Közel egy hónapja több ezer kutató állt ki a magyar tudomány függetlenségéért az MTA Széchenyi téri székháza előtt. A tüntetéssel egy időben ült össze az MTA elnöksége, hogy eldöntsék, hogyan reagáljanak a kormány átalakítási terveire. A tüntetés után az Akadémia vezetése kiadott egy határozatot, amely alapján nem fogadták el a pályázati rendszert.
“Az Akadémia vezetésében gyakorlatilag ezen a tüntetésen jöttek rá, hogy az MTA alá tartozó kutatóintézetekben dolgozik mintegy ötezer ember, és valójában ez a közösség jelenti az Akadémiát” – mondta nekem a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főmunkatársa, Stefano Bottoni. Az olasz-magyar származású történész az MTA vezetésétől tudja, hogy az este kiadott közleményben ismertetett döntést nagyban befolyásolta a több ezres kiállás a tüntetésen.
Az MTA átalakításának a terve nagyjából fél éve nehezedik rá a magyar tudományos világra. A konfliktust a nyilvános, érdemi és információs szimmetrián alapuló viták helyett azonban – ahogyan korábban a CEU elüldözésénél is – elüldözésénél is érzékelhető homályos, az átlagember számára nehezen követhető technikai és jogi kukacoskodás határozza meg.
Az 54 perces reagálási lehetőségek vagy a nyugati példákra hivatkozó blöffölések árnyékában arról kevesebb szó esik, hogy a kutatóintézetek mintegy ötezer munkatársának hogyan érinti a sorsát és a hétköznapjait a hónapok óta tartó bizonytalanság. A közvélekedéssel ellentétben a kutatóintézetekben dolgozók átlagéletkora 41 év, azaz jelentős számban családos, gyerekes emberek az érintettek. Az ő egzisztenciájukról ugyanúgy szól az átalakítás, mint a többet hangoztatott tudomány szabadságáról. Három kutatóintézet három különböző élethelyzetben lévő kutatóját kérdeztem arról, hogy hogyan élték meg az elmúlt időszakot.
Tíz év után rengeteg embert ismert meg
A 41 éves Stefano Bottoni tíz éve dolgozik az MTA-nál, jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főmunkatársa. A történész szerint a CEU 2017 tavaszán elindult kiszorítása volt az első jele annak, hogy a kormányzat ideológiai szinten nagyobb szerepet szán a kultúrának. “A CEU-ügy nagyon rossz tapasztalat volt, viszont megadta a mintát” – mondta Bottoni.
“Amikor elindult a CEU vegzálása, akkor az MTA-n azzal áltattuk magunkat, hogy velünk ezt nem lehet megcsinálni. Túl nagy, túl nemzeti az MTA, mindenhova be van ágyazva. Nem tudom, ezt hányszor hallottam. Akkor még én sem mertem volna elképzelni, hogy a végső cél a teljes körű beszántás, ami január-december környékén derült ki” – mondta. A tavalyi választási kampány során viszont már sejtette, hogy “valami súlyos dolog fog történni” az MTA-val is. A Figyelő egyes ellenzéki kötődésű vagy ideológia-vezéreltnek vélt kutatókat, intézményeket “listázó” cikkei és az 54 perces reagálási idő már nem nagyon lepte meg.
Szerinte a kollégái többségét sokkolta az Akadémia átalakításának a terve tavaly nyáron, pánikszerű volt a hangulat, mivel akkor szembesültek azzal is, hogy az MTA vezetése is tehetetlen – önszántán kívül -, mert egyszerűen a fejük fölött fognak dönteni. Bottoni azt mondta, komoly nehézség volt, hogy egyszerűen nem tudnak felkészülni a jövőre, mivel a konfliktus egyik legfontosabb alkotóeleme az alulinformáltságuk. Ezen az sem segített, hogy Bottoni aktív tagja a februári tüntetést is szervező, a MTA autonómiája mellett kiálló dolgozói fórumnak.
Az akadémiai dolgozók önszerveződése kifejezetten pozitív élmény Bottoninak. “Ami nagyon érdekes, hogy tíz éve dolgozom itt, és emiatt a helyzet miatt ismertem meg rengeteg embert. Sok embert összehozott ez a dolog” – mondta. A dolgozói fórum révén rengeteg megbeszélésük van, informálódni próbálnak, akciókat szerveznek, és emiatt nyilvánvalóan a munkája is háttérbe szorult. “Most mozgalom van, nem lehet normál üzemben működni, minden a feje tetejére állt, nem dughatjuk be a fejünket a homokba” – mondta.
