Nem csak morális okokból van szükség arra, hogy a nők a munkaerőpiacon a férfiakkal egyenlő helyzetbe kerüljenek, hanem azért is, mert az fejlett országokban az öregedő társadalmak következtében a fenntartható növekedést is csak úgy lehet elérni, ha a nők egyenlő eséllyel kapnak meg, és tartanak meg állásokat.
Stephanie Kelly és szerzőtársai nemrég a VoxEU-n számoltak be annak a vizsgálatnak az eredményéről, amely azt nézte meg, hogy milyen állami intézkedések segíthetnek elérni a nagyobb diverzitást a munkaerőpiacon. Az OECD országok adatainak vizsgálatával elemezték, hogy melyik intézkedés milyen hatással van a nők munkaerőpiaci biztonságára.
Az adókat megfigyelve arra a következtetésre jutottak, hogy azokban az országban, ahol a családban a második keresőket, illetve az egy egyedülálló szülőket nagyobb adóteherrel sújtják, ott nehezebb elérni az egyenlőséget. Ez persze logikus is, hiszen a második kereső, illetve az egyedüli kereső szerepét általában a nők töltik be. Azokban az országokban, ahol ez magasabb adóterheléssel jár, ott alacsonyabb a nők jelenléte a munkaerőpiacon.
Egy másik fontos terület a munkahelyvédelmi intézkedések köre, mert ezek valóban segítséget nyújtanak a munkában álló nőknek, ha teljes foglalkoztatottságban dolgoznak. Férfiak esetében nincs ilyen hatás. A határozott idejű szerződéssel rendelkező nők aránya a piacon
akkor magasabb, ha nincsenek erős munkavédelmi törvények.
Ez azért lehet, mert a nők a rájuk háruló ápolási, gyereknevelési és házimunka miatt kevésbé szorosan kötődnek a munkahelyükhöz, így kedvezőbb számukra a rugalmas munkaerőpiac, amelyre így többször is be tudnak lépni, amikor megtehetik.
A legfontosabb eredménye a tanulmánynak viszont az, hogy azokban az országokban,
ahol van érdemi apasági szabadság, ott sokkal magasabb a nők aránya a munkaerőpiacon.
Mivel a kutatók csak statisztikai együttmozgást tudnak vizsgálni, ennek két oka is lehet. Vagy az apasági szabadság intézménye teszi egyenlőbbé a munkakínálatot, vagy ezek az országok már amúgy is az egyenlőség és a diverzitás mellett álltak ki, és ennek eredménye, hogy bevezették az apasági szabadságot.
Ez az eredmény egyértelműen az mutatja, hogy amikor a nők helyzetét segítő intézkedésekről van szó, akkor nem elég csak a közvetlenül a nőket érintő szabályozásokat figyelembe venni.
A férfiak viselkedésén is változtatni kell, hogy egyenlő esélyekkel induljanak a nők.
Ha a férfiak és a nők azonos eséllyel mehetnek el gyereknevelési szabadságra, akkor a munkáltatók egy új alkalmazott felvételénél nem fogják tudatosan vagy akár tudat alatt a nőket hátrányban részesíteni a jövőben várhatóan kieső gyereknevelési idő miatt.
