2010 óta nincs más lehetőségünk, mint tehetetlenül figyelni azt az ámokfutást, amit az Orbán-kormány az oktatás területén (is) művel. Az elhibázott intézkedések a lézerpontos szakértői előrejelzéseknek megfelelően fejtik ki pusztító hatásukat. Gondoljunk csak a szakképzés már sokadik újra-átalakítására vagy a brutálisan megnövekedett tanulói és tanári terhelésre, esetleg a Nemzeti alaptantervre, amelynek 2012-es verziója kevés híján forradalmat robbantott ki, és a feszültségcsökkentésnek beígért, 2018-2020-as variációk – hosszú, nyűgös vajúdás után is – csak rontottak a helyzeten. És most, a járvány idején tökéletesen nyilvánvalóvá vált az oktatásirányítás felkészületlensége és alkalmatlansága.

Az eddigi teljesítményről

Amikor a hivatalban lévő kormányzat 2010-ben megkezdte az oktatási rendszer totális átalakítását, az átgondolatlan, előkészítetlen intézkedések összesített hatásaként a magyar közoktatás teljesítményének egésze^*Radó Péter (2016): PISA 2015: Miért romlanak az eredményeink? Taní-tani Online 2016.12.11. földcsuszamlás-szerűen megindult, és ráállt egy negatív spirál pályára.^*„A magyar közoktatás minden lehetséges eredményességi, minőségi és méltányossági szempontból – a PISA más adataival bőségesen dokumentálható módon – pont olyan szörnyű, mint 2015-ben volt.” Radó 2019 Ezért megnőtt a korai iskolaelhagyók aránya, a funkcionális analfabéta 15 évesek aránya^*Schleicher 2019, Varga 2019, és az oktatási rendszert kiemelkedően jellemző szelekció mértéke is tovább növekedett^*Ercse 2019, Nahalka 2019, Schleicher 2019. Elhibázott pedagóguspolitikájuk miatt csökkent a pedagógusellátottság – egyre több helyen képesítés nélküli, illetve nem szakos tanár tart órát. A szülők számos alkalommal fejezték ki fokozódó elégedetlenségüket és kritikájukat az kormány oktatáspolitikai intézkedéseivel kapcsolatban.

Az egyes szaktárgyakat szakos képesítés nélkül tanítók aránya (százalék). Forrás: Varga 2019

És akkor jött a járvány

Pandémia idején minden átértékelődik, az úgynevezett hétköznapi ügymenetek is megváltozott megközelítéseket, sajátos megoldásokat várnak el. Ami az oktatást illeti, a fertőzéseket elkerülendő az intézmények bezártak, a kormány március 13-án, péntek este kiadta az ukázt: hétfőre digitális átállás legyen! Ez a manőver még azokban az országokban sem ment gombnyomásra, ahol már korábban is megpróbáltak lépést tartani a 21. századdal, a megváltozott helyzet ott is megváltozott pedagógiai megközelítést, megváltozott tanulási követelményeket igényelt. Nálunk azonban az alapvető feltételek is hiányoztak. Magyarország kormányának megrendelésére ugyan már 2016-ra elkészült a Digitális Oktatási Stratégia (DOS)^*mely kivételesen jó minőségét az biztosította, hogy elkészítését a kormány szokásától eltérően szakértőkre bízta, akik bölcsen oktatásterületi szakértőkkel működtek együtt, de láthatóan csupán arra szolgált, hogy Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program felelőse végighaknizza vele az országot, a médiát és a nemzetközi vizeket. Bár a kormányrendelet szerint a Digitális Jólét Nonprofit Kft. már három éve a Digitális Oktatási Stratégia végrehajtásán dolgozik, ám a valóság az, hogy a DOS eltűnt a süllyesztőben.

Pedig pontosan a stratégiában szereplő strukturális feltételekkel, digitális módszertani fejlesztésekkel, szakmai támogatással, szervezeti és tartalmi átalakulással lett volna zökkenőmentes, professzionális, de legfőképpen élhető minden érintett szereplő – diákok, tanárok, szülők – számára a járványügyi vészhelyzetben az oktatás. Mindezek hiányában a váltás kényszere átmenet nélkül zuhant rá a 20. század elejének szemléletébe és módszertanába belekényelmesedett pedagógustársadalom nagy részére – mert csak kevesek dolgoztak és gondolkoztak 21. századi elvárásoknak megfelelően önerőből.

