Az infláció a 80 százalékot közelíti, a fizetőeszköz árfolyama az elmúlt 12 hónapban felére (azaz 50 százalékkal) esett a dollárral szemben, az ország egyeduralkodója és lojális beosztottjai pedig dilettáns gazdaság- és pénzügypolitikai lépésekkel tesznek róla, hogy a baj még nagyobb legyen – ám a magánszektor az évek óta tartó ámokfutás ellenére mégsem omlott össze. 

Törökországról van szó, amelyet a 2003 óta hatalmon lévő Recep Tayyip Erdoğan egyre unortodoxabb gazdaságpolitikája miatt évek óta egy potenciális világgazdasági válsággócként szokás kezelni.

A Világbank kutatói szerint az utóbbi években Törökország elkövette az egyik gazdaságpolitikai „ősbűnt”, amikor az elnök hajszolására alacsony potenciális növekedés mellett kezdett jelentős monetáris élénkítésbe. Ez az árstabilitás, a külső egyensúly és a tőkeallokáció számottevő romlásával járt. Magyarra lefordítva, a török líra árfolyama zuhanásba kezdett – 2013 óta jó 700 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben –, az importfüggés miatt az infláció elszaladt, a török növekedést segítő, külföldről felvett dollárhitelek törlesztésének terhei pedig jelentősen nőttek.

Eközben a jegybank – amelynek függetlenségét Erdoğan teljesen megtörte – az elnök óhajára az inflációs pályához és a líra mélyrepüléséhez képest makacsul alacsonyan tartotta a kamatot. Sőt: az infláció hiába indult felfelé, tavaly év végén a jegybank az elnök parancsára nemhogy növelte, hanem jelentősen, 5 százalékponttal csökkentette az irányadó kamatot.

Idén augusztus közepén, amikor az inflációt már végképp elszabadult, további egy százalékos kamatcsökkentésről döntöttek, hogy az elnök elképzelése szerint ezzel serkentsék a hitelezést, támogassák az exportot és mérsékeljék az ország növekvő fizetésimérleg-hiányát. Erdoğan stílusára jellemző, hogy nemrég azt mondta, aki szerint kapcsolat van az alacsony alapkamat és a magas infláció között, az „vagy analfabéta, vagy áruló”.

Ezt ahhoz érdemes viszonyítani, hogy világszerte – Magyarországon is – a jegybankok kamatemelésekkel küzdenek a túl gyors infláció ellen. Magasabb kamatok mellett ugyanis vonzóbbá válik a megtakarítás a fogyasztáshoz képest, és ha ennek nyomán a kereslet visszaesik, a kereskedők, szolgáltatók csak óvatosabban mernek árat emelni. A vállalati szektor számára pedig drágábbá válik a finanszírozás, így kevesebb beruházás valósulhat meg, az ezzel járó gazdasági lassulás pedig jellemzően szintén hozzájárul az infláció visszaeséséhez.

A ki nem kényszerített hibák káraira az utóbbi években a koronavírus-járványtól az amerikai jegybank kamatemelési ciklusával járó tőkemenekülésen át az energiaárak elszállásáig számos további folyamat rátett.

Exportcsoda

A gazdaságpolitikai ballépések ellenére a török gazdaság egyelőre nem omlott össze. Az egy főre eső GDP vásárlóerő-paritáson, konstans árfolyamon (más szóval az infláció és az árszínvonalbeli eltérések hatását kiszűrve) több mint 50 százalékkal nőtt, 20 ezer dollárról 31 ezer 500 dollárra emelkedett 2010 és 2021 között. (Magyarországé közben 24 ezerről 35,5 ezerre nőtt.)

Az Economist egy közelmúltbeli cikke a török vállalkozások rugalmasságát emelte ki. A gazdaság gerincét alkotó nagyvállalati szektor termelékenysége magas; jelentős részük külföldi cégekkel vegyesvállalatban, külföldi piacokra termel; és a nagy cégcsoportok a gazdaság számos szektorában jelen vannak, így a diverzifikáció csökkenti kitettségüket. A nagyrészt családi tulajdonban lévő középvállalatok az elmúlt évtizedek válságaiból, inflációs időszakaiból és váltakozó világgazdasági szélirányaiból tanulva szintén képesek gyorsan alkalmazkodni a belső és külső helyzet változásaihoz. A formális és informális gazdaság határvidékén elhelyezkedő kis- és mikrovállalkozások esetében szintén elengedhetetlen a rugalmasság, hiszen számukra élet-halál kérdése a fennmaradás: ezek a cégek gyakran a szélesebb családi kör segítségével, a befektetett munka növelésével vagy a szürkegazdasági módszerekkel (például zsebbe fizetéssel) reagálnak a kihívásokra.

