Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. szeptember 8. 07:29 Élet

Már egyáltalán nem érdekel minket, hogy drága a benzin

Nem vetette vissza az üzemanyagok iránti keresletet, hogy mind a benzin, mind a gázolaj kiskereskedelmi ára jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban. A dízelért lassan négy hónapja több mint 400 forintot kell fizetni literenként, és az elmúlt hetekben a 95-ös benzin ára is átlépte a lélektani határt.

Ez ugyan 15-20 százalékkal több, mint egy évvel korábban és az év eleji szintet is jó tizedével meghaladja, ennek ellenére a NAV adatai szerint hazai benzinkutak forgalma egy cseppet sem csökkent a nyár elején. Júniusban 162, júliusban közel 172 millió liter 95-ös fogyott, gázolajból pedig júniusban 298, egy hónappal később majdnem 322 millió litert adtak el. Utóbbi rekord, eddig ugyanis mindössze egyszer, tavaly októberben sikerült átlépni a 300 millió litert, de a 310-t akkor sem érte el az értékesítés.

 


A benzin iránti kereslet az idén eddig minden hónapban nőtt, és a dízelfogyasztás is csak márciusban esett vissza kismértékben*Az előző év hasonló időszakához képest.. Magyarul, amióta az árak május elején kilőttek, tulajdonképpen folyamatosan nő az értékesítés.

Az üzemanyagnak alacsony az árrugalmassága, azaz az ár 1 százalékos emelkedése ennél sokkal kisebb mértékben veti vissza iránta a keresletet. Főleg mert nincs helyettesítő terméke. Korábban azonban a drágulás összességében azért mégiscsak hozott némi forgalomcsökkenést.

A benzin és a gázolaj legutóbb 2009 és 2012 között drágult jelentősen, akkor 270-280 forint környékéről egészen 420-430-ig ugrottak az árak. Ezzel párhuzamosan pedig a kereslet szép lassan el is kezdett csökkenni: 95-ösből 2008-ban még több mint 2 milliárd liter fogyott a benzinkutakon, négy évvel később azonban már csak szűk 1,6, a dízel-felhasználás pedig 2,5 milliárdról 2,3-ra esett vissza*A kereslet és az ár közötti összefüggés természetesen ellentétes irányú, azaz normál esetben a kereslet (és a kínálat) alakulása határozza meg az árat, mivel azonban az olajpiac globális az üzemanyag adóterhei pedig adottak, a magyar kiskereskedelmi ár bizonyos keretek között adottság..

 

A 2012-es újabb árfordulat aztán ismét a növekedés irányába tolta a piacot, igaz a benzin iránti kereslet azóta sem érte el a válság előtti szintet: tavaly is csak 1,8 milliárd literig kúszott fel a fogyasztás. A dízel viszont már jó 600 millió literrel a 2008-as érték felett jár. A nem egyforma ütemű bővülés magyarázata, hogy a buszok és kamionok csak gázolajat tankolnak, illetve, hogy az elmúlt években Magyarországot elárasztották a használt nyugati, gyakran dízelüzemű autók.

Mindenesetre az jól látszik, hogy a fogyasztás és az árak hosszabb távon ellentétes irányba mozogtak. Ez az, aminek az elmúlt hetekben nyoma sem volt. Különösen a dízel fogyott nagyon jól júniusban és júliusban, hiszen éves összevetésben közel tizedével többet adtak el belőle, de néhány százalékkal a benzin fogyasztása is emelkedett.

 

A magas árak ellenére tartósan élénk kereslet egyik magyarázata szinte biztosan az, hogy a tankolás most sokkal kevésbé terheli meg egy háztartás pénztárcáját, mint a legutóbbi árcsúcsnál. Jelenleg ugyanis nem csak többen dolgoznak, mint 2012-13 környékén, de a keresetek is sokat emelkedtek. Most nagyjából 530 liter üzemanyag jön ki egy teljes munkaidőben foglalkoztatott nettó átlagkeresetéből, hat éve ez közel 200 literrel kevesebb volt.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak érzéki csalódás, hogy drága a benzinUtoljára 2014 őszén kellett olyan sokat fizetni a benzinkutakon, mint most, de az átlagjövedelemből ma már sokkal több üzemanyagra futja, mint akkoriban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet benzin dízel gázolaj üzemanyagár Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.