Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. május 31. 17:05 Közélet, Pénz

Ennyi pénzt még Simicska Lajos sem tudott csinálni útépítésből

Kiugróan nagy profitot ért el 2017-ben az állami építőipari megrendeléseken rendre taroló Duna Aszfalt Kft. A Mészáros Lőrinccel jó személyes és üzleti kapcsolatban álló Szíjj László vállalata majdnem 19 milliárd forintos adózott nyereséget hozott össze. Ehhez képest kifejezetten szerény, hogy Szíjj csak 12 milliárdot vett ki a vállalatból osztalék formájában.

Építőipari cég az újkori magyar gazdaságtörténetben nem igazán termelt még ekkora eredményt. Még az ereje teljében lévő Simicska Lajos Közgépe is „csak” 13 milliárdos nyereséget produkált legjobb évében, közvetlenül a nagy összeveszés előtt.

A rekordprofit azért is meglepő kissé, mert a cég árbevétele messze elmaradt az eddigi csúcstól. Bár a 75 milliárd forint kevésnek semmiképpen sem mondható, két éve ennél majdnem 50 milliárddal nagyobb összeg szerepelt ezen a soron a Duna Aszfaltnál. A mostanihoz hasonló forgalmat pedig az elmúlt években mások is tudtak: a Közgép például kétszer jutott 100 milliárd fölé, de volt 80 milliárdot meghaladó árbevétele 2013 óta a Strabag főcégének és a Swietelsky Magyarország Kft-nek is.

 

Azaz első ránézésre egy nem kiugróan magas bevételből sikerült hatalmas nyereséget elérni. Némileg árnyalja azonban a képet, hogy a cég beszámolója szerint az árbevételen túl ezúttal elég tetemes egyéb bevétele is volt a Duna Aszfaltnak. Összesen több mint 36 milliárd forint, ám azt, hogy ez miből tevődött össze, nem részletezi az éves jelentés. (Szíjj további cégeiben is jelentős árbevételre tettek szert: a Vakond Via 2,8 milliárdról 12,9 milliárdra, a Hódút Kft. 15,9 milliárdról 39,7 milliárd forintra növelte árbevételét, utóbbi 2,9 milliárd forint nyereséget hozott össze.)

A Duna Aszfalt eddig sem volt kicsi cég, a kormány elsőszámú útépítőjévé csak az Orbán-Simicska háború kirobbanása, és a Közgép ezzel együtt járó háttérbe szorulásával vált. Hogy mennyire automatikusan a Duna Aszfalt a megoldás, ha útépítésről van szó, jól mutatja, hogy a cég (egyedül vagy konzorciumban) csak az M44-es autópálya építésén közel 200 milliárd forintnyi megbízást kapott az elmúlt szűk egy évben. Jelentős részben a hasonló megrendeléseknek köszönhetően a vállalat az előző öt évben egészen elképesztő, 52 milliárdos nyereséget termelt, amiből Szíjj László*Illetve Varga Károly, aki 2015-ig tulajdonostársa volt a cégben 31 milliárdot ki is vett osztalékként.

A vállalatban azonban a jelentős kifizetés ellenére is rengeteg pénz maradt, tavaly év végén például 30 milliárd pihent a cég bankszámláin. Bár ezt egyelőre nem verték nagydobra, de pénz egy része szinte biztosan terjeszkedésre kell, méghozzá részben külföldön. Két hete írtuk meg, hogy a társaság egy 125 milliárdos útépítésen vesz részt Afrika szívében, de ennél közelebbi projektjeik is vannak.

A terjeszkedésre utal az is, hogy a Duna Aszfalt 2017-ben több mint tízmilliárd forint értékben szerzett  tartós részesedést különböző cégekben. Megvásárolták többek között a veszprémi férfi kézilabdacsapat többségi tulajdonrészét, beszálltak a Szőke Tisza Kft-be, és lett egy Mészáros Lőrinccel közös bolgár építőipari érdekeltségük is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Duna Aszfalt Szíjj László útépítés Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.