Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. szeptember 14. 12:36 Élet

Miért lett hirtelen közellenség a városi terepjáró Németországban?

Egyre szélesebb körű Németországban az a kezdeményezés, amely a belvárosokból kitiltaná a városi terepjárókat (angol elnevezésük rövidítése alapján: SUV). A tiltás egy múlt hét pénteki, négy halálos áldozatot követelő berlini baleset után merült fel komolyan, és azóta elég sokan be is álltak mögé, még helyi politikusok is szorgalmazzák az új szabályozást.

Berlinben szeptember 6-án reggel 7.10-kor egy Porsche Macan egy lámpánál várakozó kocsisor előzésébe kezdett, és eddig ismeretlen okokból a szemközti járdára hajtott. Az utcában 30 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség, a 42 éves sofőr azonban (talán rosszullét miatt) elvesztette a jármű felett az irányítást, gázt adott, és halálra gázolt egy 64 éves nőt, a 3 éves unokáját és két turistát.

A tiltás kezdeményezői abból indulnak ki, hogy a szokásosnál nagyobb méretű, „tankszerű” autókat nem kellene beengedni a sok gyalogos által használt belvárosi utcákba, hogy hasonló esetekben csökkenjen a balesetek súlyossága.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA SUV-ok letarolják a világot, aminek legnagyobb vesztese a világMinden harmadik eladott új autó utcai terepjáró, Kínában 50 százalékosra nőhet a részesedése a magas fogyasztású autóknak.

A Der Tagesspiegel megpróbálta félretenni az érzelmi indokokat, és megkérdezett pár szakértőt arról, hogy szerintük van-e logika az elképzelésben.

Matthias Kühn, az Unfallforschung der Versicherer (UDV), vagyis a biztosítók baleseti kutatóintézetének egyik vezetője azt mondja, a probléma már ott kezdődik, hogy a SUV elnevezés hivatalosan nem értelmezhető. A köznyelv általában azokat a modelleket nevezi SUV-nak, amelyek magasabb építésűek és nehezebbek a normál verzióknál, de néhány kisebb kategóriájú SUV súlyban, méretben és szélességben is csak alig különbözik a „sima” modellektől.

Egy extrákkal felszerelt Volkswagen Passat például 1,8 tonna, mégsem nevezi senki SUV-nak, a VW Tiguan viszont az, ám súlya csak 1,5 tonna.

Józan paraszti ésszel azt gondolnánk, hogy minél nagyobb tömegű egy autó, annál súlyosabb sérüléseket okozhat a gyalogosoknak, csakhogy a statisztika ezt nem támasztja alá. Igaz, legutóbb csak 2011-ben végeztek a német biztosítók megbízásából olyan felmérést, amelyben van erre vonatkozó adat, de ez azt mutatja, hogy nincs nagy különbség az okozott sérülések súlyosságában. A SUV-ok 47 százalékban okoztak súlyos vagy életveszélyes sérüléseket a gyalogosoknak, a normál modellek pedig 40 százalékban.

Nagyobb eltérés inkább az volt, hogy a SUV-ok kétszer nagyobb valószínűséggel okoztak sérülést a gyalogosok láb- és deréktájékán, míg a normál modellek inkább a felsőtestre és a fejre voltak veszélyesebbek. (Ennek valószínűleg az az oka, hogy a SUV-ok laposabb eleje miatt a gyalogosok nem repülnek tovább a szélvédő felé.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÖsszeszedtük, hogy melyik autóval a legveszélyesebb balesetbe keveredniNem feltétlenül igaz, hogy minél drágább az autó, annál biztonságosabb.

A felmérés óta sokat változtak a gyártókkal szembeni követelmények, a tervezésnél jobban figyelembe kell venni a gyalogosgázolás sérülési esélyeinek csökkentését, és arra még nincs adat, hogy a legmodernebb autók ennek következtében hogyan teljesítenek.

Gyakran előfordul, hogy jobb híján amerikai felmérések adataira hivatkoznak a SUV-ok tiltása mellett érvelők, a szakemberek szerint azonban ez félrevezető, mert az ottani adatok a könnyebb teherautók baleseti statisztikáiból indulnak ki. A teherszállításra tervezett járműveket eleve más szerkezetű és masszívabb alapokra építik, ezzel szemben a SUV-ok „csak” magasabb építésű hagyományos autók.

A gyalogosokra nézve tehát nem feltétlenül sokkal veszélyesebb a SUV, a kisebb autókra viszont igen. Az autó-autó ütközéseknél a SUV-ban utazók lényegesen kevesebbszer szenvednek súlyos sérüléseket, mert ezeknél a baleseteknél jobban számít a tömegben lévő különbség, mint az autó formája-kialakítása.

A gyalogosérzékelővel kombinált vészfékek az unióban 2024-től kezdve kötelező alapfelszereltségei lesznek az új autóknak, és azokat a rendszereket is fejlesztik a gyártók, amelyek a sofőr rosszullétét felismerve fékeznek.

Utóbbinak azonban van egy megoldatlan problémája, a nemzetközi egyezmények szerint ugyanis az autónak azt a feladatot kell végrehajtania, amire a sofőr utasítja. Ha balra fordítja a kormányt, akkor az autónak balra kell fordulnia, és ha padlógázt nyom, akkor gyorsítania kell. Ha bebizonyosodik, hogy a berlini balesetben a sofőr epilepsziás rohamot kapott, és ezért lépett a gázra fékezés helyett, akkor jelenleg nem nagyon van olyan technológia, amellyel ezt meg lehetett volna akadályozni. Az autógyári fejlesztések mellett a jogszabályi környezetet is változtatni kell majd, ha ezt ki szeretnénk küszöbölni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokkal jobban felpörögtek a luxusautók eladásai, mint az egyszerű személyautókéNégyszer annyi prémiumkategóriás autót adtak el tavaly, mint 2010-ben. Legnagyobb mértékben a SUV-ok és a sportkocsik száma nőtt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet autó baleset Berlin németország suv Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.