Maga a rendszer is elavult. Lejárt nézetek, elvárások, rutinok mentén működik, és a benne dolgozóktól sem várt el mást. A pedagógusok többségének rémült bénultsága, majd elveszett kapkodása a virtualitásban rázuhant az eddig passzív befogadói szerepre kényszerített gyerekekre – hát ez a sokat emlegetett tudásátadás illúziója: a szájbarágás csak szemtől-szembe, ha működik. És ott áll a rémült gyerek, aki nemhogy megtanulni nem tudta eddig az önálló munkát, a kreatív feldolgozást („ne egyénieskedjünk, nincs arra idő, nem végzünk a tananyaggal!”), és ott áll a szülő, akit eddig tulajdonképpen az iskolába sem engedtek be – az iskola-szülő kapcsolat legendás lövészárkának mélységét talán csak a Mariana-árok múlja felül -, és képzettség nélkül oldja meg azt, amire már ő sem látott jó példát az iskolában.

Mi lenne egy oktatásirányítás feladata e helyzetben?

Megerősítés. A megváltozott, észszerű, emberséges megközelítések tolmácsolása a tanárok felé: hagyjátok azt a tananyagot, nem az most a legfontosabb. Összezavarodott, a kortársaiktól elzárt gyerekek, akik körül bármikor bármelyik szerettük megbetegedhet. Tartsátok meg őket. Elsősorban szeressétek őket, a lelkükkel és az érzéseikkel törődjetek. A tanítás-tanulás fontos – mert a normalitásra emlékeztet, ritmust ad a napnak, feladatot az agynak. De ne terheld túl.

Szükségletfeltárás és együttműködés. Felmérésekkel, visszajelzési lehetőségek biztosításával meg kellene ismerni a tanárok, a szülők, a tanulók tapasztalatait, meg kellene kérdezni, miben lenne szükség segítségre. Lehetővé tenni, megkönnyíteni és ösztönözni az iskolák, a civilek, a cégek, illetve a szülők és az iskolák, tanárok közötti együttműködéseket.

Támogatás. A sajátos megoldások feltételeinek megteremtése, a tanár támogatása. Szakmailag, emberileg. Eszközöket, iránymutatást, módszertant, tananyagtartalmakat, szaktanácsadást, online képzéseket, konzultációs lehetőségeket biztosítani. És a tanulók, a szülők támogatása: eszközökkel, mentorokkal.

Mindehhez persze előfeltételek is tartoznak: az oktatásirányítás érezzen felelősséget. Érezze feladatának a válsághelyzet kezelését. Értsen az oktatáshoz. Mind a három pont esetében elég nagy bajban vagyunk.

Az oktatásirányítás szemüvege

A digitális munkarend működik, hiszen a tanárok megdolgoznak a fizetésükért, és ezt megfelelő adminisztrációval bizonyítani is tudják. Az ellenőrzéssel a Kréta rendszernek hála nincs gond: a rendszerben rögzíteni lehet a hiányzásokat, és rögzíteni lehet az osztályzatokat. Az oktatásirányítás – mint az Maruzsa Zoltán igazgatóknak írt leveléből is kitűnik – elégedett ezzel az eredménnyel.^*Már a múltban is szerették az összetett feladatok leegyszerűsítését: a romló PISA-eredmények hallatán a közoktatás akkori felelőse, Hoffmann Rózsa szintén levében utasította az iskolákat, hogy készítsenek intézkedési tervet a probléma kezelésére. 

Az, hogy az otthoni tanulás jól és egyáltalán működik-e, attól függ, milyen a családi háttér, milyen volt „békeidőben” a diákok tanuláshoz való viszonya. Az osztályzatok, a hiányzások nyilvántartása a legtöbbször nem – vagy nem csak – a diákot minősítik. Annak oka, hogy a diákok miért nem küldik be a megkívánt megoldásokat, miért nem veszik át a nyomtatott feladatlapokat, miért nem vesznek részt az online órákon, miért nem reagálnak a megszólításra, sokszor nem derül ki, de úgy tűnik, nem is fontos.

A minőség, a méltányosság, a lelki terhek enyhítésének kérdése láthatóan nincs az oktatási akciócsoport asztalán. Bár egyes megszólalásokban, utasításokban már megjelenik az a kérés, hogy a tanárok figyeljenek a diákok terhelhetőségére, és vegyék figyelembe az esetleges ellátottsági hiányosságokat, arról nincs szó, hogy ezt hogyan tehetik meg.

Ha nincs felmentés a tantervi követelményekhez való ragaszkodás alól, ha az idei évre nem helyezik hatályon kívül a helyi tanterveket, ha az a jól érthető követelés „felülről”, hogy minden tantárgyból ugyanaz legyen az év végi értékelés feltétele, mint eddig, ha elmarad a szükséges módszertani és egyéb támogatás, akkor

a többség a megszokott, biztos utat választja: követel és osztályoz.

