Miért van még mindig felfordulva a világ, ha a járványból már kikecmeregtünk?

2022 nyarán könnyen esik az ember abba a nosztalgia-csapdába, hogy a koronavírus-járványt egy nagy vízválasztó eseménynek tartja. Mintha a 2020 tavaszi leállások előtt minden gördülékenyen működött volna, azóta pedig minden elromlott. Nem talál magára a globális gazdaság. Miért nem lehet egyszerűen helyreállítani, újraindítani a pandémia előtt jól működő világkereskedelmet? Miért nem tudjuk összeilleszteni a szétszakadt ellátási láncokat? Ehhez hasonló kérdésekkel kerestem meg Kálmán Annát, a KPMG tanácsadócég szenior menedzserét, hogy néhány konkrét példán is bemutassa, mi áll a problémák hátterében.

A nosztalgia-csapda egyébként azért érdekes, mert részben megalapozott, részben azonban egyáltalán nem az. A meghatározó trendek jó részének ugyanis nincs is túl sok köze a járványhoz, vagyis az ellátási zavarok jelentős részével ma akkor is szembesülnénk, ha nem lett volna a koronavírus miatti leállás. Ám az is igaz, hogy a Covid a mozaiknak egy olyan meghatározó eleme, amely még ma is súlyosbítja a helyzetet, amikor a járvánnyal lényegében megtanultunk együtt élni.

A világgazdaság újraindulása, újraépülése (szükségszerűen) nem összehangoltan, nem egy ütemben halad. Ennek egyik legszemléletesebb példája az az elsőre érthetetlen körülmény, hogy míg korábban a világ konténerforgalma több-kevésbé olajozottan haladt a tengereken,

ma a konténerek közel egyharmada különböző kínai kikötők előtt áll.

Felborult egy korábbi érzékeny egyensúly, egyszerűen ma rossz az eszközök és az erőforrások elrendezése. A járvány alatt nem volt szükség a korábbi hajómennyiségre, az idősebb, vagy felújításra szoruló (40-50 éves) hajókat kivonták a forgalomból, a pótlásuk pedig nem lehet olyan gyors, mint amilyen gyorsan a visszapattanó világpiaci kereslet miatt szükség lenne rá.

A humán erőforrások átrendeződése is hasonló plasztikus probléma. Nagyon egyszerű példa erre, hogy a járvány miatt állásukat vesztő, jellemzően vendéglátóipari alkalmazottak máshol találtak munkát, és jelentős részük rájött, hogy nem is akar már visszamenni az egykori munkahelyére. Másokat kellene a szektorba átcsábítani, vagyis egy újabb frontja nyílt meg a munkaerőért folytatott harcnak. Munkaerőpiaci szempontból így a járványnak ugyan vannak nyertesei és vesztesei, de ha az összképet nézzük, akkor ismét az egyensúly felborulását látjuk, ami tovagyűrűző problémákat okoz.

Az ütemtelen újraindulás azonban csak egy ok a sok közül. Amit látunk, az egy olyan puzzle, amelynek sok, néha egymástól kevésbé függő darabja is van. Ahogy Kálmán Anna mondja, ha az élelmiszereket nézzük, az ellátási láncokon nemcsak a pandémia okozta egyensúlyvesztések futnak végig, hanem a szélsőségessé váló időjárási körülmények, időszakos járványok (sertéspestis, madárinfluenza), az általános munkaerőhiány vagy az energia árának és a szállítási költségeknek a nagyarányú emelkedése is. Az orosz-ukrán háború erre tesz rá még egy lapáttal, kiesik miatta a világgazdasági termelés jelentős része, és bizonytalanná teszi a teljes energetikai piacot.

Ha például megnézzük, hogy árstop nélkül miért kellene jelentősen emelkednie a csirkemell árának Magyarországon, akkor hamar belefutunk a probléma összetettségébe. Ahogy Kálmán Anna mondja, már az is beszédes szám, hogy a magyarországi brojlercsirke tenyésztők száma rövid idő alatt jelentősen csökkent.

