
A Magyar Posta egyre nehezebben, olykor egyáltalán nem tudja kitermelni azt a veszteséget, amelyre az állam kényszeríti.