A kutatóintézetek napi működését egyébként is megnehezíti a mostani patthelyzet. Mivel a kormány jelenleg csak a kutatók fizetését és a rezsi egy részét finanszírozza, Bottoni szerint az ő intézeténél a “folyóiratok nem nagyon jelennek meg, a könyvkiadás lelassult, leállnak a gépek, mint egy üzemnél”. Szerinte több kutatóközpontban is elkezdték azt mondani a munkatársaknak, hogy kezdjenek el állást keresni.
Bottoni annak ellenére ennyire aktív az érdekvédelemben, hogy az MTA-körüli bizonytalanság miatt már csak pár hónapig marad az intézetnél, hamarosan egy külföldi intézményben folytatja pályafutását. Még tavaly áprilisban kereste meg a Firenzei Egyetem, és magában lényegében azonnal elfogadta az ajánlatot. “A CEU-ügyig fel sem merült bennem, hogy elmenjek, de ha fél évvel korábban érkezik az ajánlat, akkor is biztos, hogy hárítottam volna” – mondta. Nyártól fog Olaszországban dolgozni, és a kezdetekben biztosan ingázni fog, mivel családja, két gyereke egyelőre Magyarországon fog maradni.
“Fel sem merült bennem, hogy az MTA is célpont lehet”
Orosz Ferenc az MTA Természettudományi Kutatóközpontjához tartozó Enzimológiai Intézet igazgatóhelyettese. A 62 éves tudós egész pályafutását az MTA-nál töltötte, közel negyven éve dolgozik az intézetnél. Orosz először a már említett 54 perces véleményezési lehetőségnél szembesült azzal, hogy komoly változás előtt állhat az MTA.
“Nyomon követtem azt is, amikor Pálinkás Józsefnek vagy Lovász Lászlónak nekiestek, amiért kiálltak a CEU mellett, de azt gondoltam, hogy ezek személyek elleni támadások, és fel sem merült bennem, hogy az MTA is célpont lehet” – mondta. Nyáron már felháborodott azon, hogy hogy lehet így bánni az MTA-val, de “amikor igazán belém csapott, az most január volt”. Ekkor jutott el hozzá egy minisztériumi prezentáció, amely három részre darabolná az intézeteket. “Ekkor felkiáltottam, hogy itt nincs miről beszélni” – mondta.
A bizonytalan helyzet a munkájukat is lényegében ellehetetleníti. Az állam jelenleg csak a fizetésüket állja, így még az utazási költségtérítést sem tudják kifizetni a kutatóknak. “Van olyan fiatal házas kolléga, akik most vettek fel kölcsönt, és ez számít nekik” – mondta. Az intézmény vezetése zárolta a kutatási pénzeket, hogy tartalékot képezzenek a kieső pénzek miatt. “A kutatók egymástól kóricálnak miligramm vegyszereket, de ez így nem mehet sokáig” – mondta, hozzátéve, hogy ugyanígy nincs pénz műszerekre sem, így gyakorlatilag nem tudnak kutatni.
Orosz Ferenc ezzel együtt nem esett letargiába, inkább azzal próbál foglalkozni, hogy fellépjen az MTA védelmében: továbbadja a munkatársaknak a hozzá eljutott híreket, igyekszik felvilágosítani a kevésbé informáltakat vagy fórumot szervez. “A beosztott kutatók nagy része nem igazán érti, hogy miről van szó” – mondta. Szerinte ezzel párhuzamosan a legtöbb kutatónál a szolidaritás érzése is erősödött. “Különösen erős nyomot hagyott az élőlánc a tüntetésen, amelyet az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezett. Legalábbis nálam jobban hat, másnál talán kevésbé, és persze ki lehet fáradni egy idő után” – mondta.
A februári tüntetés az MTA székháza előtt. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Szerinte nagyon sok idő elmegy azzal, hogy folyamatosan agyalnak azon, hogy milyen lépéseket kellene tenniük, mire van értelme kollektíven reagálni. “Otthon a családi munkamegosztásban mindent elvégzek, de a feleségem azért szóvá is tette, hogy nem ott van az agyam” – festi le a hónapok óta tartó bizonytalanság hétköznapokra gyakorolt hatását. Szerinte amúgy a természettudósokat a bizonytalanságnál is jobban zavarja, hogy nem tudnak dolgozni.
