Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. június 4. 12:28 Élet

Magyarországon is megérezzük, hogy 10 éves rekordon van az élelmiszerek ára a világban

Az elmúlt évtized legnagyobb emelkedését mérte májusban a nemzetközi élelmiszerárakban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A szervezet élelmiszerár-indexe 40 százalékkal nőtt tavaly májushoz képest, amivel közel 10 éves csúcsra jutott. 

A globális élelmiszerárak így már 12 hónapja nőnek folyamatosan, ami hozzájárul az inflációs kockázatokhoz, és megnehezíti a jegybankok helyzetét, hogy lazítással segítsék a járvány miatt szenvedő gazdaságokat.

 

A FAO közleménye szerint az index emelkedése mögött főleg a növényi olajok, a cukor, és a gabonafélék drágulása áll. A gabonafélék közül a kukorica drágult a legnagyobbat, ez most közel 90 százalékkal kerül többe, mint egy éve ilyenkor. A dráguláshoz komolyan hozzájárult a brazíliai aszály, ami ezen kívül a kávét is megdrágította.

A növényi olajak drágulását főleg a pálma-, szója- és repceolaj keresletének növekedése okozta: a pálmaolaj drágulásához a dél-kelet ázsiai gyenge termés, a szójáéhoz pedig a biodízel-gyártás felfutása miatt jelentkező extra kereslet járult hozzá. A cukor szintén a betakarítási nehézségek és a gyenge termés miatt drágult.

A gabonafélék drágulása a haszonállattartók költségeit is növeli, és a Bloomberg cikke szerint annak a kockázatát is, hogy elfogynak a globális gabonatartalékok, amelyek már jelenleg is eléggé megcsappantak. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy Kína a szokásosnál sokkal többet vásárolt ezekből a tartalékokból.  

A globális áremelkedés a 2008 és 2011 közötti időszakra emlékeztet, amikor a drágulás több mint 30 országban éhséglázadásokhoz vezetett. Az alapélelmiszerek árának növekedése számos országban már a bolti árakba is begyűrűzött. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) áprilisi átlagárakat mutató adatai alapján az étolaj drágulása igazán látványos, ebben a kategóriában 22,8 százalékos áremelkedést becsültek. Ez az alkategória vezeti egyébként a globális drágulást 124 százalékkal a tavalyi szinthez képest.

Magyarországon a takarmány drágulása miatt a húsok is drágulni kezdtek. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke március elején a húskészítmények – sertés, baromfi, marha – és tejtermékek mellett a tojás “érdemi” drágulását jelezte előre. Az állattenyésztésben az önköltség kétharmada a takarmány, ami különösen a gabona árától függ.

A drágulás különösen azokat az importfüggő szegény országokat érintheti érzékenyen, ahol az amúgy is alacsony vásárlóerő mellett nem védi a helyieket erős szociális védőháló a járvány okozta gazdasági visszaeséstől. 2020-ban a politikai konfiktusok és a szélsőséges időjárási jelenségek mellett a koronavírus is jelentősen hozzájárult a világ élelmezési problémáihoz. Egy erről szóló jelentés szerint 155 millió embert érintett az élelmiszerhiány enyhébb vagy akár súlyosabb formája. A dráguláshoz az olajár emelkedése, valamint több nagy gabonaexportőr által bevezetett kereskedelmi korlátozások is hozzájárultak.

Abdolreza Abbassian, a FAO szenior közgazdásza szerint a jelenlegi helyzet még nem annyira rossz, mint amennyire a 2008 és 2010 közötti időszakban volt, de a “határán vagyunk”. Ezért nagyon sok múlik majd azon, hogy a következő hetekben az északi féltekén, Amerikában és Európában esedékes aratás mekkora mértékben tudja majd ellensúlyozni a globális hiányt. “Nagyon szűk a mozgásterünk: ha a kereslet hirtelen megugrása bármelyik országban tovább emelné az árakat, az már komoly aggodalomra adna okot” – mondta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet cukor drágulás élelmiszer FAO gabona olaj Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.

Vermes Nikolett
2025. február 8. 05:44 Élet, Vállalat

A 40 feletti női munkavállalók támogatása nem luxus, hanem befektetés

A változókorban lévő nőkre fordított kiemelt figyelem nem csupán női ügy vagy társadalmi felelősségvállalás: mára gazdasági előnye is bizonyítottá vált.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 11:12 Világ

Magyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborúja

Az uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.

A februári élelmiszer-drágulás felülmúlhatja a januárit is

Az élelmiszerek múlt havi drágulása is hajtotta az inflációt, és saját adatfelvételünk szerint a februári statisztika sem lesz szebb, sőt.