Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. november 9. 13:18 Közélet, Pénz

Kevés volt a felcsúti focinak 19 milliárd, visszamenőleg kaphattak újabb százmilliókat

Egészen megdöbbentő adat jelent meg egy, az elmúlt hetekben elérhetetlen, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által kezelt adatbázisban. A néhány napja ismét hozzáférhető, a tavalyi tao-támogatásokat összesítő táblázat szerint ugyanis a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) közel 1 milliárd forinttal több támogatáshoz jutott, mint amennyi pénzt fejlesztési programjukra jóváhagytak.

Ilyenre korábban valószínűleg nem volt még példa, és nem csak az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc irányítása alatt álló alapítványnál, hanem máshol sem. A jogszabályi előírások szerint ugyanis ez egyszerűen nem fordulhatott elő. Mindenki csak annyi adóforintot terelhetett magához az államkassza helyett, amennyit jóváhagyott neki az MLSZ vagy – nagyobb összeg esetén – az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).

A tao-támogatási rendszernek ugyanis ez a lényege: a cégek a nyereségük után fizetett közterhet, a társasági nyereségadót (taót) nem a költségvetésbe fizetik be, hanem odaadják azt egy számukra szimpatikus sportklubnak (vagy kulturális szervezetnek). Egy csapat azonban eddig csak annyi pénzt gyűjthetett, amennyit arra az idényre megítéltek neki.

Tavaly azonban módosítottak a szabályokon, így az idén már lehetőség van a támogatás összegének utólagos növelésére is. A szövetségnek és az EMMI-nek azonban ilyenkor is rá kell bólintania az új összegre, azaz logikusan ez még nem jelenti azt, hogy egy csapat több társasági adófelajánlást szedhet össze egy adott évben, mint amennyit megítéltek neki*Ha arra az évre növelik a jóváhagyott összeget, akkor legfeljebb azt töltheti fel, tovább ez esetben sem nyújtózkodhat.. Igen ám, de a jogszabály-módosítás értelében 

akár évekre visszamenőleg is kérhető a támogatás emelése. 

Azaz előfordulhat, hogy egy sportszervezet egy három évvel korábbi beruházása került többe, mint amit előzetesen becsültek, és erre kér támogatásnövelést. Ilyenkor logikusan a jóváhagyott összeget arra az évre módosítják, a pénzt azonban csak most kaphatja meg a klub.*Így viszont a most összegyűjtött pénz több lesz, mint amit erre az évre jóváhagytak.

Nagyon valószínű, hogy ez történt a FUNA-nál is, annak ellenére, hogy az MLSZ honlapján jelenlegi is elérhető adatokban nem látszik, hogy a korábbi években emelkedett volna a jóváhagyott összeg. Erre ugyanis több magyarázat lehet. Egyrészt az aktuális számok csak a 2015/2016-os szezontól hozzáférhetőek, az ez előtti időszak adatai nincsenek fenn a szövetség honlapján. Azaz elképzelhető, hogy a Felcsútnak a tao-rendszer 2011-es bevezetése és a 2015/2016-os szezon közötti valamelyik idényre ítéltek meg többlettámogatást.

A másik lehetőség, hogy a korábbi évek adatait nem frissítették, ami egyik forrásunk szerint nem lenne példa nélküli. Azaz még az sem elképzelhetetlen, hogy a 2015 után időszakot érintette a támogatásnövelés. Utóbbi – amint erre egy lapunk által megkérdezett szakértő felhívta a figyelmünket – már csak azért is logikus lenne, mert épp a napokban derült ki, hogy a tervezettnél is többe kerül a FUNA közelmúltban átadott sport- és konferenciaközpontja. Amit nem mellesleg a Mészáros Lőrinc gyermekeinek tulajdonában álló Fejér B.Á.L. Zrt. épített*Magyarul Mészáros Lőrinc futballakadémiájának Mészáros Lőrinc gyermekei építettek 12,5 milliárd forintnyi közpénzből egy sportcsarnokot. A helyzet tisztázása érdekében a támogatásnöveléssel kapcsolatos kérdéseinkkel ma délelőtt megkerestük az MLSZ-t és a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt is, ám egyelőre egyik helyről sem kaptunk választ. Amennyiben ez változik, cikkünket frissítjük. 

