Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2023. február 5. 14:04 Élet

A technológia terjedésének korai fázisában számítanak sokat a barátok

Fontos kérdés, hogy hogyan terjednek el az új technológiák egyéni szinten, főleg a fejlődő országokban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, akár a fogamzásgátló eszközök vagy bizonyos gyógyszerek terjedése is életmentő lehet.

Emily Oster és Rebecca Thornton randomizált kísérleti módszertannal járt utána, hogy hogyan és minek a hatására lehet mindennapi, de az emberek életén sokat könnyítő technológiát elterjeszteni. Nepálban iskolás lányoknak osztottak ki véletlenszerűen menstruációs kelyheket. Arra is kíváncsiak voltak, hogy valóban segíti-e őket, ha ezt használják a korábban elterjedt rongyok helyett. A fő kérdés azonban az volt, hogy átterjed-e ezeknek a kelyheknek a használata a barátnőkre is.

A kísérlet összes résztvevőjétől megkérdezték, hogy kik a barátnőik, így fel tudták térképezni a szoros és a kevésbé szoros barátságokat. Ezek a lányok mind részt vettek a kísérletben, de véletlenszerűen kaptak vagy nem kaptak menstruációs kelyhet. Az előbbieknek egy védőnő elmagyarázta, hogy hogyan kell használni. Ugyanez a védőnő havonta beszélgetett az összes, a kísérletben részt vevő lánnyal (akár kapott kelyhet, akár nem), hogy használja-e, és mi a pozitív vagy negatív válasz oka.

A kelyhek használói azért szerették ezeket, mert kényelmesebbek, mint a rongyok, ráadásul emiatt könnyebben ki tudnak mozdulni otthonról. A mosással töltött idő nagyjából napi fél órával lerövidült, mivel ezeket a kelyheket nagyon könnyű elmosni.

A terjedéssel kapcsolatban azt találták a szerzők, hogy ha egy lány barátnője használta a kelyhet, akkor 18 százalékponttal nőtt az esélye, hogy ő is használni fogja. Több használó barátnő esetén pedig gyorsabb a módszer átvétele. A szerzők eredménye szerint ugyanakkor nem a kipróbálási kedvre volt hatással a barátnő, hanem arra, hogy mennyire könnyen tanulja meg valaki használni az eszközt.

Így összességében úgy tűnik, a technológiák elterjedésénél abban tud segíteni a csoportnyomás, hogy minél többen megértsék az alkalmazás módját, de az már egyéni preferenciáktól függ, hogy valóban használni is fogják-e.

A barátnők száma csak a kísérleti időszak elején számított, több mint egy évvel a kelyhek kiosztása után már hasonló arányban használta ezeket minden lány. Ez az eredmény azt mutatja, hogy főleg a korai adaptációs fázisban számít, hogy mit csinálnak az emberek közeli ismerősei.

Természetesen fontos további kutatásokat végezni, akár másfajta technológiákkal, akár más csoportokon, hogy pontosabban kiderüljön, milyen módon terjednek a technológiai újítások. De az mindenképpen fontos eredmény, hogy van hatása a társak viselkedésének és tudásának a többiek viselkedésére, és érdemes ilyen módon terjeszteni a szükséges és hasznos technológiai újításokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA csoportnyomás még a bírókra is hatással van, érdemes erre figyelni saját életünkbenA csoportnyomás szakmai kérdésekben is tényező, még akkor is, ha nem ismerősökről, csak szurkolókról van szó.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa egy nőt zaklatnak a buszon, sokkal kevesebben lépnek közbe, mint ahányan eltökéltnek tartják magukatEgy kísérletben kiderült, hogy a buszokon elhelyezett poszterek a figyelemfelhívásra jók, de nem változtatják meg az emberek viselkedését.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogyan lehet hatékonyabbá tenni a földművelést a fejlődő országokban?Fekete-Afrika lakosságának fele él földművelésből, de hogy kinek van erre lehetősége, azt jórészt az öröklés dönti el, ami hatékonysági problémákhoz vezet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet hálózatkutatás kísérleti közgazdaságtan lányok technológia Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 27. 13:00 Adat, Élet

Duplázódott a kínaiak száma Magyarországon, az indiaiak száma ennél is nagyobb arányban nőtt

Az ukrán polgárok száma a friss adatok alapján nem a háború miatt ugrott meg.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 25. 17:55 Élet

A halálozási adatokon is jól látszanak tikkasztó nyár következményei

Dél-Európa bizonyos részein 20-60 százalékos többlethalálozás adódott a kivételesen meleg idei július során.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 25. 12:24 Élet

Látványosan több pénzt költünk a háztartási büdzséből alkoholra, mint az EU-átlag

Egy átlagos magyar háztartás a bevételeinek 3 százalékát költi el alkoholra Magyarországon.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 29. 07:30 Világ

A végén még le is győzheti Ficót a szlovák “Momentum”, de Szlovákia sorsát az dönti el, kiknek nem sikerül bejutnia a parlamentbe

Szlovákiában már beállt a kampánycsend a szombati választás előtt, melyet egész Európa árgus szemmel figyel.