Ha megkérhetlek, legközelebb hozz magaddal készpénzt, mert nekem ez nagyon sokba kerül – mondta egy büfés nemrég, amikor egy 200 forintos fél literes ásványvizet fizettem ki nála bankkártyával. Pár nappal később a gíroszos szólt, hogy a SZÉP kártyát mostanában sajnos nem mindig fogadja el a terminálja, ezért számítsak rá, hogy esetleg csak készpénzzel tudok fizetni nála.
Azok a vállalkozások, amelyek online pénztárgépet használnak, 2021 óta kötelesek készpénzmentes fizetési lehetőséget is biztosítani a vevőknek, és bár ez lehet banki átutalás is, a kiskereskedelemben és vendéglátásban döntően a kártyaelfogadás a kézenfekvő megoldás. Mivel a kereskedők nem tehetnek különbséget a két forma, a készpénz és a kártya között, hivatalosan nem mondhatják, hogy nem fogadnak el kártyát, és nem is köthetik a lehetőséget a vásárlás értékéhez – ezzel magyarázható, hogy a fenti két történetben is inkább csak finom tereléssel próbálkoztak.
Az alacsony értékű vásárlásoknál a kártyák elutasítása inkább régen, még jóval a kötelezettség bevezetése előtt, a kisebb üzletekben volt többé-kevésbé megszokott jelenség, az elmúlt években aztán szinte meg is szűnt, újabban azonban megint egyre gyakrabban lehet találkozni vele.
Pontosan nem lehet megmondani, hogy a büfésnek a bruttó 200 forintos, azaz nettó 157 forintos ásványvíz után összesen mennyi jutalékot kellett kifizetnie “miattam”, mert ez attól is függ, hogy melyik bankkal milyen egyedi feltételek szerint szerződött, de közelítően ki lehet számolni.
Amennyiben a büfés nem pont azzal a bankkal állt kártyaelfogadói szerződésben, amelyik az én bankkártyámat kibocsátotta, akkor háromfelé kellett fizetnie:
a saját bankjának, a kártyát kibocsátó társaságnak és az én bankomnak.
Máris látszik, hogy sok a változó az egyenletben, de ha (bank- és kártyanevek nélkül) egy tipikus kiskereskedői szerződést nézünk a legáltalánosabb formában, akkor azt kapjuk, hogy körülbelül 8-9 forintra rúgott a büfés összköltsége. Ez durván 5-6 százaléka a nettó árnak, amely tényleg nagy arány a tipikus kiskereskedői árréseket figyelembe véve.
Jobb a helyzete a büfésnek, ha olyan szerencséje volt, hogy az ő bankja megegyezett az én bankommal, ekkor csak ennek az egy banknak és a kártyatársaságnak kellett fizetni, és számításaink szerint valamivel több mint 3 százalékkal, azaz 5-6 forint közötti jutalékkal megúszhatta a tranzakciót.
A fentiekbe nem számoltuk bele az elfogadó terminál költségét, egyrészt azért, mert ez egy olyan fix költségelem, amelyet a boltosnak mindenképp ki kell fizetnie, akkor is ha egyetlen tranzakciót sem végez vele, másrészt ennek díját majdnem olyan nehéz megmondani, mintha egy mobiltelefont vásárolnánk előfizetéshez. A terminált ugyanis meg lehet venni (ilyenkor a könyvekben az amortizációval lehet számolni), de a kisebb kereskedők jellemzően bérelni szokták, a bankkal kötött szerződések alapján, ám ezek sokfélék lehetnek. Beszéltünk olyan kereskedővel, aki havonta nettó 22,5 ezer forintot fizet a terminálért, ez egy átlagos összeg lehet jelenleg a piacon.
Visszatérve a jutalék három elemére, a kereskedő a saját bankjának és a vevő bankjának százalékos díjat fizet (kereskedői díj és bankközi jutalék címén), a kártyatársaságnak jutó részben (rendszerdíj) azonban nem csak százalékos, hanem fix összeg is szerepel. Ez a fix rész okozza azt, hogy a két vagy három elemből álló összesített jutalék nem egyenesen arányos az eladási árral, vagyis minél kisebb értékű az eladott termék, arányaiban annál nagyobb a kereskedő terhe.
Az alábbi két grafikonon azt mutatjuk be, hogy 50 és 10 ezer forint között 50 forintos lépcsőket lépve hány százalék az összesített jutalék, amit a kereskedőnek ki kell fizetnie a kártyás lehetőségért (a POS terminál fix havi költségén felül, egy nagy elfogadó bankot és egy nagy kártyakibocsátót feltételezve a legnépszerűbb bankkártya típussal).
Először azt az esetet nézzük meg, amikor a boltos és a vevő bankja nem ugyanaz.
Ha felfelé haladunk az összegekben, akkor a jutalék csak durván 2100 forinttól csökken 1,7 százalék alá, a párszáz forintos tételek pedig arányaiban tényleg sokba kerülnek. Körülbelül 1000 forinttól lefelé kezdődik a 2 százalékos, és 500 forinttól a 3 százalékos lélektani határ.
Jobb a helyzet a kereskedő szempontjából, ha a vásárló kártyáját az a bank bocsátotta ki, amelyikkel ő is le van szerződve.
Ebben az esetben 500 forint körül lehet a 2 százalékos, és csak 200 forintnál a 3 százalékos pénzügyi fájdalomküszöb.
Egy 10 ezer forintos vásárlásnál azonban a különbségek már eltűnnek, számításaink szerint ekkor a kereskedők már csak 20 forint különbséget fizetnek attól függően, hogy milyen bankkártyával vásárolnak náluk. A nagyobb értékű termékeket forgalmazóknak kevésbé rizikós az, hogy a vevő melyik banknál van.
A fenti számolások csak közelítő értékek, és extrém eseteket nem is vehettünk figyelembe. Ilyen például, ha egy Európán kívül kibocsátott nem forint elszámolású kártyával vesz valaki egy kis boltban egy 200 forintos vizet, mert az gyakorlatilag biztosan masszív veszteséges értékesítés lesz (de ez nyilván nem fogja érdemben elmozdítani az üzletmenetet).
A SZÉP kártyák elfogadásának díjai a fentieknél nagyobbak, így a gíroszos említett próbálkozása is jobban érthető, még akkor is, ha egy tál étel ma már jóval több mint pár száz forintba kerül.
A fentiek alapján mindenesetre látható, hogy a kártyás elfogadás elsősorban azoknak a boltoknak válhatott fájdalmasabbá, amelyek kisebb forgalmúak, ezen belül jellemzően olcsóbb termékeket árulnak, és kevesebb tranzakciót kezelnek. Ez pedig jól rímel a kiskereskedelemben és a vendéglátásban utóbbi időben tapasztalt általános trendekre. A vevők-vendégek többsége az inflációs, reálbér csökkenős környezetben a kisebb értékű termékek-szolgáltatások felé mozdult el, illetve kisebb mennyiségeket is vásárol.
Mivel a kisebb boltosok és szolgáltatók eleve nehezebb tárgyalási pozícióban vannak a bankokkal szemben, és az utóbbi időben a magas infláció miatt elfogyó kereslet az ő anyagi helyzetüket jobban veszélyezteti, mint a nagy szereplőkét, jobban érthető, hogy miért tért vissza finomabb formában a kártyás fizetésektől való menekülés.
Élet
Fontos