(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A nyugdíj az átlagolvasó számára egyszerű témának tűnik, aminek az egyetlen lényeges jellemzője, hogy kicsi, és amúgy is csak egy bizonyos, elég magas kortól kezdve érdekes. Rovatunk azonban a mértékkel szinte egyáltalán nem foglalkozik, s kifejezetten a fiataloknak és középkorúaknak szól. Nem nyugdíjpolitikai aktualitásokat, hanem stratégiai megfontolásokat vetünk fel. A célunk, hogy a még legalább egy emberöltővel a nyugdíj előtt állók számára egy a mainál sokkal jobb nyugdíjrendszer vízióját vázoljuk fel, hiszen a rendszer alapvető megváltoztatásához – amire szükség van – legalább néhány évtizedes időtartamra van szükség.

(A sorozat korábbi részei itt, itt, itt,  itt, itt, itt, itt, itt, és itt olvashatók.)

Sok állami, folyó finanszírozású nyugdíjrendszert egészít ki önkéntes vagy kötelező jelleggel egy feltőkésített nyugdíj részrendszer. A magyar nyugdíjrendszer is ilyen, önkéntes jelleggel lehet nyugdíjcélra takarékoskodni önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárban, nyugdíj-előtakarékossági számlán vagy nyugdíjbiztosításban. Közös bennük, hogy ezek az instrumentumok féloldalasan vannak kidolgozva: az akkumuláció, vagyis a nyugdíjtőke felhalmozása jól, a dekumuláció, vagyis annak folyamatos felélése szinte sehogy.

A nyugdíjtőke felélésével kapcsolatos elsődleges probléma, hogy nem tudjuk meddig élünk, mennyi időre kell azt beosztani. Ezen a problémán segít elvileg az életbiztosítók által árusított életjáradék biztosítás. Ha ugyanis tudjuk, hogy az emberek átlagosan mennyi ideig élnek, akkor egy embernek pont erre az átlagos időre kell elosztania a nyugdíjtőkéjét. Van, aki ennél kevesebb ideig él, van, aki ennél több ideig, de az előbbiek megmaradt pénzét átcsoportosíthatjuk az utóbbiakhoz, és így mindenkinek pont élete végéig tart ki a megtakarítása.

Legalábbis elvileg. Mert valójában nem tudjuk pontosan, hogy az emberek átlagosan mennyi ideig élnek. Erre ugyanis csak utólag vannak pontos adataink, és itt előre kellenének. Az utólagos adatokat azért nem tudjuk használni, mert a tapasztalat az, hogy a halandóság folyamatosan javul, de nem tudjuk mennyivel. Egy további probléma, hogy még utólagos adatokat is csak nagy népességre ismerünk, de nekünk egy erősen szelektált népességre kellene, azokra, akik végül járadékbiztosítást kötnek.

Itt egy dolgot tudunk csak, hogy ők még tovább élnek, mint a nagy népesség átlaga, mert önként csak azok a kevesek kötnek ilyen biztosítást, akik egészségesnek érzik magukat. Mondhatni a biztosítottak a biztosítás megkötésekor ravaszkodnak, és ezzel rákényszerítik a biztosítót, hogy ő is ravaszkodjon. Az eredmény az lesz, hogy a biztosítók nagyon nem az egész népesség átlagos várható élettartamát veszik alapul a díj kiszámításánál, hanem ennél sokkal hosszabb időszakot. Vagyis nagyon drága lesz a biztosítás. A dolgot csak súlyosbítja, hogy a kevés járadékbiztosítást vásárló is több biztosító között oszlik meg.

Ezen sokat segítene, ha a járadékbiztosítás kötelező lenne, mert akkor kevésbé kellene ravaszkodni. De még akkor is fennáll az a probléma, hogy önkéntes megtakarítása csak relatíve keveseknek van, pont azoknak, akik összességében hosszabb élettartamra számítanak. A folyó finanszírozású rendszer járadékánál ez a probléma viszont szinte nem létezik, mert ilyen járadékot (vagyis magát a nyugdíjat), szinte az egész népesség kap, tehát itt szinte semmiféle szelekció nincs.