A jövőről azt mondta Orosz, hogy három év van hátra a 65 éves nyugdíjkorhatárig, addig “valahogy kihúzom, a személyes jövő miatt nem aggódom”. “Bár ebben a korban már nem tudok hova elmenni, így a b-terv a semmi, a munkanélküliség” – mondta Orosz, aki szerint ez a feleségét sokkal jobban aggasztja. Azt mondta, az egész helyzetben leginkább az zavarja, hogy jobboldali-konzervatív emberként nem ezt várta a kormányzattól. “Napellenzősen még azt is mondhatnám, hogy nem ezért harcoltunk. Azt mindenesetre nagy örömmel tölt el egy ilyen helyzetben, hogy jobboldali tudósok, az én világnézetemben lévő emberek, mint például Pálinkás József is kapcsolnak, és megmutatják, hogy a lojalitásnak is van határa” – mondta.
Váratlan helyekről érkező szimpátia és káröröm
Patkós Veronika két éve szerezte meg a doktori címét, és politológusként a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa. Az intézetben 2013-ban kezdett dolgozni félállásban, négy éve főállású munkatárs, ez az első ilyen munkahelye. Ez az az intézet, amelynek egyes munkatársait a Figyelő listázta egy júniusi cikkében alacsony publikációs számuk vagy ideológia-vezérletnek vélt kutatásaik alapján.
“Attól a cikktől nagyon rossz lett a hangulat pár hétre az intézetnél. A kollégák nagyon fel voltak háborodva vagy le voltak sújtva” – mondta Patkós. Számára ez volt az első egyértelmű jelzés arra, hogy jelentős átalakítás előtt állhat a munkahelye. Két olyan munkatársáról is tud, akik közvetlenül emiatt a cikk miatt mentek külföldre, egyikük a pályát is otthagyta. Patkós azt mondta, hogy akkor nem tudták eldönteni, hogy a cikk egy alacsony beosztású alkalmazott buzgalmának köszönhető vagy egy kormányzati üzenet volt, de a cikk után “sok jóra nem számítottak”.
Az azóta eltelt időszakban jóval kiszámíthatatlanabbá vált a munkájuk. Változást hozott például, hogy többet kell azon dolgozniuk, hogy láthatóbbak legyenek az eredményeik, sok energia megy arra, hogy bizonygassák a teljesítményüket. “Ez bizonyos szinten a kutatás rovására megy, mivel olyan adatgyűjtéseket, riportokat kell csinálni, amelyek nem tartoztak a megszokott napi munkába” – mondta.
Szerinte nagyon vegyes, hogy mennyire viseli meg kollégáit a bizonytalanság. Szerinte sok munkatársát láthatóan nagyon megviseli a helyzet, nem is nagyon tudnak másról beszélni. Ő sokáig ahhoz próbálta magát tartani, hogy nem aggodalmaskodik, amíg nem tud biztosat, bár ez nem mindig sikerül neki. Azt mondta, a feszültséget az is növeli, hogy sokan azt gondolják – akár az egyetemi szférában is -, hogy az akadémiai intézetekben kiváltságos emberek vannak, “akikkel szemben nem támasztanak komoly teljesítményelvárásokat“. Szintén sokan többnyire az előző rendszerből itt maradt, idős férfiakra asszociálnak az MTA-ról, pedig Patkósék intézetében többségben vannak a fiatalok.
Ebből adódóan Patkós érzékelt kárörömöt a külvilágtól a helyzetükkel kapcsolatban. “Van olyan vélemény, hogy nem baj, ha a mi helyzetünket is megkapargatják” – mondott példát. Ezzel párhuzamosan azonban egészen váratlan helyekről kapnak empátiát is. “Volt olyan például, hogy egy baráti beszélgetésen olyan ember mondta, hogy mennyire felháborítja ez az egész, aki a kormány döntéseivel általában szimpatizál” – mondta.
Patkós szerint az intézetnél vannak olyanok, akik aktívabban néznek külföldi lehetőségeket, és olyan is volt, aki már felmondott, de neki egyelőre “nagyon nehezére esik b-terveken gondolkodni”. Alternatíva lehetne számára, ha főállásban egyetemen tanítana, bár alapvetően szívesebben foglalkozna kutatásokkal.
Élet
A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat
A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
Új korszak előtt a G7
Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.
Fontos
Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát
A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.
Romba dőlnek az orosz remények Ukrajnában?
Jelenleg szinte minden harctéri körülmény az oroszoknak kedvez, az eddig elért eredményeik mégis szerények, miközben az ukránok lőszerhiánya hamarosan enyhül.
Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra
A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.