Míg 2020-ban még 2350 tenyésztő volt, tavalyra 1580-ra zuhant a számuk, idén pedig várhatóan tovább csökken, becslések szerint körülbelül 1300-1400-ra.

A csirke(hús) előállítási költségében a takarmány jellemzően 62-65 százalékot képvisel, és ennek ára 2020-21 között átlagosan 26 százalékkal ment fel. Az energiaköltség 17, a tenyésztéshez használt építmények fenntartási költsége 14, az állatgyógyászati készítmények 5,4 százalékkal drágultak egyetlen év alatt. A madárinfluenza miatt is csökkenhet az állomány, a fertőzés 2021 végén nálunk is újra megjelent.

Mivel a jelenlegi takarmányárakban még nincs benne az idei gabonaár-emelkedés, egyértelmű, hogy ennek a legnagyobb költségelemnek a további növekedése várható. Ehhez képest azonban 2022 és 2021 áprilisa között a kormányzati árstop következtében a csirkemell kilónkénti fogyasztói ára “csak” 12 százalékkal ment fel, miközben a valós áremelkedés a hasonló kategóriájú termékekből kiindulva 30-36 százalék lett volna.

Látszik, hogy az árstop szabály irdatlan többletköltség lenyelését kényszeríti a boltokra, illetve a valóságban valószínűleg csak kényszerítené, ha azok más termékeken be nem szednék a kieső összeget. A legnehezebb helyzetben nyilvánvalóan a kisebb boltosok vannak. Míg 2019-ben Magyarországon 120 ezer élelmiszerbolt volt, 2021-re 112 ezerre apadt a számuk, és mivel a nagy láncok zsugorodását nem észleljük, sőt a diszkont modellben működők még terjeszkednek is, nem nehéz kitalálni, hogy az árstoppal is súlyosbított piaci anomáliák miatt a kisebb szereplők hagynak fel a tevékenységgel.

Látszik, hogy az árstoppolt termékek árusítása ma már általában tiszta ráfizetés, így csak annyit érdemes belőlük tartani a boltosoknak, amennyit a jogszabály szerint kötelező. A csirkemell példájához visszatérve: mivel a többi húsfajta ára 30-36 százalékos drágulásban van, az árstopppolt csirkemell relatív olcsóvá vált, ami növelte iránta a keresletet, és ez vezet a gyakori átmeneti áruhiányokhoz.

Bármerre nézünk az alapvető élelmiszereknél, a kép nagyon hasonló. Az étkezési búza termelői ára 2022 májusában például tonnánként átlagosan 136 000 forint volt, ami éves szinten 88 százalékos (!) emelkedésnek felelt meg. Amíg a malmok a korábbi olcsóbb búzát is fel tudják használni, addig ezt nem látjuk a boltokban a liszt árán, de becslések szerint erre csak 2022 közepéig van reális lehetőség.

A liszt valós drágulását a kormányzati árstop a fogyasztók elől elrejti, az átlagos éves árnövekedést áprilisban sikerült 14 százalékon megfogni, de a rétesliszt példáján az is látszik, hogy a reális növekedés itt is 36 százalékos (lenne).

A magyar agráriumban mindeközben óriási lett a munkaerőhiány, a szektorba 75-80 ezer idénymunkásnak kellene érkeznie, de a romániai és ukrajnai források is egyre inkább elapadnak. Magyarország most már nemcsak a nyugati, de például sok esetben már a szlovák bérszinttel sem tudja felvenni a versenyt, belföldön pedig más ágazatok elszívó ereje nőtt meg. Ilyen a vendéglátóipar, amely a járvány után igyekezne talpra állni, de az onnan elszivárgott egykori alkalmazottakat nehezen tudja visszacsábítani, és ezért felfelé srófolja a kínált béreket, de a kiskereskedelem (jól menő része) is viszi el a szakmunkásokat a mezőgazdaságból.