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVelejéig átpolitizált rendszerben kapják a közpénzt a fociklubokNagy pénzhez csak azok jutnak, akiknél a tulajdonosok személyesen be vannak kötve a kormánypárthoz.

 

Mindenesetre a valószínűsíthető támogatásnöveléssel már másodszor módosul az adatbázisban az az összeg, amivel a FUNA az előző támogatási időszakban gazdagodhatott. Eredetileg, tavaly év végén ugyanis az alapítvány neve mellett „csak” 2,3 milliárdnyi támogatás szerepelt, ám néhány nappal később ez közel 5,4 milliárdra módosult vélhetően azért, mert a programot két ütemben hagyták jóvá.

A Felcsút már a 2,3 milliárddal is rekorder lett volna tavaly, az 5,4 pedig mindenkori csúcsnak számít, még abban az évben is csak bő fele ennyit kaptak, amikor a Pancho Aréna építése megindult. A 6,3 milliárd pedig egészen bődületes összeg, majdnem a két és félszerese annak, amit a tavalyig második legtöbb támogatást összekalapozó Simicska/Nyerges-közeli Szolnoki MÁV a tao-rendszer első hat évében összesen begyűjtött.

 

Utóbbi összeg egyébként szűk 2,7 milliárd forint volt. Ezzel szemben a Felcsút a tao-rendszer bevezetése óta a mostani hatmilliárddal már 20 milliárd felett jár. Mindez azt jelenti, hogy bár 2011 óta több ezer sportszervezet részesült tao-támogatásban, az összes pénz nyolcada Felcsútra került.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez az összeg az idén mennyivel növekszik, a FUNA 2018/2019-es sportfejlesztési programját ugyanis egyelőre nem hagyták jóvá. Ebben egyébként semmi meglepő nincs, a felcsúti akadémia papírjaira mindig nagyon későn, jellemzően valamikor december első napjaiban kerül rá a pecsét. Ezt követően azonban szinte mindig rendkívül gyorsan összegyűjtik a pénzt, előfordult, hogy néhány nap alatt sikerült összeszedni a teljes támogatást.

 

Az előző szezonban ugyan ez tovább tartott, cserébe viszont hatalmas tao-donorokat hajtott fel a FUNA. Már tavaly írtunk róla, hogy volt egy cég, amely 1,3 milliárd forintot utalt, márpedig ehhez 18 milliárd forintos profitra volt szükség (érdekes módon az állami megbízásokkal kitömött Duna Aszfaltnak szinte pont ennyi volt az adózott nyeresége). Később azonban még ennél is nagyobb támogatókat sikerült szereznie az alapítványnak, amely egy 1,4 és egy 2 milliárdos egyösszegű utalást is kapott.

Az idén eddig egyébként valamivel több mint ezer sportszervezet programját hagyta jóvá az MLSZ, és ez alapján előfordulhat, hogy megszakad az elmúlt két év emelkedő trendje, és ezúttal a tavalyinál kevesebb támogatást próbálhatnak meg összeszedni a csapatok. Jelenleg ugyanis csak 19,3 milliárdnál tart a számláló, miközben tavaly több mint kétszer ekkora értékben fogadtak el fejlesztési programokat.

 

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nemcsak a Felcsút, hanem a többi hagyományosan sok adóforintot begyűjtő klub sem kapta még meg a jóváhagyást, a kiugró értékű programokat elbíráló EMMI pedig még egy tervre sem bólintott rá. A listát így egyelőre a Honvéd FC Kft. vezeti 241 millió forinttal, miközben tavaly ennél 16 nagyobb értékű fejlesztési terv volt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány Magyar Labdarúgó-szövetség MLSZ tao tao-támogatás. Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Pletser Tamás
2024. április 9. 04:34 Közélet

Zsákutcába fut az elektromos autózás, ha nem lesznek jóval hatékonyabbak az akkumulátorok

Olyan lett az akkumulátor, mint a napelem, a gyártás mennyiségének növelésével már nem lehet érdemi költségcsökkentést elérni, az alapanyagok ára pedig emelkedni fog.