Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. december 22. 15:05 Pénz, Világ

A mozgósítás elől menekülő oroszok felforgatták a pénzpiacokat is

Amikor az orosz hadsereg februárban megtámadta Ukrajnát, és elkezdtek ellene életbe lépni a nyugati szankciók, kevesen fogadtak volna arra, hogy ebből a szituációból gazdaságilag jól jöhetnek ki azok a kaukázusi és közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok, amelyek szoros kereskedelmi és munkaerőpiaci kapcsolatban maradtak Oroszországgal.

Ez valószínűleg nem is történt volna meg, ha nem alakul olyan rosszul az orosz támadás, hogy szeptemberben Vlagyimir Putyinnak 300 ezer ember mozgósítását kelljen elrendelnie, ettől tartva pedig ennél is többen hagyják el az országot. (A becslések fél- és egymillió között szóródnak, a háború miatt már korábban távozottakat is beleszámítva). A távozók olyan helyet kerestek letelepedésre, ahova vízum nélkül bejuthattak, és az orosz nyelvvel is lehet boldogulni. Az említett szovjet utódállamok pedig ilyenek.

Ennek egyik leglátványosabb következménye, hogy míg idén a világ legtöbb devizája gyengült a dollárral szemben, az örmény dram 22 százalékot erősödött, míg a grúz lari 16, a tádzsik szomoni pedig 10 százalékot. Ennek az a legfőbb oka, hogy a letelepedő oroszok hozzák magukkal a megtakarításaikat is, amit ha átváltanak a helyi fizetőeszközre, az erősíti az adott devizát.

Ahogy a Bloomberg írja, ez a folyamat jól látszik az országok közötti devizamozgásokból is. Oroszországból Grúziába a szokásos pénzátutalásnak az ötszöröse érkezett idén, az 1,75 milliárd dollárnyi összeg az országba érkező összes ilyen pénzmozgás több mint 60 százalékát tette ki. Örményországban hasonló dinamika alakult ki.

A hatás nem korlátozódik a devizapiacokra, a letelepedő oroszok a teljes helyi gazdaságot élénkítik, hiszen felpörgetik a fogyasztást a megvásárolt árukkal, az igénybe vett szolgáltatásokkal, a lakások iránti pluszigény miatt pedig az építőipar is fellendül. Az örmény nemzeti bank a bevándorlás miatt 4,9-ről 13 százalékra emelte az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, míg Tádzsikisztán esetében 4-5 helyett 7 százalékos gyarapodásra számít a helyi jegybank. Grúziának 10 százalékos növekedést jósol a Nemzetközi Valutaalap, jelentős részben szintén az oroszok és a pénzük beáramlása miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz orosz összeomlás elmaradt, de nem fényesek a kilátásokAz orosz gazdaság új körülményekhez történő alkalmazkodási periódusa jövő őszig tarthat, de a visszaesés valószínűleg csak 3-5 év múlva ér véget.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába ígérte Putyin, hogy megvédi az orosz lakosságot a háború következményeitől, már a vállalkozásoknak is a hadiipart kell kiszolgálniaEredetileg a civil termelőket megkímélte volna az orosz kormány a hadiipari munkától, de ezt a szándékot nem sikerült tartani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország 2022-re szimpatikusabb lett a kormánypártiaknak, mint a NyugatA Kelet vs. Nyugat kérdésében a kormánypárti és az ellenzéki szavazók között olyan éles ellentétek alakultak ki, mintha a különböző táborok párhuzamos valóságban élnének.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ bevándorlás deviza gazdasági növekedés Grúzia örményország Oroszország tádzsikisztán Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. május 15. 15:19 Pénz

Egy százaléknál magasabb GDP-növekedés idén csoda lenne

A járműgyártás stabilizálódhat, de visszapattanni nem fog – vélik a CIB Banknál.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.