Egyes elemzők szerint jelentős versenyképességről tanúskodik, hogy Törökország a kormány és a jegybank minden hibája ellenére jelentősen növelni tudta exportvolumenét az utóbbi években, és a török termékek más népes fejlődő országokhoz, például Mexikóhoz, Brazíliához vagy Oroszországhoz viszonyítva is markánsan jobban teljesítettek a világpiacokon. A török exportvolumen 2013 és 2022 között több mint másfélszeresére nőtt, miközben Brazília és Oroszország alig 10 százalékos növekedést ért el, és az erős amerikai keresletből profitáló Mexikó exportnövekedése is jó 15 százalékkal elmaradt a töröktől. Szintén a török magánszektor versenyképességét jelzi, hogy szemben sok más fejlődő országgal, a nettó export hozzájárulása a növekedéshez stabilan pozitív. Ez alapján az optimistább várakozások szerint a makrogazdasági stabilitás megteremtése esetén (vagy a külső környezet jelentősebb javulásának hatására) erős növekedési pályára állhat a török gazdaság. 

Szintén jelentős előny az Economist szerint a 85 milliós ország nagy belső piaca és a kitartóan magas kereslet. Ezt a brutális infláció sem fogta vissza: egyes spekulációk szerint a líra esését látva, az infláció további romlásától tartva az emberek előrehozzák fogyasztásukat; mások szerint a devizában megtakarító tehetősebb rétegek a líra esése miatt még növelték is fogyasztásukat, hogy hasznot húzzanak vagyongyarapodásukból. A török lakosság alkalmazkodóképességét jelzi, hogy a bankbetétek kétharmada dollárban és euróban áll.  

Árversenyképesség

A szkeptikusok szerint a helyzet messze nem ilyen rózsás: az export megugrását jelentős részben a líra zuhanásából fakadó árversenyképesség-növekedés táplálja, és nem a termelékenység javulása. A Világbank idén publikált felmérése szerint a Törökországban beruházó külföldi vállalatok számára az alacsony költségszint volt a leginkább vonzó tényező az országgal kapcsolatban.

A Világbank elemzése szerint jelentős támaszt adott a török gazdaságnak a globális logisztikai hálózatok megakadása is. Miután a hajózási árak növekedése és az ázsiai termelési láncok problémái miatt egyre drágábbá és nehezebbé vált az ipari alkatrészek és késztermékek kelet-ázsiai beszerzése, számos európai ipari cég Törökországba szervezte át az alacsonyabb hozzáadott értékű gyártást. Ezt jelzi, hogy a textilek és ruhaneműk, ipari gépek, járművek és elektronikai cikkek exportja is jelentősen nőtt, a növekedésért felelős fő piacok pedig Németország és a nagy nyugat-európai gazdaságok voltak.

Szintén javította a helyzetet az európai utazási akadályok fokozatos eltörlése és a turizmus újraindulása, amely megdobta a szolgáltatószektor bevételeit. E téren pedig vannak még tartalékok a korábbi tendenciák alapján: 2019-ben Németországból ötmillió turista érkezett, ami 2020-ra 1,1 millióra csökkent, majd 2021-re hárommillió fölé nőtt. 

Az exportnövekedés és a turisztikai bevételek természetesen a lírának és a török államháztartás bevételeinek is jót tettek, és emiatt valamelyest csökkentették a kormány baklövései által okozott károkat. A foglalkoztatás is visszatért a járvány előtti szintre, miközben az államadósság stabilan alacsony, alig haladja meg a GDP 40 százalékát.

Erdoğan a maga módján az ukrajnai háborúból is próbál hasznot húzni, mind politikai, mind gazdasági szempontból. A török elnök gyakran hullámzó, de újabban mégis közelebbi viszonyt igyekszik ápolni Oroszországgal: az ukrajnai invázió után próbál a felek közti közvetítőként fellépni, NATO-tag létére nem szankcionálta Moszkvát, sőt aktívan próbálja becsalogatni az orosz turistákat, oligarchákat és befektetéseket, és egyes jelek szerint a kereskedelmi szankciók megkerülésében is partner. 

Ezt jelzi, hogy az Oroszországba tartó török export idén tavasszal megugrott, az oroszok Mir nevű (egyébként egy belga cég által lefejlesztett) fizetési rendszerébe is beszálltak, amellyel Moszkva az orosz bankok SWIFT-ből való kizárását próbálja valamelyest ellensúlyozni. Az orosz tőkebeáramlás is nő, amely az utóbbi hetekben számottevően emelte az elapadó török devizatartalékot.

