(Török Zoltán a Raiffeisen elemzője. A G7 Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az infláció még annál is magasabb és tartósabb lesz, mint korábban gondoltuk. Egyre több közgazdász van, aki már a stagfláció veszélyéről beszél, vagyis arról a helyzetről, amikor a megemelkedett infláció mellett eltűnik a gazdasági növekedés. Erre a klasszikus példa az Egyesült Államok és Nyugat-Európa 1973-1982 közötti időszaka. Azonban, ha történelmi analógiát keresünk, akkor a jelenlegi globális inflációemelkedést inkább a 2. világháborút követő inflációs sokkhoz lehet hasonlítani. Nem csak azért, mert például az Amerikai Egyesült Államokban 1946-ban 8,3 százalék volt az infláció, 2022 márciusában pedig 8,4 százalék. Hanem főképpen azért, mert a gazdaság újraindulásával járó keresleti-kínálati súrlódások húzódtak meg akkor is és most is az árak emelkedése mögött. Közérthetőbben fogalmazva: mindkét esetben többet szerettek volna az emberek vásárolni, mint amennyit a gazdaság a megelőző időszak sokkját követően elő tudott állítani. Ez a cikk azt vizsgálja, hogy ilyen körülmények között milyen eszközei vannak a gazdaságpolitikának, hogy védekezzen az inflációval szemben?

Az inflációt nem véletlenül nevezik a szegények adójának. Az árak emelkedése azokat sújtja leginkább, akiknek a jövedelméből már a drágulás előtt is szinte kizárólag az alapvető szükségletekre futotta. Az IMF legutóbbi jelentésében úgy fogalmaz, hogy a kormányoknak jelenleg az egyik legfontosabb feladata az, hogy célzott támogatást nyújtsanak a magas élelmiszer és energiaárak miatt nehéz helyzetbe kerülő társadalmi csoportoknak.

A 2. világháború alatt, valamint a háborút közvetlenül követő időszakban általános gyakorlat volt a jegyrendszer mellett a szigorú árszabályozás.

A háborút követő infláció-emelkedés miatt többen érveltek úgy, hogy az árszabályozás fenntartása kívánatos lenne a nagyobb problémák elkerülése érdekében.

Pontosan 76 évvel ezelőtt, 1946 áprilisában neves közgazdászok – közöttük Paul Samuelson, Simon Kuznets, valamint az Amerikai Közgazdasági Társaság 11 korábbi elnöke is – a New York Times hasábjain nyílt levélben indítványozta az árkontroll eszközének megtartását. Azzal érveltek, hogy annak érdekében, hogy megakadályozzák az infláció további meredek emelkedését, mindaddig, amíg a háború után megugró keresletet a kínálat nem képes megfelelően kielégíteni, a kritikusnak ítélt áruk árszabályozását folytatni kell. Később John Kenneth Galbraith is csatlakozott ehhez a felhíváshoz, bevezetve a „stratégiai árszabályozás” fogalmát. Azt természetesen senki nem gondolta, hogy ha egy adott országban bizonyos termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkozóan árszabályozásra kerül sor, akkor ott az inflációs probléma is megoldásra kerül, de azt igen, hogy az átmenetileg csillapítja a problémát és ezzel enyhíti annak legfájdalmasabb következményeit. Végül azonban az Egyesült Államokban 1946-ban eltörlésre kerültek az árszabályozások, így 1947-ben már 14,4 százalékos lett az infláció és még 1948-ban is 8 százalék volt.

Jogosan merülhet fel a kérdés, vajon a mostani infláció-emelkedés időszakában mennyire lehet hatékony eszköz bizonyos termékek és szoláltatások árának központi kormányzat által történő szabályozása?

A hazai viszonyok között ennek a megítélése ellentmondásos lehet.

Egyfelől a magyar lakosság nagyobb részének lehetnek még rossz emlékei a rendszerváltás előtti idők tervgazdálkodásáról, valamint központi árszabályozásáról melyet az Országos Anyag- és Árhivatal végzett (akinek nincsenek ilyen emlékei, vagy azok már elhalványultak, azoknak érdemes Kornai János „A hiány” című könyvét lapozgatni). Az árszabályozás említése kapcsán méltán gondolunk egy megbukott gazdasági irányítási rendszer egyik elemére – tehát közgazdászberkekben nincs túl jó renoméja. Ráadásul tudjuk, hogy nincs ingyenebéd: az árak lefelé történő eltérítése a piacitól nem jár költségek nélkül – ezeket a költségeket pedig valakinek viselni kell. Az árak torzítása pedig a fogyasztási döntésekbe is szükségtelen torzításokat visz: általában hajlamosak vagyunk „túlfogyasztani” az olcsóbban elérhető termékekből.   

Másfelől azonban, 2013 óta velünk van a „rezsicsökkentés”, valamint a tavaly november közepétől kezdődően átmeneti időtartamra bevezetésre került az üzemanyagárstop, idén az év elejétől a kamatstop, majd februártól az élelmiszerárstop is. Ezeknek az intézkedéseknek az eredménye az, hogy ma nem 12-13 százalékos az infláció Magyarországon, hanem „csak” 8,5 százalék. Fontos azzal is tisztában lenni, hogy ezen intézkedések nélkül éppen a társadalom szegényebb csoportjainak a megélhetési költségei emelkednének aránytalanul nagy mértékben, hiszen az ő fogyasztási kosarukban felülreprezentáltak ezek a termékek és szolgáltatások (noha a legszegényebbeket korlátozottabban éri el). Tehát a többek által szorgalmazott kormányzati intézkedések hiányával nehezen vádolható a hazai gyakorlat. Nem véletlen, hogy mind az üzemanyagok, mind a háztartási energia, mind pedig az élelmiszerek árának emelkedését mérséklendő egyre inkább szaporodnak a különböző állami intézkedések – elsősorban, de nem kizárólag – Európának a Lajtán inneni felében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa két számjegyű lesz hamarosan az infláció, meddig emelkedhet a kamat?Nagyon nehéz ma közép- és hosszútávra megjósolni az átlagos kamatszintet, az elemző azonban mégsem mondhatja, hogy „a fene sem tudja”.

Tekintettel arra, hogy a globális inflációs nyomás rövid távon aligha fog enyhülni, arra lehet számítani, hogy egyre több országban kerül sor valamilyen típusú központi árintézkedés bevezetésére – meghatározott időre és termékekre vonatkozóan. Ennek tükrében az sem valószínű, hogy Magyarországon egyhamar kivezetésre kerülnének az árstopok. Azt azonban érdemes figyelembe vennünk, hogy az árkontroll fenttartásának a költségeit végső soron a jövedelemtulajdonosok (vállalatok és háztartások) viselik. Ahhoz, hogy ezeket a költségeket mérsékelni lehessen, érdemes lehet növelni ezen intézkedések hatékonyságát. Ilyen megoldás lehet -ha mód van rá – a célzottság irányába történő elmozdulás.

Fontosnak tartjuk a használható tudást nyújtó elemzéseket, a higgadt, szakértői véleményeket. A rovat támogatója a Boston Consulting Group.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Olvasson tovább a kategóriában