Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2022. december 11. 13:33 Élet

Hogyan lehet hatékonyabbá tenni a földművelést a fejlődő országokban?

Fekete-Afrika lakosságának nagyjából fele él földművelésből, de hogy kinek van erre lehetősége, azt jórészt az öröklés dönti el. Nem működnek jól a bérleti piacok, hiába fizetne valaki azért, hogy földet művelhessen, kevesen hajlandóak bérbe adni saját földjüket.

Ez valószínűsíthetően a termelésben is hatékonysági problémákhoz vezet, emellett bebetonozza a társadalmi egyenlőtlenségeket. Lorenzo Casaburi és szerzőtársai egy kísérlet keretében próbáltak arra fényt deríteni, hogy megoldhatná-e ezeket a problémákat, ha kialakulna egy jól működő földbérleti piac.

Kenyában végezték el a kísérletet, aminek a lényege az volt, hogy pénzbeli juttatással motiválták a földbirtokosokat, hogy adják bérbe a földjük egy részét olyanoknak, akik szívesen megművelnék. Erre egyébként még a pénzbeli támogatás ígérete mellett is csak a tulajdonosok 17 százaléka volt hajlandó. Őket három további csoportba osztották, az egyik csoportnak végül mégsem ajánlottak fel támogatást, a másik megkapta attól függetlenül, hogy bérbe adta-e a földjét vagy sem, míg a harmadik csoport csak akkor kapott támogatást, ha kiadta a földjét.

Nem meglepő módon a feltétel nélküli támogatást kapók nem viselkedtek máshogy, mint akik semmilyen támogatást nem kaptak, leszámítva, hogy a földjükre költötték az extra jövedelmüket. Viszont azok közül, akiknél a föld bérbeadásához volt kötve, hogy kapnak-e támogatást, 69 százalék valóban ki is adta a földjét (ugyanez a kontrollcsoportnak csak a 23 százalékára volt igaz).

Ami még érdekesebb, hogy ezeknek a földtulajdonosoknak a nagy része azután is folytatta a bérbeadást, hogy megszűnt a támogatás, ráadásul ugyanazoknak a bérlőknek, akiknek előtte. Ez már önmagában azt sugallja, hogy megéri bérbe adni a földet, ha megfelelő bérlőt találnak.

Az eredmények azt is mutatják, hogy valóban hatékonyabbá vált a földművelés. A programon keresztül jellemzően – a tulajdonosokhoz képest – fiatalabb és magasabb végzettségű férfiak béreltek területeket, akiknek amúgy nem, vagy csak kevés földje volt. Ráadásul nyitottabbak voltak a piacokra is: nem olyan növényeket termesztettek, amelyek az önellátáshoz szükségesek, hanem olyanokat, amiket a piacon tudtak értékesíteni.

47 százalékkal nőtt a learatott termények értéke

a támogatáson keresztül bérbe adott földeken. Ráadásul a felhasznált anyagok (például magvak és trágya) minősége is magasabb volt azokon a földeken, amit bérlők műveltek meg.

Látszik tehát, hogy hatékonyabbá tehető a földek bérbeadási rendszere és ezzel csökken az egyenlőtlenség is, mert olyan is tud munkát vállalni, aki nem örökölt földet. A földbirtokosoknak is megéri bérbe adni, különben nem folytatták volna ezt a támogatás megszűnése után. A szerzők szerint valószínűleg azért nem működik jelenleg olyan hatékonyan a rendszer, mert nagyon magas a fix költsége annak, hogy megbízható bérlőt találjanak.

Ezen túl a földtulajdonosok attól is tarthatnak, hogy a földjük minősége romlana a bérlő művelésétől. Végeztek kifejezetten erre vonatkozó talajvizsgálatokat is a három év alatt, amíg a kutatás zajlott, és semmivel sem romlott azoknak a földeknek a minősége, amelyeket bérlők műveltek meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre bizonytalanabb a magyar alma sorsa, az idei termés évtizedes távlatban is a legrosszabbA szárazság mellett a korosodó állomány és a fejlesztések hiánya is gondot okoz a legfontosabb magyar gyümölcs termesztésében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Borzasztóan hat ez rám. De mi tehetünk róla” - hogyan pusztított az aszály a községekben?Dió nagyságú krumpli, tojás méretű karalábé és kimerült kutak. A klímaváltozás miatt többen feladták a háztáji gazdaságukat, mert csak az idejüket vesztegették vele.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjjáélesztik az orosz háztáji gazdálkodást a szankciókA dácsában eltöltött idő régóta hozzátartozik a városi oroszok életéhez, de idén ezt a korábbinál többen kötik össze a kert művelésével, haszonállatok tartásával.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Afrika egyenlőség fejlődő országok földművelés kísérleti közgazdaságtan mezőgazdaság Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.

Sarkadi-Nagy Lili
2025. május 4. 15:32 Élet, Közélet

Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?

A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.

Hajdu Miklós
2025. május 1. 06:02 Adat, Élet

Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán

Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 06:08 Világ

Elég-e Európa védelmében 290 francia atomtöltet 4300 orosz ellen?

A kérdés sok kutatója szerint az elrettentés szempontjából nem számít, melyik ország hány töltettel bír, de a technológia fejlődése felboríthatja ezt.

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.