Meddig tartható?

A fő kérdés, hogy a fenti pozitív folyamatok meddig lesznek képesek ellensúlyozni a teljesen érthetetlen monetáris politikát.  

Az orosz barátság ellenére az energiaárak emelkedése Törökországot is elérte, és az utóbbi hónapokban az erős export ellenére lehúzta a kereskedelmi mérleget. A növekedési mutatók országos szinten hiába jók, erősek a regionális különbségek: a szegényebb térségekben nagyon jelentősen nőtt a szegénységi küszöb alatt élők száma, a két legsúlyosabban érintett területen, Északkelet- és Közép-Anatoliában nagyjából 5 százalékponttal. A növekvő megélhetési válságot jelzi, hogy fél évvel ezelőtt 50 százalékkal, júliusban további 30 százalékkal emelték a minimálbért, ami egyes becslések szerint a formálisan foglalkoztatott török munkások 40 százalékát érinti.

A líra mélyrepülése és a fizetési mérleg táguló hiánya miatt a pesszimistább előrejelzések szerint már most is pengeélen táncol a török jegybank, és hamarosan komolyabb problémák jönnek.

• A jegybank devizavagyona a más jegybankokkal és kereskedelmi bankokkal fennálló devizaswap-ügyleteket is figyelembe véve negatív (más szóval a jegybanknak jelenleg csak „kölcsönbe” van keményvalutája).
• A hatóságok nemrég az orosz módszerhez nyúltak a líra zuhanása és a keményvaluta-ínség miatt, és januárban arra kötelezték az exportőröket, hogy devizabevételeik negyedét, április óta 40 százalékát azonnal beváltsák a jegybanknál.
• A kereskedelmi bankoknak a keményvalutában bejövő tőketranszferek egy részét is a jegybanknál kell letétbe helyezniük, illetve az összeg egy részét devizaswapok formájában átadják a jegybanknak.
• Június végén emellett megtiltották a jelentősebb devizavagyonnal bíró cégeknek való hitelnyújtást, ami a félelmek szerint jelentősen csökkenti majd a vállalati hitelezést, és annak következtében a beruházásokat is.

A jegybank feladatát nehezíti, hogy a líra megtámasztása érdekében Erdoğan állítása szerint éves szinten 165 milliárd dollárt költenek el devizapiaci intervenciókra (a Bloomberg becslései szerint az idén 70 milliárd dollár ment el erre a célra). Eközben hiába nő az export, az energiaárak elszaladása miatt a fizetési mérleg hiánya emelkedik, ami miatt a jegybank szeretné növelni tartalékait. A két prioritás természetesen ellentmond egymásnak. A következő időszak kihívásait pedig súlyosbítja, hogy a nyári turisztikai szezon lecsengése tovább szűkíti majd a devizabevételeket.

Az infláció a két évtizede érinthetetlen Recep Tayyip Erdoğan és pártja támogatottságát is elérte, és a frissebb nyári felmérések szerint az ellenzék népszerűsége már meghaladja a kormánypártét. A 2023. júniusi parlamenti- és elnökválasztás még messze van, és a török politikai és választási rendszer szabadsága hagy némi kívánnivalót maga után – az elnök ellenfeleit rutinszerűen szokás bíróság elé citálni és börtönre ítélni – , és Erdoğan újabban a nacionalista retorika feltekerésével is próbálja javítani renoméját. A hatalom megtartását illetően a legfontosabb viszont vélhetően az lesz, hogy bejön-e az elnök várakozása, miszerint az inflációt hajtó külső folyamatok hatása mérséklődik, és a török gazdaság valahogy ezt a válságot is túléli.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGyanús, hogy nagy tételben játsszák ki az Oroszország elleni szankciókat olasz árukkalKilőtt az olasz export Törökországba, amely viszont Oroszországba ad el minden korábbinál többet, miközben az utóbbi két ország egyaránt súlyos gazdasági nehézségekkel küzd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEzrével érkeznek Törökországba a vagyonukat mentő oroszokVan, aki csak pár ezer dollárral érkezik, más egyből lakást vesz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa kell, hagymát és kenyeret esznek, de első a gazdasági szabadságharcFélelmetes sebességgel gyengül a török líra ezen a héten Erdogan unortodox gazdaságpolitikája miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ Erdogan hiperinfláció infláció líra recep tayyip erdogan Törökország Olvasson tovább a kategóriában