Világszerte egyre több intézkedés születik azért, hogy a hátrányos helyzetben lévő, diszkriminált csoportok is megfelelő arányban részesülhessenek oktatásban vagy tölthessenek be bizonyos pozíciókat. Viszont Jean-Paul Carvalho és Bary Padelski szerint lehetne ezt jobban is csinálni.
Carvalhóék azokat az intézkedéseket vizsgálták, amikor egy-egy dimenzió mentén határozzák meg, hogy milyen társadalmi csoportokat segítenek. Ilyen például, ha van egy minimum kvóta, hogy mennyi női képviselő legyen a parlamentben, vagy egyetemi felvételinél a meghatározott etnikai csoportokhoz tartozó jelentkezőknek kiegyenlítik az esélyeit.
A szerzők szerint a probléma ezekkel az intézkedésekkel pont az, hogy csak egy dimenziót vesznek figyelembe. Az emberek összetett identitással bírnak, amiben benne van, hogy milyen neműek, milyen etnikai csoporthoz tartoznak, és még rengeteg más tényező is. Ezek miatt lehetnek halmozottan hátrányos helyzetűek, mint például az Egyesült Államokban a fekete nők.
Tanulmányukban arra mutatnak rá, hogy ha létezik egy kvóta a női jelöltekre és emellett a fekete jelöltekre is, akkor az intézmények hajlamosak két legyet ütni egy csapásra, és főként fekete nőkkel feltölteni ezeket a helyeket.
Ennek viszont az a következménye, hogy egy másik kisebbségben lévő csoport, a fekete férfiak végül alulreprezentáltak lesznek a felvettek között.
Ráadásul az ilyen intézkedések értékelése hasonlóan történik, mint a kvóta meghatározása: egy-egy dimenzió mentén megnézik, hogy teljesültek-e az előre meghatározott feltételek. Ezek természetesen teljesülnek, azonban, ha a teljes sokaságot néznék, és azt, hogy ezen belül mennyire sikerült a reprezentációt megalkotni, akkor már látszódna, hogy nem voltak teljesen sikeresek ezek az intézkedések.
Példának a belga vagy holland parlamentet hozzák fel a szerzők, ahol az etnikai kisebbségből származó nők jóval nagyobb arányban töltenek be politikai pozíciót, mint a hasonló származású férfiak.
A szerzők azonban fontosnak tartják leszögezni, hogy ezek az intézkedések egyelőre elengedhetetlenek a történelmileg kialakult hátrányok ledolgozásához. A kvóták vagy más módszerek a reprezentativitás elérésére azt célozzák, hogy legyenek példaképek a hátrányos helyzetű, pályaválasztás előtt állók számára, és
megdöntsék azt a káros normát, hogy egyes munkákat vagy tanulmányokat csak bizonyos társadalmi csoportok tagjai végezhetnek.
A fentiek eredményében viszont a javaslatuk az, hogy a kisebbségeket támogató intézkedések esetén ne csak egy-egy dimenziót vegyenek figyelembe, hanem több dimenzió mentén, külön határozzák meg a kisebbségi csoportok megsegítését.