A nyugdíjcélú megtakarításoknál további problémaként merül fel – ami persze amúgy nagy előnyük -, hogy az elvileg örökölhető – szemben a folyó finanszírozású rendszerben összegyűjtött nyugdíjjogosultsággal. Itt merül fel egy másik eldöntendő dilemma is: ha valaki a nyugdíjcélú megtakarításából életjáradékot vásárol, akkor azt már biztosan nem hagyhatja örökül. Ez sokakat visszatart a járadékbiztosítás vásárlásától, hiszen gyermekeik megrövidítéseként fognák fel, ha ők lennének azok, akik járadékot vásároltak, és az átlagosnál kevesebb ideig éltek. Erre a problémára egy viszonylag kielégítő megoldás a garanciaidős életjáradék vásárlása, magas garanciaidővel. Ekkor a garanciaidő (pl. 10-15 év) alatt a járadékot mindenképp folyósítják, a biztosított halála után is, mégpedig az örökösnek. Csak az ennek letelte után meginduló, a nyugdíjtőke kisebb részéből (a garanciaidő hosszától függően) vásárolt halasztott járadék nem örökölhető, a még fel nem élt garanciaidős járadék igen. És igazából a biztosítótól elég ezt a részt megvásárolni, a maradék nyugdíjtőkének egy határozott időtartamra (a halasztás hosszára) való beosztásáról már maga a biztosított, vagy egy nem biztosító jellegű pénzügyi intézmény is tud gondoskodni. Továbbra is fennáll azonban az a probléma, hogy az önkéntes, biztosító által nyújtott halasztott járadék is nagyon drága (bár a potenciális veszteség így már kisebb).

Mindezek a problémák azonban leginkább csak azért jelentkeznek, mert magától értetődőnek veszünk egy dolgot, ami valójában nem az. Ez pedig az, hogy a magánmegtakarításból származó járadékot párhuzamosan kell nyújtani az állami nyugdíjjal, illetve azt, hogy ezt a két nyugdíj alrendszert egymástól szigorúan el kell választani. Pedig együtt is működhetnének, optimalizálva előnyeiket és hátrányaikat. Az állami nyugdíj előnye, hogy a nagy biztosítotti kör miatt a járadék díja itt számítható ki előre a legbiztosabban, így ez lehet a legolcsóbb. Hátránya, hogy itt a nyugdíjjogosultság öröklése fel sem merül. A nyugdíjcélú megtakarítások örökölhetőek, viszont drága belőlük járadékot vásárolni.

A két rendszer úgy tudna együttműködni, ha nem egymás mellett, hanem egymás után szolgáltatnának járadékot.

Vagyis az állami nyugdíjat átdolgoznák halasztott járadékká úgy, hogy a halasztás miatt az innét kapott járadék (nyugdíj) magasabb lenne, mintha az a nyugdíjkorhatárkor azonnal megindulna.

Helyette – a magánmegtakarítás nagyságától függően – csak 5-15 év múlva, de emelt összeggel. Az emelt összeget úgy számítanák ki, hogy két dolog teljesüljön:

1. összességében annyi lenne, mintha az állami és a biztosítói járadék együtt indulna meg a nyugdíjbavonuláskor,
2. a halasztás alatt (a nyugdíjba vonulástól a halasztás végéig) ütemezetten felélve az önkéntes nyugdíjmegtakarítást, abból is hasonló járadék (nyugdíj) jöjjön ki.

Az eredmény az lenne, hogy egyáltalán nem kellene a drága biztosítói járadékkal foglalkozni, és ha a takarékoskodó halála ez alatt az 5-15 év alatt következne be, akkor a megtakarított pénzéből általa még fel nem élt tőke örökölhető maradna. A dolgot erősen segítené, és áttekinthetővé tenné, ha az állami nyugdíjaknál is bevezetnék a régóta napirenden lévő virtuális egyéni számlákat, és a nyugdíjakat ebből számítanák ki, hasonló logikával, mint ahogy azt a biztosítók teszik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet állami nyugdíj életjáradék járulék magánnyugdíj nyugdíj Olvasson tovább a kategóriában