A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.
Az új követelések részben régiek: még mindig ugyanazt a béremelést kérik a tanárok.
Az oktatás nem omlott még össze, de idővel egyre kevésbé tudják biztosítani az iskolák a megfelelő szaktanári-tanári ellátottságot.
Pozitív, hogy legalább az újonnan indítandó tagozatok, osztálybontások esetén kötelező lesz figyelni a szegregáció elkerülésére. Más okunk azonban nincs az örömre.
Magyarország lemaradt arról a fejlett országokat jellemző trendről, miszerint egyre többet közpénzt fordítanak az oktatásra – a magánforrások térnyerése ugyanakkor nem kecsegtet fényes kilátásokkal.
Annak sem könnyű alapítványi iskolába jutni, akinek nincs sajátos nevelési igénye, annak pedig, akinek van, szinte már lehetetlen.
A Z-szak arra lesz képes, hogy a szaktanároknak nem éppen vonzó általános iskolákban is lesz olyan, aki természettudományt képes majd tanítani.
Minden adat azt mutatja, hogy 2016 környékén meredeken emelkedni kezdett a tanárhiány a magyar oktatási rendszerben, és drasztikus tempóban tűntek el a budapesti tanárok.
Minél hosszabb ideje tanul egy diák a közoktatásban, annál erősebben befolyásolja a családi háttér a képességeit. Az ideális ennek pont a fordítottja lenne.
A magyar haderőfejlesztéssel párhuzamosan zajlik a hadsereg „társadalmiasítása" és a hazafias nevelésen keresztül utánpótlás-programja is – jelentős részben az iskolákban.