Ami viszont feladat lenne

Arra, hogy ez az oktatásirányítás számára megnyugtató állapot előállt, példátlan önszerveződés teremtette meg a lehetőséget. A tantestületeken belül és különféle Facebook-csoportokban az átállásra adott két napban megteremtődtek az önsegítő mechanizmusok. Cégek és magánszemélyek ajánlottak fel eszközöket, szakmai segítséget, tettek ingyenessé szoftvereket és tananyagtartalmakat. A civil társadalom, a szakma természeténél fogva gyorsabban tud reagálni, mint a hivatalosság, és a kialakult együttműködések hosszabb távon is hasznosak lehetnek. Azonban a spontán segítség nem mindenre alkalmas és képes.

Itt lenne valódi teendője és szerepe az oktatásirányításnak: struktúrát, erőforrást biztosítani ahhoz, hogy az oktatási rendszer szereplői egy nagy tanuló és egymást tanító szervezetté válhassanak, a közkinccsé tett tudások, közös fejlesztések valóban mindenki számára elérhetők legyenek. Figyelembe kellene venni, hogy a lokalitás számtalan szintjén (területileg, társadalmi csoportok szerint, adott iskola digitális, pedagógiai felkészültségi szintje szerint stb.) óriási eltérések vannak, így támogatást és autonómiát kell biztosítani az iskoláknak. Folyamatosan szükséges várni és elvárni a visszajelzéseket: diákok, szülők, tanárok ötleteit, javaslatait – mi jó, mi nem, mi működik, mi nem –, és ennek megfelelően organikusan fejlődő helyi megoldásoknak mozgásteret hagyni.

Civil szervezetek már most is olyan feladatokat látnak el, amelyekhez kevés az erőforrásuk – a példa kedvéért: a kormány szokása szerint ismét csak megfeledkezett az atipikus gyermekekről, szüleikről, az őket oktató pedagógusokról, így adott volt a szükség. De emellett már csak azért is szükség lenne az oktatásirányítás nagyobb szerepvállalására és kifejezett együttműködésére, mert sokan csak abban bíznak, amit „felülről” jeleznek, és sokaknak – már csak egzisztenciális okokból is – az a legfontosabb, hogy megfeleljenek a központi elvárásoknak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Nem a vírus, hanem a téboly szabadult el” az oktatásirányításbanAhol felkészültek a 21. századra, ott később még előnyt is hozhat majd a jelen helyzet, ahol nem, ott biztosan katasztrofális következményekre számíthatunk. A magyar oktatás nem készült fel.

Senki sem várja az oktatásirányítástól a mindentudást. Nem is a minisztérium feladata, hogy választ adjon a tanítás során felmerülő minden szakmai kérdésre. De ha már három év alatt nem teremtette meg a digitális oktatás DOS-ben jelzett előfeltételeit – például hogy minden iskolában legyen digitális pedagógiai asszisztens, és a tanárok részt vegyenek olyan továbbképzéseken, amelyek képessé teszik őket a digitális kornak megfelelő oktatásra -, akkor­ legalább a március 15-e után eltelt három hétben felállíthattak volna az EMMI-ben egy olyan munkacsoportot a „digitális munkarend projekt” menedzselésére. Ennek feladata lenne a rendszer monitorozása, a szükséges intézkedések előkészítése, a szakemberek megszólítása és a segítő eszközök létrehozásának megszervezése. És amelynek tevékenysége arra is kiterjedne, hogy hogyan lehet a most megszerzett tapasztalatokat a későbbiekben hasznosítani. Például elfelejteni a jelenleg NAT-nak nevezett pedagógiai torzszülöttet, és valóban széleskörű bevonással, okulva és tanulva ennek az időszaknak a folyamataiból-tanulságaiból, létrehozni egy valóban – módszereiben, tartalmában, szemléletében – 21. századi Nemzeti alaptantervet.

Mindezek hiányában fennáll annak a veszélye, hogy tanárok, szülők és diákok nemcsak érzelmi károsodásokkal lépnek majd ki ebből a kísérletből, hanem az a meggyőződésük is megerősödik, hogy mégiscsak a hagyományos oktatás az igazi.

Beavatási törzsi rítusunk, az érettségi

A legsúlyosabb mégis az, ahogyan az érettségiről gondolkodnak. Úgy tűnik, sem a kormány, sem az oktatási akciócsoport vezetője, Maruzsa Zoltán nem érti valójában, hogy járványügyi a vészhelyzet, ennek megfelelően nem a politikai-szakmai csoportok kényelmi és hatalmi szempontjainak, hanem az egészségvédelemnek kell, hogy abszolút elsőbbsége legyen.

