Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. július 27. 15:06 Élet

Egyre fogy a hely a repülők ülései között, és még nincs vége

Ha azt gondoltad, hogy a fapados légitársaságok már nagyjából elérték a fizikai határokat, és nem lehet még több széket benyomorítani a fedélzetre, akkor tévedtél. Minden morgolódás ellenére az utasok lényegében elfogadták az eddigi változásokat, így tulajdonképpen az lenne meglepő, ha a vállalatok nem kísérleteznének tovább.

Európában ennek a folyamatnak a Ryanair volt a zászlóvivője, amikor 2014-ben a korábbinál nyolc székkel többet hordozó repülőgépeket rendelt a Boeingtól, de a legújabb ötletek ezúttal Ázsiából érkeznek. Ez több okból sem meglepő: a földrész légi közlekedése őrült ütemben nő, évente százmillió olyan ember ül repülőre, aki korábban sosem repült. Ennek hatására tulajdonképpen minden lényeges dologból hiány van: repülőkből, pilótákból és reptéri kapacitásból.

Erre a légitársaságok úgy reagálnak, hogy egyrészt nagyobb gépeket rendelnek, másrészt igyekeznek a lehető legtöbb embert a fedélzetre zsúfolni. Ezt valamivel könnyebben megtehetik, mint európai vagy amerikai társaik, mert az ázsiaiak általában kevésbé testesek, így kisebb a helyigényük. Ennek köszönhetően kisebb annak a veszélye is, hogy verekedésig fajuló konfliktusok alakuljanak ki a hátradöntött ülések miatt, amelyek már néhány járat kényszerleszállásához vezettek az Egyesült Államokban.

Nem véletlenül fogalmaz úgy a Bloomberg cikke, hogy

a repülés lassan a fizikai állóképességet tesztelő feladattá válik.

A Fülöp-szigetek vezető fapados légitársasága, a Cebu Air úgy döntött, hogy – a mosdók és a konyhai részleg rovására – 20-szal a gyártó Airbus által megadott elméleti maximum fölé, 460-ra növeli az európai cégtől rendelt A-330neo gépek ülőhely-kapacitását.*Igaz, a gyártó még nem igazolta vissza ezt az átalakítást. Ráadásul ez egy széles törzsű modell, amelyet tipikusan hosszú távú járatokon használnak, vagyis nem csak egy-két óráig kell elviselni a fedélzeten a körülményeket. Az ülések ráadásul csak 42 centi szélesek, miközben az Airbus szerint legalább 46 kellene a kényelemhez.

A jelenség azonban nem korlátozódik a fapadosokra. A hongkongi központú Cathay Pacific korábban híres volt az általa biztosított kényelemről, két éve azonban belevágott egy programba, amelynek keretében a – szintén hosszú távú járatokon használt – Boeing 777-300-asain plusz egy üléssort told be a turistaosztályra. Ez nagyjából 2,5 centi helyet vesz el az utasoktól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre kisebbek a WC-k a repülőgépeken, hogy még több ülés férjen beA légitársaságok a minél nagyobb profit érdekében már a fedélzeti mosdó méretét is lecsökkentenék. Ha nyernek pár centit, újabb ülséssort tudnak beszerelni.

Az amerikai légiutas-érdekvédelmi szervezet, a Flyer’s Rights gyűjtése szerint az előző évtized elején átlagosan 86-89 centiméter volt az üléssorok között a gépek turistaosztályán. Mára ez 76-79 centire csökkent, de rövid távú járatokon 71 centi is előfordul. Közben az ülések keskenyebbek is lettek, 47 centiről 43-ra zsugorodva.

Ami Európát illeti, a Seat Guru nevű oldal által figyelt légitársaságok közül egyedül a Budapestre is közlekedő brit Jet2 repül 71 centire lévő ülésekkel. Így aztán – nem csak náluk – a testesebb utasoknak nincs nagyon más választásuk, mint kifizetni a nagyobb lábtérrel rendelkező ülések utáni felárat.

A Wizz Air az – azóta már forgalomba is állított – Airbus A321neo típus érkezésének bejelentésekor azzal büszkélkedett, hogy noha a típus kilenccel több (összesen 239) utast tud a fedélzetére venni, mint az A321ceo, vagyis a korábbi változat, a lábtér mégis nagyobb lesz rajta 25 százalékkal.

Ehhez a G7 kérdésére azt tette hozzá egy éve a magyar alapítású társaság, hogy ergonomikus tervezéssel és kompozit anyagok használatával jelentősen sikerült a széksorok közötti teret növelni, így az átlagos széksortávolság*A Wizz Air meghatározása szerint: két egymás mögött lévő széksor azonos pontjainak a távolsága. az A321ceo kabinjához hasonlóan 71-73 centiméter marad. „Egy kritikus pontra vonatkoztatva – ülő helyzetben, térdmagasságban – a távolság a térd és az előtte lévő szék támlája között 2-2,5 centivel lesz nagyobb az A321neón az A321ceóhoz képest” – írta a Wizz Air.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLehet, hogy nem férsz el a fapados székén, de kíméled a környezetetAzok a légitársaságok járulnak hozzá a legkevésbé a klímaváltozáshoz, amelyek korszerű gépeket használnak és a lehető legtöbb embert zsúfolják fel a fedélzetre.

Élet Airbus Boeing repülőgépkabin üléstávolság Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2019. november 10. 07:24 Élet

Hamarosan meglehet az anyag, amit 108 éve keresnek, és biztosan Nobel-díjat ér

Ha lenne olyan anyag, amelyben az áram szobahőmérsékleten is energiaveszteség nélkül halad, annak használata alaposan átírná az életünket. És lehet, hogy nemsokára lesz ilyen.

Váczi István
2019. november 8. 10:34 Élet

Kidobott élelmiszert vételeztek maguknak, alkotmánybírósági ügy lesz belőle

Kukabúvárkodásért ítéltek el két német fiatalt, de nem hagyják annyiban.

Szöllősi Réka
2019. november 7. 17:42 Élet

Csak a pénztárcánk lett vékonyabb a chipsadótól

A 2011-ben bevezetett, éppen kiterjeszteni tervezett népegészségügyi termékadó eddig kizárólag a költségvetés számára hozott eredményeket.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. november 11. 06:54 Vállalat

A TV2 új tulajdonosa a kisrészvényesek szerint kihúzta alóluk a bankjukat

Volt egy jó 30 milliárdot érő bank, amit Mészáros Lőrinc, a TV2 új tulajdonosai és jó pár kisrészvényes birtokoltak. Aztán jött egy furcsa ügylet, és csak Mészáros Lőrinc és a TV2-es kör maradt.

Kasnyik Márton
2019. november 9. 07:47 Podcast

Orbán Krisztián: Húsz évig lehülyéztek mindenkit, aki nem értett egyet velük, most nehéz hinni nekik

Ki hinne el bármit annak a leszerepelt gárdának, amely egy évtized alatt sem tudott semmi újat kitalálni? Nem csoda, hogy újra itt vannak a tekintélyelvű vezetők. Ez volt az első G7 Podcast Live.

Jandó Zoltán
2019. november 8. 06:56 Közélet

A Liget-projekt 150 milliárdjának kétharmada kormányközeli vállalkozókat gazdagított

Az eddig elköltött pénz 40 százaléka végső soron két céghez vándorolt, és mindkettő köthető Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz.