Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. május 10. 10:12 Adat

Közel két éve nem volt ilyen, nem drágultak az élelmiszerek áprilisban

A várakozásoknak megfelelően alakult az infláció áprilisban. A statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint a fogyasztói árak 24 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A Bloomberg elemzői konszenzusa ennél 0,1 százalékponttal volt magasabb, a Portfolio által megkérdezett szakértők épp ennyit vártak.

Mi történt? A több mint egy éve zajló inflációs sokk kezdete óta most lassult először érdemben a drágulás üteme. Az előző hónapban még 25,2 százalékos inflációt mért a KSH. Ha mélyebbre ásunk, akadnak kedvező és kevésbé pozitív fejlemények is.

  • Pozitív fejlemény, hogy jelentősen lassult az élelmiszer-infláció. 2021 júniusa óta először fordult elő, hogy havi szinten nem emelkedtek az árak, azaz áprilisban összességében nem kellett többet fizetni az élelmiszerekért, mint márciusban.
  • Kevésbé jó hír ugyanakkor, hogy a szolgáltatások éves szinten továbbra is gyorsuló ütemben drágulnak, igaz, itt előfordultak a tényadatnál nagyobb drágulást mutató előrejelzések is. Ebben a körben később lódult meg az infláció, amely még láthatóan nem tetőzött.

Számokban: Ahogy a felfutás szakaszában, az inflációt ezúttal is elsősorban az élelmiszer, illetve az energia és az üzemanyagok árának alakulása mozgatja. Ezeknél a termékköröknél mérte a KSH éves összevetésben legnagyobb csökkenést.

  • Az élelmiszerek ára durván 38 százalékkal volt magasabb áprilisban, mint egy esztendővel korábban. Márciusban ez a mutató még 42 százalék felett állt, decemberben pedig közel 45 százalékon tetőzött. Havi összevetésben változatlan szinten maradtak az árak. Ez még mindig kedvezőtlenebb képet fest a G7 saját fogyasztói kosaránál tapasztalt érdemi csökkenésnél.
  • A háztartási energia a statisztikai hivatal szerint áprilisban is olcsóbb lett. Ez ugyanakkor továbbra sem jelent tényleges árcsökkenést, hiszen a lakossági gáz és áram díja rögzített. A magyarázat, hogy a KSH a fogyasztási adatokból arra jutott: a márciusban becsültnél is kevesebben csúsztak ki a rezsicsökkentett árat biztosító fogyasztási sávból.

Alulnézet: Elég jól beazonosítható néhány konkrét termék, és szolgáltatás is, amelyeknél látványosan lassult, illetve gyorsult a drágulás üteme.

  • A tejtermékek ára havi szinten már érezhetően csökkent, és kismértékű áresés volt a kenyérféléknél, illetve a húsoknál is. Más kérdés, hogy a félbarna kenyér így is közel kétszer annyiba került, mint tavaly áprilisban.
  • A piaci szolgáltatások közül szinte mindennek csúnyán megszaladt az ára. Az üdülés a szállástípustól függően 25-35 százalékkal drágább, egy hajvágás negyedével kerül többe, mint egy éve, és a szabadidős programokért (mozi, múzeum, állatkert) is 20-40 százalékkal kell többet fizetni.

Mi következik? A lakosság fizetőképessége csökken, az árak elérték azt a szintet, ahol a kereslet már látványosan esni kezdett. Az üzletek forgalma már márciusban is nagyobbat zuhant, mint a Covid-lezárások idején.

  • A következő hónapokban ezért, illetve a magas bázis miatt (tehát, mert már egy éve is drága volt minden) az infláció további gyorsuló ütemű csökkenése várható.
  • Elemzők arra számítanak, hogy decemberre meglehet a kormányzat által megcélzott egy számjegyű infláció. Ez azt jelenti, hogy 2022 decemberéhez képest 2023 decemberére már csak szűk 10 százalékkal emelkednek az árak. A 2023-as teljes éves átlagos infláció azonban ennél jóval magasabb, 19 százalék körüli lehet.
  • A jegybanki kamatszint csökkentésének is teret nyithat az ereszkedő infláció. Az általános vélekedés szerint júniusban kezdheti meg a 18 százalékos irányadó ráta csökkentését az MNB, ám nem kizárt, hogy már ebben a hónapban lép a jegybank, amely meg is kezdte a lazítás előkészítését.

Reakciók: Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában jelezte, hogy az ING éves átlagban továbbra is tartja a 19 százalékos előrejelzését, ami messze felülmúlja a kormányzati várakozást. Habár az év végén már 10 százalék alá eshet a drágulás éves üteme, a tartósan magas inflációs környezet veszélye még nem hárult el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIlyen is rég volt, érdemben olcsóbb lett a nagy bevásárlásMost már két egymás utáni hónapban is egyre kevesebbet fizettünk a nagy bevásárlásunk alkalmával, éves összehasonlításban pedig áprilisban már „csak” 35,6 százalékos drágulást mértünk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyarok lettek a régió spórolórekorderei az év elejénA lengyeleknél, szlovákoknál és cseheknél is nagyobb mértékben fogták vissza a vásárlásaikat az év elején.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIlyen zuhanást akkor sem láttunk az üzletekben, amikor a járvány miatt leállt az országSoha nem látott mértékben zuhant az élelmiszerüzletek forgalma is. A ma közzétett adatok nem festenek túl szép képet a gazdaság állapotáról.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat árak áremelkedés élelmiszerárak infláció Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 15:00 Adat, Élet

Kettészakította az országot a minimálbér-emelés és a bevásárlóturizmus

Durván 70 milliárd forinttal többet hagytak a vásárlók a boltokban, mint egy éve, de a növekedés keleten volt jóval nagyobb ütemű.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.

Stubnya Bence
2024. október 5. 14:59 Közélet, Pénz

A Pénzügyminisztérium szerint kacsa a Nők 43+ról szóló hír, marad a Nők 40

Megjelent a hír, hogy 2025-től Nők 43+ lesz a Nők 40 helyett, és az OECD is javasolt a szigorítást, de a kormány nem tervez ilyesmit.