A helyes felelősség- és  feladatértelmezés úgy nézne ki, hogy az érettségi megtartására alkalmas időpontot a  járványügyi szakemberek határozzák meg – azaz ez egy mozgó dátum kell, hogy legyen, itt nincs dolga az oktatásirányításnak.^*Maruzsa Zoltán tegnap annyi engedményt tett, hogy ha a járványügyi helyzet megköveteli, módosítják az érettségi időpontját. Ezek szerint az önmagában nem gond, ha az lényegében egybeesik a járvány előre jelzett május 3-i csúcsával. Az oktatásirányítás szakmai feladata, hogy a lebonyolítás lehetséges alternatíváit felmérjék, mert több alternatíva létezik, és van olyan lehetőség is, amikor a vizsgaesemény elkerülhető. Szükséges a tapasztalt szakemberek bevonása, mert a jelenlegi javaslataik bizonyítják, hogy komoly ismerethiányokkal rendelkezik az akciócsoport.

Az alternatívák közül azt kell választaniuk, mely a legbiztonságosabbá tehető, majd felmérni azokat a szükségleteket, feltételeket, amelyek egyrészt a normál folyamatból adódnak (taneszközök biztosítása, tanárok beosztása stb.), másrészt a járvány miatt merülnek fel (fertőtlenítés, védőfelszerelések kiosztása, ellenőrzés szabályai stb.) – szintén a tapasztalattal rendelkezők tudását felhasználva -, és ezeket meg is teremteni. A jó előkészítettség lehetővé teheti, hogy az egészségügyileg megfelelő időpontban zökkenőmentes és főleg biztonságos legyen az érettségi.

Tudnunk kell, hogy a világjárvány közepette nem lesz tökéletes megoldás. A biztonság-igazságosság-méltányosság elvek közül a biztonság nem sérülhet, a másik kettő éppen ezért nem tud nem sérülni.^*Minden eljárás akkor fair és igazságos, ha a keretek, körülmények és feltételek előre ismertek. Ez a helyzet olyankor, ha zavartalanul folyhat az érettségi. Az iskola már jó előre kiadja a tétel-címeket, amelyekből mindenki tudja, hogy lesz írásbeli, lesz szóbeli. Ha vannak olyan csoportok, akikre bármely okból speciális eljárásrend vonatkozik – mert igazoltan jogosultak például speciális taneszköz használatára (pl. gyengénlátók), többletidőre, csak szóbeli vizsgára (disz-es tanulók) -, számukra ezt biztosítják.
Bármilyen eltérés az előre ismert, mindenkire vonatkozó keretektől azt jelenti, hogy lesznek, akik jobban járnak, lesznek, akik rosszabbul – akármelyik érettségi-konstrukció esetén. Egyszerűen mert nem az történik, nem úgy, nem akkor, amire készültek. Például: már a felkészítés időszaka esetében is súlyos egyenlőtlenségek vannak: a digitális távoktatást egészen szélsőséges különbségekkel oldották meg (vagy nem) a pedagógusok. Az időpont – attól kezdve, hogy eltér a szokásostól, és a biztonság, a vírus miatt el kell, hogy térjen – másként számít annak, aki ősszel megy tovább a felsőoktatásba, és másként annak, aki mihamarabb munkába állna ezzel a végzettséggel. Van, akinek az írásbeli vizsga megy jobban, van, akinek a szóbeli. Ha megajánlott jegyről van szó, az jár jobban, aki a középiskolában végig jobb jegyeket szerzett. És így tovább.  Törekedni azonban kell.

Egy olyan helyzetben, amikor maga a miniszterelnök állítja, hogy május 3-án tetőzik a járvány az országban, és a fővárosban már csak maszkban lehet utazni,

elrendelni mintegy százezer embert mozgató és csoportosító eseményt május 4-re, több, mint ostobaság: elképesztő felelőtlenség.

Mindezt úgy, hogy 8 ezer lélegeztetőgép és 60 ezer ágy előkészítésével párhuzamosan az érettségiző diákok és tanárok^*Máskor 4 ezer tanárt igényel az érettségi lebonyolítása, most várhatóan 8-10 ezerre lesz szükség., valamint családjaik egészségét folyosókon járőrőző rendőrökre és katonákra bízná a miniszterelnök, egészségügyi védőfelszerelés helyett. Mert a vírusokra közismerten az egyenruha hat a legrosszabbul? Nem – viszont ez talán az olcsóbb megoldás^*Szemben 400 ezer maszkkal..

Annyi biztosan elmondható, hogy az állítás, miszerint az oktatás élet-halál kérdése, sosem volt igazabb.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak a gyerek nem számít, amikor eldől, hogy iskolás lesz-eA kormány évekkel korábban nem gondolt végig egy nagy átalakítást, és ezért most nem iskolaérett gyerekeknek muszáj iskolába menniük.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy árat fizetünk az erőltetett hatéves kori beiskolázásértLehet-e rosszabb egy óvodás kisgyermek számára annál a zűrzavarnál, mint amit a felnőttek bizonytalansága, a rendszer működtetését szabályozó rendeletek hiánya jelent?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet digitális oktatás érettségi járvány koronavírus közoktatás oktatás Olvasson tovább a kategóriában